,,Hajnalban fölkelt a király, és még szürkületben sietve az oroszlánok verméhez ment. Amikor a verem közeléhez ért, szomorú hangon kiáltott Dánielnek.

Így szólt a király Dánielhez: Dániel, az élő Isten szolgája! A te Istened, akit mindenkor tisztelsz, meg tudott-e szabadítani az oroszlánoktól? Akkor Dániel így szólt a királyhoz: Király, örökké élj! Az én Istenem elküldte angyalát, és bezárta az oroszlánok száját. Azok nem árthatnak nekem, mert ártatlannak talált engem és ellened sem követtem el, ó, király, semmi vétket. Akkor a király igen örvendett, és kihozatta Dánielt a veremből. Amikor kihúzták Dánielt a veremből, semmi sérülést nem találtak rajta, mert hitt az ő Istenében.''

Dániel 6:19-23

Nem arról van szó, hogy Dániel elkerülte a jogtalan büntetést. Végig kellett csinálnia. Isten, mivel Isten, képes lett volna azt is elintézni, hogy Dániel előtt a verem záruljon be – hogy be se dobhassák oda. Megtehette volna, hogy nem kerül a verembe. Azt is megtehette volna, hogy egy perc nyugis lődörgés után egyszerűen kivarázsolja onnan őt. 

De nem ezeket tette. Dániel bekerült a verembe. Félnie kellett ott. Ott kellett csücsülnie az oroszlánok közt elég sokáig, szinte egy teljes napig. 

A szabadulást Isten nem egészen úgy adta meg, ahogyan azt várjuk: nem pusztította el az oroszlánokat, nem rombolta le a vermet, nem szüntette meg az akadályt, a próbát. Isten „csak” bezárta az oroszlánok száját, hogy azok ne árthassanak Dánielnek. De attól még ott voltak azok a veszedelmes oroszlánok, nem tűntek el! 

Távolról nézve azok az oroszlánok ugyanolyan félelmetesek voltak, mintha mi sem történt volna. Mintha nem történt volna csoda. Távolról nézve nem is volt szembetűnő a szabadítás mibenléte. De mélyen a verem legalján (ami nagyon mélyen lehetett, hiszen ki kellett Dánielt húzni onnan és a király is kiáltani tudott csak hozzá) Dániel épségben megúszta, az oroszlánok szája le volt zárva. Ha messziről szemléljük az eseményeket, egy embert látunk, akinek talán percei vannak hátra. 

Hasonló veremben találtam magam én is már párszor. Mindenkivel megtörténik ez. Akadályokba ütközünk, harcolunk, szeretnénk, ha győztesen kerülnénk ki ezekből. Amikor egy probléma közepén találom magam, gyakran felteszem a kérdést: Tényleg a legjobb történik velem, ami csak történhet? 

Egy másik személy is jelen volt Isten tervében, a király. A király szerethette Dánielt. Törődött vele. Aggódott érte, már hajnalban, kíséret nélkül, szomorúan sietett a veremhez, hogy megtudja, valóban képes-e segíteni Isten a bajba jutottakon. A saját bőrén tapasztalta Isten szabadító erejét, amikor odaért. 

Talán éppen bajban vagy. Lehet, hogy körül vesznek a problémáid, nem találod a kiutat. Az is lehet, hogy bárhová tekintesz, csak a veszedelmet, a rettegést látod. De mi vesz körül valójában? Isten. Ő ott van Veled, Melletted, bárhol is vagy. Amit a legrémisztőbb csapdának tekintesz most, tényleg csupán ennyi lenne? 

Rengeteget kell még tanulnom Istentől. Jobban meg kell ismernem. Keresnem kell Őt akkor is, amikor a legsötétebb időket élem. Keresnem kell az arcát, amikor látszólag minden félresiklik az életemben. Mert Ő képes sérülés nélkül kihozni bármilyen veremből. 

Uram. Köszönöm, hogy soha nem hagysz magamra. Köszönöm, hogy szabadító Istenem vagy. Köszönöm, hogy hit által minden lehetséges. Hiszem, hogy akármilyen mélyre kerülök is, Te kiemelsz, ha eljön az ideje. Nem gyengülök el, amíg velem vagy. Jézus nevében: ámen. 

Novák Eszter Júlia