„Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” 2Kor 5,17

Sérült.

Most már sérült volt a pillangó, aszimmetrikusan verdesett a szárnyával, amivel pár pillanata még légi táncot lejtett a templomkert pázsitja fölött.

Előbb nem a pillangó vonta magára a figyelmemet, ahogy sorban álltam, hogy átvegyem kisfiamat, Alecet, a sérült gyermekeknek szervezett napközis táborban. Előbb az autista fiúra figyeltem fel. A gondozója karjába csimpaszkodott, és teljes erővel rángatta ide-oda. Különös táncukat nézve nagyon fájt a szívem a fiúért, ahogy mindig szokott, mikor autista gyermeket látok. Ismerős érzés szorította össze a gyomromat. Ugyanaz, amit akkor éreztem, mikor sikertelenül próbálkoztam hozzáférkőzni autista kisfiamhoz élete első éveiben. Nem tudom elfelejteni, mennyire nehezek, mennyire hosszúak voltak a napok.

Még örültem is, hogy a röpködő pillangó magára vonta a figyelmemet, s megszakította az emlékezést. Hirtelen azt láttam, hogy – mielőtt a gondozó megakadályozhatta volna – a fiú keze villámgyorsan lecsapott, és rákulcsolódott a pillangóra. A nőnek sikerült felfejtenie az ujjakat, és kiszabadítani a pillangót – néztem, ahogy a leheletfinom szárnyak lehullnak a földre. A pillangó még vergődött egyet-kettőt, mielőtt elpusztult volna.

Furcsa, hogy egy ilyen egyszerű jelenet ennyire lesújt? Fájdalom szorította össze a torkomat, de nem tudtam volna megmondani, mi fáj jobban: a gyermek fogyatékossága, aki meg akart ragadni valami szépet, nem tudva, hogy ezzel kiszorítja belőle törékeny életét? Vagy az, hogy egy ilyen szépség, mint ez a pillangó, ilyen hirtelen véget ér? Egész éjjel ezt a jelenetet láttam magam előtt, ha felébredtem, sérült szárnyak hulltak a föld felé.

Másnap reggel újra felsétáltam Alec-kel a templomhoz a táborba. Egy Down-kóros kislány mögé kerültem a járdán. Vidáman, gondtalanul énekelt, s mikor utolértem, meghallottam a szöveget is: „Szépséges pillangó vagyok! Szépséges pillangó vagyok!”

Minden lépésnél vidáman körbefordult, s elénekelte ezt a kis mondatot. Megborzongtam, ahogy felismertem Isten üzenetét.

Igen, Uram, megértettem! Ezek a gyermekek olyanok, mint a pillangók. Szépségesek, csodálatosak, pedig sérültek. Ó, mennyire szereted őket, Uram! Mekkora értéke van, ha észrevesszük a bennük élő szépségnek akár csak egy pillanatát!

Egy ilyen csodálatos, sérült pillangó édesanyjaként, kiváltságnak tekintem, hogy végignézhetem, hogyan hordozza Isten egy-egy nehéz napon. És tudom, kegyelem az, hogy megérint a szépség, ami minden fogyatékosságban benne van. Érezni a „milyen lehetett volna” fájdalmát, a „szüksége van rám” kimerítő szorítását, az Isteni Fényt, ami mindezt beragyogja, és azt tündökli, hogy megéri az erőfeszítéseinket.

Alec gimnazistakorú napközis csoportvezetője mosolyogva, pacsival fogadta kisfiamat. Szemem a fejlesztőpedagógus pólójának feliratára tévedt: „Új teremtés vagyok!” A hátán pedig: „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” 2Kor 5,17

Mint a pillangó, mindnyájan sérültek vagyunk. De Istennek hála, csodálatos szépség terem a sérült voltunkból, ha hagyjuk, hogy Isten hordozzon a fájdalomban. S ami még ennél is jobb, új teremtmények vagyunk, örökkévaló jövővel és reménységgel – épek Krisztusban. Egy napon minden sérült test feltámad, most még elképzelhetetlen szépségben.

Uram, köszönöm, hogy kiválasztottál egy sérült gyermek szeretésére, gondozására. Add, hogy a Te szemeddel lássam gyermekem: szépnek, csodálatos teremtménynek, telve lehetőségekkel. Ígéreted szerint gyermekem számára célt és oda vezető tervet alkottál. Igéd arra tanít, hogy a sérültek a Te nagyobb dicsőségedre szolgálnak. Segíts Uram, hogy az legyek, akire a gyermekemnek szüksége van, miközben Rád támaszkodom, hogy erőd átsegítsen a nehéz napokon. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, , Kelly Langston, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu,