Egy dolog általában azért válik sürgőssé, mert elhanyagoltad megtenni időben, vagy pedig nem készítettél tervet a végrehajtására. A legtöbb sürgős dolog határidőhöz van kötve, és mások szabták meg a határidőt, nem te.

A fontos dolgok általában a saját céljainkkal kapcsolatosak, azokat mi tűzzük ki célul magunknak és meg akarjuk valósítani, mert fontosnak tartjuk. Csakhogy a fontos dolgainknak van egy olyan természete is, hogy azok megvalósítására nem szoktunk határidőt felállítani. Azok fontosak ugyan, de ráérnek. 

Rohanó világunkban viszont gyakran tapasztaljuk, hogy a sürgős dolgok nem tűrnek halasztást, és olykor szinte azt érezzük, hogy zsarnokoskodnak felettünk. A sürgős dolgok azonnali cselekvést igényelnek: megválaszolni a telefonhívást, vagy az emailt, befejezni a „research papper”-t és éjfélig elküldeni a tanárnak, ott lenni időben a megbeszélésen, még egy munkát beszoritni a már lehetetlenül zsúfolt határidőnaplóba... és így nem jut időnk az általunk igazán fontosnak tartott dolgokra, mert azok ugye várhatnak.

Ha a hívő élet szempontjából vizsgáljuk, hogy mik a fontos dolgok, akkor ilyeneket fogalmazhatunk meg magunknak: többet imádkozni, igeolvasással kezdeni a napot, meglátogatni egy nem-hívő ismerőst, elolvasni és kijegyzetelni egy fontos könyvet, minőségi időt tölteni a szeretteinkkel, gyülekezeti-missziós szolgálatokat végezni.

Ezek igazán fontos dolgok. Valaki azt mondta, hogy amikor az ember a halálos ágyán fekszik, nem azt kéri, hogy hozzák oda az ágyához a bankbetétjeit és a diplomáit, hadd lássa őket még egyszer az életben. Nem ilyeneket kérnek a haldoklók. Hanem kérik, hogy láthassák még egyeszer a szeretteiket, foghassák a kezüket, imádkozzanak... mert ezek az élet fontos dolgai. Leonard Ravenhill mondta: Egy nap, amikor meglátjuk a mennyei várost, szomorúság fog eltölteni bennünket az elmúlasztott imádságokért, szolgálatokért, szeretetünk kinyilvánításáért. Abban a pillantban tudni fogjuk egyértelműen, hogy mi lett volna igazán fontos az életünkben.

Van-e szabadulás a sürgős dolgok zsarnoksága alól? Ha az Úr Jézusra nézünk, azt látjuk, hogy ő stabil és kiegyensúlyozott volt, őt nem sodorták a külömböző tennivalók. Soha nem volt rossz lelkiismerete azért, mert valamit nem végzett el időben, vagy valamit elhanyagolt, ami fontos lett volna. A főpapi imájában azt mondta: elvégeztem azt a munkát amelyet rámbíztál. Jn. 17: 4.

Mi volt Jézus titka? Az Úr Jézusnak egy Istentől függő, irányított élete volt. Ő a legfontosabb feladatának tartotta, hogy az Atyától függés előfeltételét, ami az imádkozás, azt a legfontosabbá tegye az életében. Ezért olvasunk sokat az evangéliumokban az ő imaéletéről. Márk 1: 35-ben ez van megírva: Nagyon korán, a hajnali szürkületkor felkelt, kiment, elment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott. 

Ebben a csendességben tisztázódott a fontos, és vált le róla a sürgős. Ezzel magyarázható, hogy nem lehetett Jézust siettetni vagy hátráltatni. Az Atyával való folyamatos egyeztetés felszabadította Jézust a sürgős dolgok zsarnoksága alól. Ő határozottan haladt a célja felé, kitartó tempóban, és eleget tett a küldetésének.

A legnagyobb bűnünk, az imádságtalan életvitel, ami egyben tudatos függetlenedés Istentől. Ennek a gyakorlati következménye a szétszórtság és az időhiány, a rossz lelkiismeret és a csalódottság, a lelki fáradság és a céltalanság.

Van-e számunkra kiút ebből? Újból Istentől függni, és ebben a függésben szabaddá válni. Jn. 8: 31, 32-ben mondja az Úr Jézus: Ha ti megtartjátok az én ígémet, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket. 

A legszabadabbak akkor vagyunk, amikor elkezdjük megtartani az ő beszédét, abból felismerjük az igazságot, és elkezdjük ahhoz ígazítani az életünket. 

Segítsen az Úr bennünket erre! Ámmen!