„Bízd az Úrra a dolgaidat, akkor a terveid valósággá válnak.”

Péld 16,3

Emlékszem, tizennégy évvel ezelőtt a sóvárgás fogságába kerültem. Felcsillant előttem egy nagyon ígéretesnek tűnő lehetőség. Egy kiadó komoly érdeklődést mutatott az írásaim iránt. Valósnak, igazinak, helyesnek tűnt a lehetőség. Úgy is éreztem. És vágyakoztam is rá, hogy igaz legyen. Be kell, hogy teljesüljön!

De nem lett belőle semmi.

Amikor éretten gondolkoztam, így szóltam magamban. „Ezek szerint nem ez az utam. Bízom Istenben és az Ő tökéletes terveiben.”

Mikor kevésbé éretten gondolkoztam: „Istenem ez nem ér! Miért mondasz megint nemet?”

Ha meg teljesen éretlenül gondolkoztam: „Istenem, érdekel Téged egyáltalán, hogy ez mennyire fáj nekem?”

Ismerős gondolatok?

Nagyon kellemetlen állapot, mikor fogva tart a sóvárgás.

Mikor Isten nemet mond valamire, könnyen úgy érezzük, hogy nem szeret, nem törődik velünk. Pedig valójában épp azért mond néha nemet, mert szeret minket.

Olvasd el újra az utóbbi mondatot, dörzsöld a szívedhez. Ahhoz a részéhez, ami fáj. Ami sóhajtozik és sajog, ha látod, hogy mások épp azt kapják meg, amire te vágyakozol. Mosolyod mögé rejted csalódásodat.

A változást a hozzáállásomban egy süteménykészítési katasztrófával érte el Isten. Legkisebb lányommal történt, Brooke-kal. Egyik este 9-kor odaáll elém, és azt kérdezi, süthet-e valamit a barátnőjével.

Hope, Brooke nővére, felajánlotta a segítségét, én meg túl fáradt voltam ahhoz, hogy ellenálljak egy kilencéves szűnni nem akaró unszolásának.

Így hát a lányok nekiláttak.

Brooke öntött és mért, kavart és habot vert, majd a gondosan megtöltött tepsit a sütőbe helyezte. Felkapcsolta a belső villanyt, és nézte, hogy sül a tészta. Figyelme egyetlen tárgya a sütemény lett. Nem tudta levenni róla a szemét, és közben egyre türelmetlenebb lett az időjelző lassúságától.

Semmi sem árt jobban a türelemnek, mint ha minden figyelmedet vágyaid céljára összepontosítod. És sajnos, a türelmetlenség a kompromisszumos megoldások melegágya.

A 45 percnyi sütési időből 30 telt el, de látszólag a süti már készen volt. Az illata is azt jelezte. Brooke és barátnője vágya is az volt, hogy kész legyen. Úgy döntöttek, kész is van!

Hope segített kivenni a tepsit a sütőből, és rátette a pultra.

Nem kellett sok idő hozzá, és a tészta összeesett.

A sületlen közepe nem bírta sokáig a külső nyomást.

Ugyanez áll ránk is.

Ha egyetlen gondunk a sütemény, ha csak rá fókuszálunk, a jellemünk csökevényes marad. De ha figyelmünket az Istenben való növekedésre, és magára Istenre összpontosítjuk, a jellemünk beérik. És az érett jellem elég szilárd, a közepe nem esik össze a nyomás alatt.

Minden nap hálát adok Istennek a NEM-jeiért, amiket megengedett és megenged az életemben.

Alapigénk, a Péld 16,3 így tanít: bízz Istenre mindent, amit csinálsz, és ő megvalósítja terveidet. Ha figyelmemet Istenre irányítom, szeretni fogom az Ő terveit, és bízni fogok benne, hogy minden NEM, amit kimond, a javamat szolgálja.

Régen így imádkoztam: „Istenem, add, add, add, hogy….!”

Most így: „Istenem, ne engedd, hogy sikerüljön valami, amire még nem állok készen.”

Igen, Isten azért mond néha nemet, mert szeret minket.

Uram, köszönetet mondok a NEM-jeidért, még ha nem értem is mindig őket. Tudom, hogy akkor használod, ha meg akarsz védeni valamitől. Segíts, Atyám, hogy azt szeressem, ami szerinted a legjobb nekem. Ámen.

(Forrás: Lysa TerKeurst: Escaping the Rut of Want, Encouragement for today,  www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)