Szabó Ferenc jezsuita négyrészes sorozatában rávilágít az argentin pápa sajátos teológiájára és Szent Ignác-i lelkiségére. Az első rész címe: Az evangéliumi öröm hírnöke.

Ferenc pápa mindjárt megválasztása után, a Szent Péter-bazilika erkélyén való első megjelenésekor új stílust jelzett a pápai szolgálatban: egyszerűen „Jó estét!” kívánt a téren összesereglett híveknek, és csendes imát kért tőlük. Az Argentínából jött jezsuita Bergoglio bíboros Róma püspökének nevezi magát, egyszerű nyelven beszél és ír, határozottan a II. vatikáni zsinat szellemében gyakorolja szolgálatát. A Katolikus Egyházon kívül és belül is különféleképpen látják és értékelik új stílusát, tanítását – sokszor a felületes média legszélsőségesebb véleményét is követve. Szabó Ferenc jezsuita, aki júliusban ismételten segít a Vatikáni Rádió magyar tagozatában, nyomdakész tanulmánykötetében megkísérelte Ferenc pápa fél évtizedes szolgálatának kiegyensúlyozott mérlegelését.

A Vatikáni Rádió négyrészes sorozata Ferenc pápa sajátos teológiáját és a Szent Ignáctól ihletett lelkiségét világítja meg.

Az evangéliumi öröm hírnöke

Ferenc pápa öt éve szolgálja Krisztus Egyházát Péter római székében. 2013-tól kezdve hirdeti az evangéliumi örömhírt különböző megnyilatkozásaiban, főleg nagyobb buzdításaiban és körleveleiben: Az evangélium öröme kezdetű buzdításban, a Laudato si’ körlevélben, A szeretet öröme kezdetű családszinódus utáni buzdításban, végül az Örvendjetek és ujjongjatok kezdetű legutóbbi buzdításban. Szent Péter utóda a Jézus által hozott üdvösség hirdetését és a mellette történő tanúságtételt tartja szolgálata legfőbb célkitűzésének és az evangelizáló Egyház elsőrendű missziójának.

Első, enciklikának is beillő apostoli buzdítása, programadó írása (Evangelii gaudium) így kezdődött: „Az evangélium öröme tölti el azok szívét és egész életét, akik találkoznak Jézussal. Akik hagyják magukat üdvözíteni Általa, megszabadulnak a bűntől, a szomorúságtól, a belső ürességtől, az elszigeteltségtől. Jézussal mindig megszületik és újra születik az öröm.”

A buzdítás elején a pápa kifejti, honnan származik a keresztény hívő öröme. Forrása: a személyes találkozás az üdvözítő, bűneinket megbocsátó, irgalmas Jézus Krisztussal. Az önző, zárt életéből önmagából kilépő és mások felé szeretettel megnyíló személy „örül szeretete édes örömének” (2–3). „Az evangélium, melyben dicsőségesen ragyog Krisztus keresztje, nyomatékosan meghív az örömre” (5). „Az öröm alkalmazkodik és változik, de kicsiny világítóablakként mindig megmarad: abból a bizonyosságból születik, hogy végtelenül, mindent meghaladó módon szeretve vagyunk” (6). „Akkor válunk teljesen emberivé, amikor többek leszünk a pusztán emberinél; amikor megengedjük Istennek, hogy önmagunkon túlra vezessen bennünket, hogy ezáltal elérjük legigazibb valónkat. Ebben rejlik az evangelizálás forrása. Mert ha valaki befogadta azt a szeretetet, amely újra megajándékozta az élet értelmével, hogyan zárhatná magába a vágyat, hogy ezt másokkal is közölje?” (8).

Bergoglio pápa a 10. pontban idézi a CELAM (Latin-amerikai és Karib-tengeri Püspöki Konferenciák Tanácsa) ötödik általános konferenciája dokumentumát, amelynek megfogalmazásában döntő része volt: „Az élet, amennyiben elajándékozzák, megerősödik – de elgyengül az elszigeteltségben és a jólétben. Valójában azok élvezik jobban az élet lehetőségeit, akik elhagyják a biztonságos kikötőt, és belevetik magukat a küldetésbe, hogy közöljék az életet másokkal.” Majd idézi VI. Pál Evangelii nuntiandi kezdetű buzdítását (80): „Tegyük újra magunkévá és növeljük a lelkesedést, az édes és erőt adó örömöt, hogy továbbadhatjuk az evangéliumot, még ha könnyek között vetünk is. (…) Ismerje meg a világ – ez a félelmektől gyötört, de reménykedő világ –, mit is jelent az evangélium jó híre. De ezt a hírt nem adhatják tovább szomorú és letört emberek. Nem adhatja tovább más, csak akinek élete a Krisztusban gyökerező örömöt sugározza.”

Néhány adat Jorge Bergoglio jezsuita képzéséről

(vö. Ferenc pápa, Az irgalom egyháza, 13–19; Jó napot!, 21–22 és 40–42)

Jorge Mario Bergoglio 1936. december 17-én született Buenos Airesben. 1957. március 11-én lépett a Jézus Társaságába. A kétéves noviciátus után hagyományos filozófiai és teológiai tanulmányokat végzett. Amint maga megjegyezte: „Sajnos a hanyatló tomizmus kézikönyveiből tanultam.”

1963-ban Santiago de Chilében befejezte a bölcsészkart, majd Argentínába visszatérve filozófiából diplomázott. 1964 és 1966 között irodalmat és pszichológiát oktatott Santa Fében, majd Buenos Airesben. 1965 és 1969 között végezte a négyéves teológiát. 1970-ben a San José Kollégiumban szerzett diplomát.

Peter Hünermann német teológus fontos adalékokkal szolgál Ferenc pápa rendi kiképzéséhez, főleg antropológiájának forrásait jelöli meg. Skolasztikus filozófiáját és teológiáját később kiegészítette Gabriel Amengual spanyol pap, filozófus Latin-Amerikában nagyon elterjedt modern műve tanulmányozásával (G. Amengual, Antropología filosofica. Bibl. di Autores Cristianos, Madrid, 2007).

A spanyol szerző főleg a német idealizmus képviselői, valamint Max Scheler és Martin Heidegger, továbbá a francia fenomenológusok és nyelvfilozófusok megismertetésével hatott az argentin jezsuitára.

Jorge Bergoglio 1965 és 1969 közötti jezsuita teológiai képzése a zsinat utáni években folyt: ez a forrongás időszaka volt Latin-Amerikában. A hagyományos skolasztikus kézikönyveket nem használták: a zsinati egyháztan – a Lumen gentium és a Gaudium et spes kezdetű konstitúciók –, tehát az Egyház és a mai világ kapcsolatával foglalkozó okmány volt kiindulópontja keresésüknek. 1968-ban a CELAM második összejövetelén Medellínben Gustavo Guttiérez adta meg a programot az úgynevezett felszabadítás teológiája kidolgozásához: ez a zsinati tanításból kiindulva új krisztológiát és egyháztant fogalmazott a latin-amerikai társadalmi és politikai helyzet, valami a népi vallásosság figyelembe vételével. Itt jegyzem meg: ismeretes, hogy a felszabadítás teológiája egyes képviselőit – akik a marxista ideológia egyes elemeit is alkalmazták a helyzetelemzésben és a forradalmi gyakorlatban – a Hittani Kongregáció két dokumentumban is figyelmeztette. A chilei püspökök pedig „politikai messianizmust” emlegettek. A bázisközösségek képviselték a tiltakozást az elnyomás és kizsákmányolás ellen: Argentínában, Buenos Airesben az állami (nem jezsuita) teológiai fakultáson is Lucio Gera körül tömörültek fiatalok, a rendi teológiát végző Bergoglio is rokonszenvezett velük. A jezsuita rend akkori legfőbb elöljárója, Pedro Arrupe az ignáci megkülönböztetéssel segítette őket eligazodni a kibontakozó felszabadítás teológiájában.

1980-ban Bergogliót kinevezték a San José Kollégium rektorának, 1986-ig töltötte be ezt a tisztséget, miközben Németországban teológiai tanulmányokat folytatott: itt Romano Guardini életművét tanulmányozta készülő doktori téziséhez. E tanulmányait félbeszakította, mert elöljárói visszahívták Argentínába, és különféle feladatokkal bízták meg (lelkipásztorkodás, lelkivezetői és gyóntatói szolgálat).

1992. május 20-án II. János Pál Buenos Aires segédpüspökévé nevezte ki. Püspöki jelmondata: „Miserando atque eligendo”.

Világnézeti és teológiai, irodalmi továbbképzése szempontjából igen jelentősek voltak a németországi teológiai tanulmányok, különösen is Romano Guardini életművének tanulmányozása a doktorátus megszerzése céljából.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír