Az a próféta, aki álmot lát, csak mondja el a saját álmát. De aki tőlem veszi a szót, hát hirdesse hűségesen! Mi köze van a pelyvának a búzához? - mondja az Úr. Nem olyan-e szavam, mint a tűz? - mondja az Úr -, és mint a sziklát szétzúzó pöröly? Jer, 23,28-29

„Szerinted mit tegyek, Glynnis?”

Két kezemmel átfogtam a kávés csészét, hátradőltem a székben, s egy korty után igyekeztem olyan pózt elfoglalni, ami bölcsességet áraszt.

Kívülről nézve nyugodt voltam és összeszedett… Egyik lábamat átvetettem a másikon, s hátradőlve merően barátnőmre néztem.

Belül viszont… ó, ott egészen más zajlott. Megszédített, hogy valaki a tanácsomat kéri. Mekkora öröm ez egy mindig-nekem-legyen-igazam beállítottságú lánynak! Összeszedtem a gondolataimat, mély levegőt vettem, és elkezdtem kiselőadásomat, mely bizonyára meg fogja változtatni az előttem ülő életét!

Reagálása alulmúlta várakozásaimat.

„Hmmm … jól van.” – Ennyit kaptam.

Napokon át kínzott a bizonytalanság. Újragondoltam mindazt, amit mondtam neki… Megbántottam volna valamivel? Vagy túlságosan lekezelő, esetleg ítélkező voltam? Minden mondatomat tudatosan építettem fel, nem értettem, hol hibáztam.

Hosszú éveken át azt szerettem volna, ha az emberek hozzám fordulnának kérdéseikkel. Ha elismernének. Ha mindenre meg lenne a válaszom. Mégis újra meg újra süket fülekre találtak a tanácsaim. Míg valaki más is nem tanácsolta nekik ugyanazt néhány nap múlva. Akkor igen, akkor azt ragyogó ötletnek vélték. Hát nem felháborító?

Jó ideje zavart már ez a reakció. De aztán rájöttem, hogy Isten ezzel is tanítani akar valamire. Fel akart fedni bennem egy attitűdöt, ami a cselekedeteimet mozgatta. Nem Isten Szavára, hanem saját szavaimra akartam fordítani mások figyelmét. Az én szavaim viszont nem alkalmasak arra, hogy formálják mások életét.

Fiatal keresztényként felfogtam az Ige jelentőségét. A bibliaolvasás életem központi részévé vált. De évekig rutinszerűen olvastam a Bibliát, nem vártam tőle életformáló gondolatokat. Azért olvastam, mert „jó keresztény” akartam lenni. Hitem hatalmasat lépett előre, mikor rájöttem, hogy Isten Igéjének ereje van, ha hiszem és aszerint cselekszem. Ereje van, mert maga az igazság. Hatalma van, mert a menny áll mögötte teljes súlyával.

Egyik első lecke, amire Isten megtanított, a Jakab 1,5-6-ban található, és arra vonatkozik, mennyire fontos, hogy ne kételkedjünk, mikor bölcsességért imádkozunk: „Ha valaki közületek bölcsességben szenved hiányt, kérje Istentől, aki szívesen ad mindenkinek, anélkül, hogy a szemére vetné, s meg is kapja, csak hittel kérje, egy csöppet sem kételkedve. Mert aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket felkorbácsol és ide-oda vet a szél.”

Rájöttem, hogy én mindig kételkedtem. Egy nap elhatároztam, hogy szaván fogom Istent, és nem kételkedem abban, hogy megadja a bölcsességet, amiért imádkozom. Mikor iránymutatást kértem, bíztam abban, hogy megérzésem Isten válasza – mindaddig, míg nincs ellentétben az Igével. Minél inkább leküzdöttem a kételkedést, annál biztosabb voltam abban, hogy Isten szól hozzám. És annál inkább észrevettem Isten működését az életemben. Isten Igéjének ereje gyökeresen átalakította az életemet attól kezdve, hogy eldöntöttem, hinni fogok benne, és aszerint cselekszem. És bár még mindig szeretem, ha az emberek hozzám fordulnak tanácsért, már nem az a fontos, hogy az én szavaimat fogadják el, hanem hogy Isten Igéjére irányítsam a tekintetüket. És a válasz mindig kihat az illető életére.

Mennyei Atyám, Te vagy az igaz hatalom és bölcsesség forrása. Bocsásd meg, hogy annyiszor magamban kerestem az erőt. Szeretnék olyan emberré válni, aki tükrözi Igéd életformáló és megújító erejét.  Ámen.