Szent László-búcsú a Szent László-évben. Győrből 450 év után hozták el a szent király fejereklyéjét, megszólították a lovagkirály emlékét őrző népeket, horvát, lengyel, szlovák közösségek érkeztek a jubileumot ünnepelni. Május 14-én Erdő Péter bíboros mutatta be a búcsú szentmiséjét Nagyváradon.
KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!
A január elsején megnyitott Szent László-év – a lovagkirály trónra lépésének 940. és szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából – jeles eseményére, a Szent László-búcsúra nagy sokaság gyűlt össze Nagyváradon. Ez a nap az egyházmegye zarándoknapja. Széchényi Miklós nagyváradi püspök ugyanis 1914-ben kért és kapott a Szentszéktől engedélyt arra, hogy az egyházmegye minden évben húsvét ötödik vasárnapján ünnepelhesse meg alapítóját és védőszentjét.
A kiemelkedő jubileumot kiemelt tiszteletadással ünnepelték. Nagy sokaság gyűlt össze ezen a májusi vasárnapon a Szent László alapította püspöki székhelyen: ünneplő csoportok érkeztek Horvátországból, Lengyelországból, Kárpátaljáról és Szlovákiából, lelkipásztoraik kíséretében számos plébániai közösség jött el, Gyomaendrődről gyalogosan érkeztek a zarándokok. A nagyváradi székesegyházban mindenki együtt ünnepelt. A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye plébániai közösségei, a városban élő szlovák kisebbség hívei, a román anyanyelvű római és görögkatolikusok, lovagrendek, köztük a németországi alapítású Ordo Ladislai Sancti tagjai, a gyulafehérvári szeminárium növendékei és a görögkatolikus kispapok.
Több mint négy és fél évszázad távollét után a nagyváradi székesegyházba érkezett Szent László Győrben őrzött fejereklyéje, ahol a főoltár előtt, a nagyváradi hermával együtt állították fel. Őrzői között ott voltak Győrből a Szent László Határőr Hagyományőrző Egyesület tagjai, valamint a nagyváradi Szent László Líceum diákjai. A szertartás az ereklye elé vonuló zarándokcsoportok énekelve, imádkozva haladó tiszteletadásával kezdődött.
A szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros, prímás volt. Koncelebrált Miguel Maury Buendía érsek, Románia pápai nunciusa és számos magyarországi főpásztor Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, külhoni püspökök, köztük Majnek Antal kárpátaljai püspök és Orosch János nagyszombati érsek, görögkatolikus főpásztorok és a romániai katolikus egyház főpásztorai, köztük Ioan Robu bukaresti érsek.
Megjelentek a testvéregyházak képviselői és a romániai és magyarországi közélet szereplői.
A megújulás vágyával és reményével fordulunk Szent László felé, és kérjük közbenjárását az előttünk álló feladatok vállalására – köszöntötte Böcskei László megyés főpásztor az ünneplőket. A múltba való visszatekintésünk célja, hogy vonatkozási pontokat keressünk a jövő felé haladásunkhoz – fogalmazta meg az egyházmegye számára programot adó üzenetét.
Miguel Maury Buendía érsek, Románia pápai nunciusa Pietro Parolin vatikáni államtitkár Ferenc pápa üzenetét közvetítő levelét, a szentatya megerősítő, szívélyes üdvözletét, hitre és szeretetre buzdító jókívánságait tolmácsolta.
Erdő Péter bíboros szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük.
Krisztusban kedves testvéreim!
Jubileumi évben ünnepeljük az idén Szent László királyt. 940 évvel ezelőtt, 1077-ben lépett trónra, 825 évvel ezelőtt, 1192-ben avatták szentté. Itt, Nagyváradon különös tisztelet övezi őt, hiszen ő volt az egyházmegye megalapítója, itt, a várban volt sírhelye, mely az egész középkori Magyarország egyik legfontosabb szentélye volt. Tisztelték személyében a stabilizátort, Szent István művének kiteljesítőjét. Tisztelték benne már igen korán a csodatevőt. És tisztelték benne egyre inkább az évszázadok során a lovagkirályt, a legendák hősét, akinek alakjában sok régi emléket és ősi vonást ismert fel a magyar nép emlékezete. Ha ma felidézzük a lovagkirály személyét, számunkra is értékes üzenetet hordoz.
A mai szentmise olvasmányában a Bölcsesség könyvének szavait hallottuk: „Az Úr az igazat »ellenségeivel szemben« védelmezte, üldözőitől oltalmazta, és nehéz küzdelemben győzelemre segítette” (Bölcs 10,12). Ebben a szentírási mondatban László király sorsára ismerhetünk. Amikor Vazult megvakították, éppen azért, mert riválist láttak benne, aki veszélyeztette azokat a törekvéseket, amelyek Szent István alkotó életművét jellemezték, senki sem gondolhatott arra, hogy majd éppen az ő leszármazottai közül támadnak olyan nagy uralkodók, akik Szent István építő munkáját folytatják és kiteljesítik. A menekült hercegek először Csehországban találtak otthonra, majd András a kijevi udvarba távozott, Béla herceg pedig Lengyelországban telepedett meg, ott született 1046-ban fia, László, akiknek édesanyja lengyel hercegnő volt. Amikor Szent István halála után az ország polgárháborúba süllyedt, majd a régi időket visszaállítani akaró pogányok lázadása dühöngött, Andrásnak kellett Kijevből hazatérnie, hogy visszaállítsa a rendezett életet és a magyarságot biztosan bekapcsolja a keresztény népek közösségébe. Ő volt az, aki I. András királyként 1046-tól 1060-ig uralkodott. Utána azonban ismét viszályok következtek. 1077-ben László volt az, aki újra stabilitást teremtett. Nem csupán támogatta a kereszténységet, hanem tovább is folytatta Szent István művét. Egyházmegyét alapított Nagyváradon és Zágrábban is. Gyűléseket tartott és törvényeket hozott, visszavert minden ellenséges támadást. Akkor is kitartott a Krisztusba vetett hit és a keresztény Nyugathoz tartozás mellett, amikor maga a Nyugat meghasonlott önmagával és ádáz küzdelem robbant ki a császár és a pápaság között. Törvényeiben védte a magántulajdont, a vasárnap megünneplését, a felbonthatatlan keresztény házasság eszméjét, hiszen az Egyház tanításának megfelelően kimondta, hogy akik házasságtörés miatt különválnak, ha nem akarnak kibékülni, akkor sem köthetnek újabb házasságot az első házastársuk életében (Szabolcsi Zsinat, Szent László I. Törvénykönyve, 20).
Úgy tűnik, László királyban a kortársak is ezt a nagy megszilárdítót, az ország stabilizálóját, a Szent István-i mű kiteljesítőjét ünnepelték. Maga László király tudatosan vállalta ezt a küldetést. Ő volt az, aki kieszközölte István király, Imre herceg és Gellért püspök szentté avatását (1083). Felülemelkedett a családi emlékek fájdalmán, Vazul megvakításán és megcsonkításán. Számára nem a személyes sérelmek voltak a fontosak, hanem az ország érdeke és a keresztény hit, amely képessé tesz arra, hogy a múlt sérelmeit meghaladva új lendülettel építsük a szeretet és az összetartozás kultúráját.
De Szent László királyt nemcsak az ország megszilárdítójaként ünnepelték, hanem igen hamar csodatevőként is. Legendája, mely minden valószínűség szerint mintegy 100 évvel halála után keletkezett, egyértelműen állítja, hogy csoda jelölte ki a szent király temetési helyét. A holttestét hordozó kocsi magától indult el Várad felé, pedig komolyan vitatkoztak azon, hogy Székesfehérvárra temessék-e a királyok szokásos nyughelyére, vagy László személyes kívánságát teljesítsék. Már ez a csodálatos esemény is istenítélet jellegű. Egy vitát dönt el ugyanis a természetfeletti útmutatás. Bár László király nagyváradi sírja körül nagyon sok gyógyulás és imameghallgatás történt, közöttük is feltűnőek azok az esetek, amikor vakok nyerték vissza látásukat, mégis a kortársak legjellemzőbb hite és meggyőződése az volt, hogy Szent László király halála után is el tudja dönteni a peres ügyeket. A sírjára vagy fejereklyéjére tett eskünek perdöntő erőt tulajdonítottak.
Az igazat megvallva, a váradi monostor már László király temetése előtt is színhelye volt az igazságszolgáltatás egyik ősrégi módjának, az istenítéletnek, de jobban hittek az olyan ítéletnek, amely Szent László sírja környékén ment végbe, más helyekről is idehozták az ügyeket, még akkor is, ha a távoli bíróság saját székhelyén is tartottak istenítéleteket. Szent László sírja tehát országosan is kiemelkedő jelentőségű szakrális hely volt. Így volt ez feltehetőleg már a XII. században is. Tudjuk például, hogy királyi rangú személyek is Váradon temetkeztek csak azért, hogy a szent király sírjának közelében nyugodjanak. De tettek a káptalan képviselői előtt perdöntő esküt is Szent László sírjára. 1219-ben például erőszakos földfoglalás vádjával állítottak elő egy embert, aki a király sírjára tett esküvel bizonyította, hogy a föld jogos öröksége. Ugyanígy lehetett bizonyítani azt is, hogy valaki nem rabszolga, hanem szabad ember. Ezért aztán Szent László király sírkövét próbakőnek is nevezték, mert ahogyan a fémekkel egy sajátos követ megkarcolva megmutatkozott, hogy melyik az arany vagy az ezüst, úgy derült ki napnál világosabban László király sírjánál az igazság. Még amikor a korábban elfogadott istenítéletek már visszaszorultak is az egyházi perekben, megmaradt az emberek lelkében a vágy, hogy legyen valaki, aki tényleg Isten színe előtt és a teljes igazságnak megfelelően dönti el ügyeiket. Mátyás királyról csak azt őrzi az emlékezet, hogy életében igazságos bíró volt, de amikor meghalt, „odalett az igazság”, Szent László azonban a síron túl is győzelemre segítette az igazságot és pártját fogta a kiszolgáltatott embereknek.
Szent László tisztelete a történelem során újra meg újra felvirágzott. Szentté avatását követően, majd az Anjou királyok idején a XIV. században a lovagi eszmény tökéletes megtestesítőjét látták benne. Ő volt az, aki kiállt a gyengékért, saját életét is veszélyeztetve, sebesülten is megmentett egy elrabolt nőt, oltalmazta a tisztaságot, csodás módon táplálta a szegényeket, az éhező és szomjazó katonákat. Személyes bátorsága révén győztes hadvezér volt, egyéni viadalokban is legyőzte a rosszat, a gonosz támadót, akit szívesen ábrázoltak fekete ruhás lovagnak. Halála után évszázadokkal is őt hívták segítségül a harcban és meg voltak győződve róla, hogy személyesen is megjelenik és részt vesz a csatákban. László király alakját ekkor már mondák veszik körül, részben az ősi magyar emlékezetből, részben a nyugati népek legendavilágából. Bár a szentek legendái nem riportok és nem történeti tudósítások, mégis hiteles képet őriznek egy-egy élethelyzetről, egy-egy nagy személyiség kiemelkedő vonásairól.
Ezért maradt aktuális László király alakja a későbbi századokban is. A barokk korban, amikor megszilárdult a magyar szentek kultusza, amikor életrajzaikból külön köteteket állítottak össze, amikor oltárokon kezdték el újra ábrázolni őket, egyértelmű volt, hogy Szent István mellett László a másik nagy és szent király. Ha István méltóságos testtartással a távolba tekint, László magabiztos erővel tartja harci bárdját, mintegy készen arra, hogy megvédje a bölcsesség és az igazságosság művét minden veszélyben.
Szent László hite átjárta egész életét. Nem puszta emberi számítás vezette a Szent Istvántól megkezdett úton, hanem az Isten iránti szeretet mutatta meg neki a kiegyensúlyozott, a valóságban jól megalapozott, az emberséges és értékeket teremtő kormányzás feladatait. Hitünk ugyanis több, mint puszta körültekintés vagy szakértelem, a világot alkotó és fenntartó Istennel lépünk személyes kapcsolatba. Ő adja az embernek az igazi bölcsességet és az erőt, ő az, akinek vezetésére és gondviselésére ma is nagy szüksége van népünknek és a világnak.
Szent László király, könyörögj értünk! Ámen.
* * *
A liturgián több kórus szolgált: a székesegyház kórusa Kristófi János karnagy vezetésével énekelt. Hozzájuk csatlakozott a piliscsabai Boldog Özséb Színtársulat kórusa Medgyesy Norbert vezetésével, valamint a gyulafehérvári szeminárium kórusa Bojtor Attila és Mazai Tihamér kispapok vezetésével. Előadásukban csendült fel Haydn 44. számú miséje. A szentmisén elhangzottak népénekek, himnuszok, Szent László-énekek, amelyek a középkorban Nagyváradon íródtak László kanonizálását követően.
A szentmise végén Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes köszöntőjében Szent Lászlót mint a kereszténység, az európaiság, magyarság egységének szimbólumát méltatta. Prohászkát idézve – „Lászlóban lett kereszténnyé és szentté” – hangsúlyozta, a lovagkirály alakjában mind a hősiesség, mind a keresztény életszentség meghatározó vonás. Áttekintve László életét, az Európában élő különböző népekkel való kapcsolatról, a családi összefonódás összetartozást adó fontosságáról beszélt.
Az ünneplőket Victor Opaschi, a román kormány kultúráért felelős államtitkára is köszöntötte.
Böcskei László püspök buzdító szavakkal zárta a szertartást. „A határátkelőnél fogadtam a Győrből érkező ereklyét. A hátam mögött Várad, még a tegnapi óriási esőzés felhő szürkeségében, felettünk viszont ragyogó napsütés a kék égen. S ahogy hoztuk Várad felé a becses kincset, úgy világosodott ki az ég előttünk” – mondta el személyes élményét beleszőve azt az aggodalmat, ami tegnap töltötte el az órákig tartó felhőszakadás miatt féltve a mai körmenetet. „Szavakba nem lehet foglalni, mit érzek, hogy több mint 450 év után ismét Nagyváradon van Szent László ereklyéje.”
A körmenet a jubileum alkalmából meghosszabbított útvonalat járt be. A török időket követő megújulásban épült székesegyházból a két ereklyét – a nagyváradi Szent László-hermát és a győri, Lebó Ferenc alkotta tartóban elhelyezett koponyaereklyét – a menet az első, Szent László alapította székesegyház helyére, a mai Vártemplomba vitte, áthaladva Nagyvárad belvárosán.
A körmenet meghatározott rendben épült fel. A vezérkereszt vezette, utána tíz nemzet lobogóját, valamint a pápai és az egyházmegyei zászlót népviseletbe öltözött fiatalok vitték. Elsőként az asszisztencia követte, majd katolikus iskolák diákjai. Utánuk jöttek az egyházi mozgalmak, a Neokatekumenális Út, a Háló közösség tagjai, majd a lovagok, a huszárok és a győri határőr egyesület tagjai. Szerzetesek, római és görögkatolikus papnövendékek, papok következtek. Őket a díszvendégek és a hatóságok képviselői követték. Majd a felekezetek képviselői, a székeskáptalan tagjai és a püspökök folytatták a menetet. Mögöttük vitték a két ereklyét, mely után haladt a nagyváradi megyéspüspök és a pápai nuncius, végül pedig Erdő Péter bíboros haladt a kórus és a fúvósok, valamint a hívek menete előtt.
A Vártemplomba érkezve hálaadásul elénekelték a Te Deumot. Az ünneplőket itt Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke köszöntötte. „Lelkiismereti kötelességünk volt elhozni az ereklyét – mondta a megyés főpásztor. – Most egykori földi valója egy részében is jelen van köztünk a szent király. Feltekinthettünk rá a menetben, erőt, bátorítást merítve jelenlétéből.”
Veres András felidézte, hogy egykor a csatákban is így hordozták a lovagkirályt, és „ajkukon Szent László nevével” fohászkodtak a küzdelemben. Veres András azt hangsúlyozta, mennyire szükségünk van ma is példájára és közbenjárására. „Érintse meg szívünket példája – a hit, az alázat, a hősiesség.” Az alázat, hogy a királyi méltóságot szolgálatnak tekintette, hit és életszentség, hogy szentként tudta tisztelni azt, aki nagyapját, Vazult megvakíttatta. Ezek az erények tették őt a Nyugat oltalmazójává, és ezek segítették, hogy megőrizze országát. „Legyen ma is példakép és közbenjáró számunkra. Ezért imádkozzunk” – buzdított Veres András.
A templomi szertartás után megnyitották a Hit bajnoka, a haza hőse címmel rendezett, Szent László életét, korát és tiszteletét bemutató vándorkiállítást. A „Tiszta hittel, erős kézzel” mottóval, a nemzetpolitikai államtitkárság által rendezett kiállítást Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Brendus Réka, az államtitkárság munkatársa és Gál Gergely, a Szent László-emlékévet szervező bizottság elnöke nyitotta meg.
Kelemen Hunor azt hangsúlyozta, a múltba tekintés a jövő tervezésének alapja. A kiállítás célja, hogy ezt a múltba nézést elősegítse, hozzájárulva a megértéséhez. A múlt ma is utat mutat az elbizonytalanodás idején, ezért kötelességünk ápolása – mutatott rá. Brendus Réka Szent László példáján arra hívta fel a figyelmet, képesek vagyunk nagyot alkotni és meg is tudjuk azt védeni. „Összefogásra vagyunk hivatva” – fogalmazta meg az ünnep üzenetét. Gál Gergely azt fejtette ki, ma, Közép-Európában élve nekünk is felelősségünk van az értékek védelmében.
A hálaadást Böcskei László zárta: „A mai ünnep a hit és az összefogás jele. Gyökereink vannak, amiből jövőnk fakad. Ezt üzeni Szent László.”
A Szent László-ereklye
A Szent Jobb és a Szent Korona mellett a Szent László-herma a lovagkirály fejereklyéjével Magyarország harmadik legfontosabb nemzeti ereklyéje. Amikor III. Béla király kezdeményezésére szentté avatták a nép körében már tisztelt Szent Lászlót, sírja felnyitásakor és teste ünnepélyes felemelésekor leválasztották róla a koponyát.
Első tartója már 1200 körül elkészült, de sorsáról keveset tudunk. Az első adat, hogy 1400 körül a váradi székesegyház sekrestyéjében keletkezett tűzvész során sok más egyházi kinccsel együtt elpusztult. 1406. október 18-án kelt oklevélben Luxemburgi Zsigmond beszámolt arról, hogy az ereklye nemcsak sértetlenül került ki a pusztulásból, de a tűz még füsttel sem illette.
A megmenekült ereklye számára a tartó – ez a második – hamarosan elkészült, ez az, amit győri hermaként ismerünk. Történetét sok kaland és több csodás megmenekülés színesíti. Az 1443-as földrengésben a nagyváradi székesegyház leomló tornya maga alá temette a hermát őrző kápolnát, de az ereklye ezt is sértetlenül vészelte át. Hálaadásul a főpásztor körmenetben vitte át a városon. Ez a Szent László tiszteletére tartott első, középkori írott forrásokban is szereplő körmenet, egy máig tartó gazdag hagyomány megteremtője.
A 16. században Nagyvárad egy évszázadra protestáns kormányzás alá került, az ereklyét Báthori István fejedelem a gyulafehérvári székesegyházba menekítette. Amikor innen 1600-ban Náprági Demeter püspök a havasalföldi Mihály vajda vezette támadás elől menekülni kényszerült, magával vitte az ereklyét Pozsonyba, majd onnan Győrbe történt kinevezésekor Győrbe. Így vált évszázadokra az ereklye új otthonává a dunántúli város.
A török pusztítás után újjászerveződött nagyváradi egyházmegye püspökeit kezdettől foglalkoztatta legbecsesebb középkori kincsének visszaszerzése, erre azonban nem volt mód. 1776-ban, amikor Várad megújult, Zichy Ferenc győri püspök Szent László-koponyájának egy kisebb, leválasztott darabját Patatich Ádám váradi püspöknek ajándékozta. László kanonizációjának 700 éves emlékünnepe közeledtével méltó ereklyetartó elkészítését rendelték el, így született meg a harmadik herma.
Link István alkotása ihlető forrásként tekintett a középkori előképre, de a kor historizáló, eklektikus ízlésének szellemében át is értelmezte azt. E herma 125 éves története sem mentes kalandoktól. A katedrális kereszthajójában álló Szent László-oltáron kialakított páncélszekrénnyé megerősített tabernákulum védte a két világháború idején, majd némi ravaszságtól sem mentes papi kiállás óvta meg a kommunizmus nemesfém-éhségétől. Ma a Szent László Gyűjteményben kapott helyet, és az alapításának ünnepén, a Szent László-búcsún helyezik ki tiszteletadásra a főoltár elé.
Fotó: Merényi Zita
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Kommentáld!