„Tartsunk ki rendíthetetlenül a reménységben, amiről hitet teszünk, mert hűséges az, aki az ígéretet tette.” 

Zsid 10,23

Kék volt az ég. Szikrázott a hó. A lejtők tele kihívásokkal. Melyiket válasszuk?

Úgy döntöttünk, hogy a kékkel kezdünk.

A sípályák gondnokai színekkel jelölik a lejtőket. És ellátnak minden információval arról, hogy melyik lejtőn mi vár ránk. Igen, minket, akik elég őrültek vagyunk, hogy holmi istenített lécekkel a talpunkon havas lejtőkön száguldozzunk, el kell látni információkkal.

A zöld színű pálya a kezdőké. A kék közepes nehézségű pálya. A fekete a haladóké, és azoké, akik haladóknak hiszik magukat, s mire rájönnek, hogy mégse, már késő megfordulni. Gáz.

Mi okosak akartunk lenni. Nem vállaljuk be a fekete pályát. De a kéket? Igen, azt kérjük szépen.

Tökéletes síkaland.

Egy darabig.

Néhány kellemes lesiklás után a férjem, Art, úgy gondolta, próbáljunk ki egy másik lejtőt. Tessék? Utálom a változásokat. Allergiás vagyok rájuk. Szeretek rátalálni valamire, ami jó, és ki is tartok mellette. Minek kell lecserélni valamit, ami működik? Ami jól esik?

„Óriási lesz, meglátod!” – és már indult is a másik lifthez.

Választhattam: vele megyek, vagy itt maradok. Ekkor jelentkezett az első, szépnek nem nevezhető gondolatom. Szitokgondolatnak hívom az ilyeneket. Igazából nem mondok ki semmi csúnya szót. Csak a fejemben jelennek meg nagyon negatív gondolatok, amiket nem szeretnék közzétenni.

Tehát új lejtőn csúszunk le.

Eleinte jól indult. Aztán a pálya kezdett érdekes lenni. Hallottad már úti beszámolóban, hogy „minden jól ment addig a buckáig”? Most hát akkor képzelj el egy meredek lejtőt lefelé, amin csak buckák vannak. Olyanok, amikből egy is elég, hogy fejjel előre lerepülj a hegyoldalról. Vagy hogy kettőbe törd mindkét lábad.

Testem minden izomrostját elöntötte a félelem, a fejem tele lett sötét és gyűlölködő gondolatokkal. Ettől persze nem lett könnyebb a lesiklás.

Ellen kellett volna állnom a negatív gondolatoknak, le kellett volna cserélnem őket jókkal. A sötét gondolatok olyanok, mint a fekete lejtő a sípályán. Ha ráálltál a rossz gondolatok fekete lejtőjére, olyan helyekre visznek el, ahova soha nem szerettél volna eljutni.

Akkor, ott, nem váltottam jó gondolatokra. Hagytam, hogy gondolataim fekete lejtője még nehezebbé tegye a pályát.

Így van ez az életben is.

Minden nap találkozunk buckákkal.

Valaki olyasmit tesz, ami rosszul esik. Szitokgondolatok jönnek, vagy kijavított gondolatok?

Nem jutsz hozzá valamihez, ami szerinted téged illetett volna. Szitokgondolatok vagy kijavított gondolatok?

A szitokgondolatot úgy sikerül kijavítani, ha felteszünk magunknak három kérdést:

Illik ez a gondolat az igazsághoz?

Illik ez a gondolat hozzám?

Illik ez a gondolat ahhoz, aki lenni szeretnék?

Isten megtanította, hogyan gondolkozzam az Ő igazsága szerint, de rajtam áll, hogyan váltom valóra, amit tanultam.

Isten azt akarja, hogy megéljem, amit a Zsid 10,23-ban olvasok: „Tartsunk ki rendíthetetlenül a reménységben, amiről hitet teszünk, mert hűséges az, aki az ígéretet tette.”

„Tarts ki rendületlenül. Tarts ki. Rendületlenül.” Mit jelent ez?

Isten segít, hogy növekedjem az Ő ismeretében, de én döntök, hogy gondolataimban, tetteimben milyen mértékig nyilvánul meg a növekedésem.

Gondolataim illeszkedjenek az igazsághoz. Életem illeszkedjék az igazsághoz. Akkor látszani fog rajtam az Ő reménysége.

Ahogy a hegytetőn dönthetek, melyik pályán indulok el, ugyanígy dönthetek gondolataim pályájáról is. Szitokgondolatok vagy kijavított gondolatok. Rajtam áll.

Uram, hálás vagyok igazságodért. Adj erőt ma is, ha buckának ütközöm. Tisztítsd meg gondolataimat, hogy illeszkedjenek a Te Igédhez. Ámen.