„Nagy örömnek tartsátok testvéreim, ha különféle megpróbáltatások érnek, hiszen tudjátok, hogy hitetek megpróbálása állhatatosságot szerez.” 

Jak 1:2-3

Mielőtt az enyhe telű, sima úthálózatú, meleg délre költöztünk volna, családommal Wisconsinban éltünk. Mi volt a legnagyobb különbség? A déli utakon nem voltak kátyúk.

Legalábbis azt hittem.

Aztán egy nap, egyik helyi utcán autózva, kocsim beledöccent egy mély gödörbe. Víz és sár fröccsent szerteszét, rá a szélvédőre és az oldalsó tükörre. A hirtelen döccenés biztos kárt tett a kocsiban. A legkevesebb, hogy csupa sár és folt lett.

„Honnan került ez ide?” – csodálkoztam. „Egy kátyú az én szépséges városomban?”

Továbbhajtottam, és elgondolkoztam a gödrön. Minden út, amin járunk, hajlamos a kátyúsodásra. Emlékszem, hogy a bejáratunk előtti kövezet besüppedt, és összevissza görbült, miután egy kiadós zápor kimosta alóla a földet. Erdei ösvényeken is találunk iszappal telt gödröket. Igen, mindenfajta út, amin járunk, hajlamos a kátyúsodásra, életünk útját is beleértve. Isten Igéje ezt garantálja: „különféle megpróbáltatások érnek”, hitetek megpróbáltatik.

Egyszer-másszor az út, amelyen haladunk, kicsúszik a lábunk alól. Vagy ha mi személyesen nem vagyunk érintve a bajban, szeretteinkkel, ismerőseinkkel történik meg. A kátyúk – úgy látszik – elkerülhetetlenek, ha valahová megyünk.

Ennek következtében sok időt kell töltenünk a kárrendezéssel vagy mások kirángatásával a gödörből. Elszomorodom, ahogy leírom ezeket a szavakat, s ha letáboroznék ennél a gondolatnál, mély depresszióba süllyednék előbb-utóbb.

Úgyhogy inkább továbbhajtok, Isten Igéjére szegezve tekintetemet. Ahogy a megbízható autómentő, aki rendbeszedi a kilyukadt kereket, vagy a javító, aki kiegyenesíti az elgörbült alkatrészt, úgy igazolja nekem Isten Igéje, hogy a kátyúba esés nem jelenti az utazás végét. Az élet megy tovább – világosabb hivatással, értelmes céllal magunk előtt.

Godolkozz el ezeken a szavakon: „… minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden szorongattatásunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik bármiféle szorongattatásban vannak…” (2 Kor 1:3-4)

„Ez a kincsünk pedig cserépedényben van, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne önmagunknak. Mindenfelől szorongatnak minket, de agyon nem nyomnak; bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe.” (2 Kor 4:7-8)

„Nagy örömnek tartsátok testvéreim, ha különféle megpróbáltatások érnek, hiszen tudjátok, hogy hitetek megpróbálása állhatatosságot szerez. Az állhatatosság pedig tökéletességre viszi a tetteket, hogy minden fogyatkozás nélkül tökéletesek és feddhetetlenek legyetek.” Jak 1:2-4

És végül az Ézs 53.3a, 4a elmagyarázza, hogy a szenvedések, amelyeket Jézus szenvedett, minket teljesítettek ki. „Megvetett volt, és utolsó az emberek között, fájdalmak férfia…a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta…”

Drága barátom, beleragadtál az élet egyik kátyújába? Ne ess kétségbe. Nem vagy egyedül. Jézus ismeri ezt az állapotot. Lehet, úgy érzed, nagy kár ért, összetörtnek vagy elutasítottnak érzed magad, de szenvedésedben hivatás, mögötte magasabb cél van. Eljön az idő, amikor te fogsz vigasztalni, erősíteni másokat elesettségükben. Fényed fogja megvilágítani a másik sötét, göröngyös útját. És ha belépsz az örökkévalóságba, elnyered az élet koronáját.

Alleluja!

Istenem, Atyám, gödörbe estem. Összetörtem, gyengének, elvetettnek érzem magam. Kérlek, add, hogy ezek a tapasztalatok megerősítsenek, és segítsenek, hogy világítani tudjak, megmutassam másoknak a Te dicsőségedet. Ámen.