„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.” 

1Jn 1,9-10

Emlékszem a napra, mikor rájöttem, hogy Ádám-kórban szenvedek. Időbe telt, míg észrevettem. Az igazat megvallva, sokan, akik benne vannak ebben a leépüléssel járó betegségben, nem is tudnak róla. A Legjobb Orvos mutatott rá a tünetekre, amiket - bár utáltam, be kellett vallanom - gyakran érzékelek magamon.

Talán te is Ádám-kóros vagy? Meglehet.

Az Ádám-kór egy alattomos betegség, amely gátolja a páciens növekedését. Oly módon, hogy megakadályozza az illetőt, hogy elismerje, és felelősséget vállaljon a bűneiért. Nézzük csak, mi történt, amikor először írták le a betegséget:

„Amikor azonban meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől a kert fái között. De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? Az ember így felelt: Meghallottam a hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el. Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy mezítelen vagy? Talán arról a fáról ettél, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem.” (Ter 3,8-12)

Amit itt látunk, tankönyvi példája a beismerés elkerülésének és a felelősség áthárításának. Ezek az Ádám-kór klasszikus tünetei.

Ádám elbújt, mert vétkezett: pontosan azt tette, amit Isten megtiltott, és ennek tudatában is volt. Evett a gyümölcsből. Szájához tartotta, harapott belőle, megrágta, érezte, ahogy leve kicsordul az ajkán – és megnyílt a szeme. Meglátta, mit tett, és megtapasztalta, milyen szörnyen rossz érzés, ha megszakítjuk kapcsolatunkat Istennel.

A számonkéréskor próbált témát váltani, elkerülni bűne beismerését, és azt mondta, azért bújt el, mert meztelen volt. A meztelenség kisebb gond. Problémát okoz, de nem bűn. Egy állapot volt, amiről ráadásul nem is tehetett. Végülis nem ő alkotta magát meztelenre. Isten tette.

És itt jött elő a másik fő tünete az Ádám-kórnak: a felelősség áthárítása. Előbb a bűnét igyekszik kisebbíteni a beteg, majd izgatottan tagadni kezd, és elkezdődik a másokra mutogatás. Keres egy bűnbakot. Isten is alkalmas erre. Az emberek pláne, főleg, akikről köztudott, hogy nem bűntelenek. A beteg tehát figyelmét önmagáról átirányítja, keresi friss vagy régebbi, valós vagy valótlan vétkek alapján a célpontjait, rájuk mutat, és megvádolja őket.

Ha ügyes szónokok, tapasztalt vitatkozók vagyunk, ez gyakran működik is az ismerőseink viszonylatában. A gond az, hogy egy-egy ilyen konfrontáció után úgy érezzük, győztesek és nem elítéltek vagyunk. Lényegében az történik, hogy a bűn elkövetése után tisztára beszéljük magunkat.

Pedig a bűnösség tudata nélkül nincs megbánás.

Bűnbánat nélkül nincs lehetőség a megváltozás kegyelmére.

Változás nélkül nincs növekedés. Csak további vétkek vannak, amiket elkövetünk, kifényesítünk, letagadunk, elfelejtünk. S ebben a folyamatban nem vesszük észre, milyen nyomorultak lettünk, mennyire beteg a lelkünk.

Az orvos, aki mindezt megmutatta nekem, a Nagy Gyógyító, azt mondta, meg tud engem gyógyítani, ha elmegyek hozzá alázatos szívvel, bevallom, amit elkövettem, és megtisztulok. Rámutatott, hogy nem a bűnöm eltagadása, hanem a megvallása szabadít meg. És megmutatta, hogy nem fáj azt mondani: „Sajnálom”.

A hit nélküliek számára az Ádám-kór halálos betegség. Krisztus követői viszont teljesen kigyógyulhatnak belőle. Újra megkérdezem: talán te is? Érzed magadban ezt a hajlamot? Jó barátként egyet tanácsolhatok: még ma jelentkezz a Nagy Gyógyítónál.

Uram, be akarom ismerni, hogy sok mindenben bűnös vagyok. És azt is, hogy nem szívesen ismerem el felelősségemet rossz döntéseimben, káros cselekedeteimben. Tisztíts meg, kérlek, a hamisságtól, és segíts, hogy alázattal éljek a Te kegyelmedben.  Ámen.