Talán minden ember legkedvesebb ünnepe a Karácsony: a hatalmas Isten egészen közelinek, egészen embernek, sőt gyermeknek mutatkozik, - így "ajánlja föl nekünk szeretetét..." (Róm. 5,8). A Karácsonyt sok kedves szokással vették körül a századok. Ami igazán helyes és szép szokás volt, azt ne engedjük elpusztulni. Ugyanakkor őrizzük meg az ünnep vallásos, keresztény tartalmát, s ne hagyjuk, hogy édeskés polgári-pogány ünneppé váljék.

Jézus hármas születése.

1. Örök születés: a Szentháromságban minden idők előtt született a második isteni Személy, az isteni Ige az Atyától, anya nélkül. "Kezdetben volt az Ige ... " Erre utal a zsoltár: "Az Úr mondá nékem: én Fiam vagy Te!"

2. Földi születés: Isten elküldte egyszülött Fiát az emberiség megváltására. Időben született szűz anyától, atya nélkül. "Az Ige testté lőn és miköztünk lakozék." Erre utal a jövendölés: "Gyermek született nékünk, és Fiú adatott nékünk!"

3. Kegyelmi születés: Jézus születése nem egy rég elmúlt történeti tény, melyhez semmi közünk. Ő a liturgiában minden évben megújítja születését, újból és újból megszületik hívei szívében, hogy amint ő az Atya egyszülött Fia, úgy mi is elnyerjük a fogadott fiúságot. "Mindazoknak, befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek, azoknak..., akik Istenből születtek."

1. A megtestesülés hittitkába merült tekintettel szemléljük Isten ajándékát - belőle megilletődött tisztelet és ünneplő örvendezés fakad.

2. Felismerjük saját istengyermekségünk méltóságát - ez örömmel, de egyúttal felelősségérzettel tölt el, hiszen a nemesség kötelez.

3. Felismerjük a keresztény testvériség értékét, hiszen ugyanabban az istengyermekségben részesültünk mindnyájan.

A második isteni Személy az Atya egyszülött Fia, az ő dicsőségének képmása. Az Atyával egyenlő isteni természetet birtokol, az Atyával egyenlően úr, örökkévaló, mindenható. Benne és általa teremtett mindent az Atya. Őt semmi sem kényszerítette arra, hogy emberré legyen, az ő boldogságához semmit sem adhatott hozzá megtestesülése. Irántunk való ingyenes kegyelméből, irgalmas szeretetéből választotta az emberiség megváltásának e csodálatos módját. Emberré lett, nemcsak hogy az elveszett ártatlanságunkat visszaszerezze, hanem hogy szent embersége által számunkra közvetítse az isteni életet. "Az Isten emberré lett, hogy az ember istenné legyen" - mondják merész fogalmazással az egyházatyák.

A megtestesülés által a második isteni Személy két természetet forrasztott eggyé. Valóságos Isten és valóságos ember, bár e kettős természettel egyetlen isteni Személy rendelkezik ("személyes egység"). Olyan titok ez, amelyet az emberi értelem nem fog fel, csupán a hit erejével elfogadhat, mert Isten kezeskedik igazvoltáról . A két természet nem összekeveredve, hanem egységben van meg Krisztusban. Nem veszítette el isteni mindenhatóságát, mindentudását, szentségét, " az maradt, ami volt". Ugyanakkor "az lett, ami nem volt": fáradékony, szenvedésre, halálra képes, még kísértést is vállaló ember. "Mindenben hasonló lett hozzánk, a bűnt kivéve." Szűzi születése mutatja isteni kiválóságát, de egyébként a szokásos emberi környezetbe születik: földi anyától, a zsidó népbe, az ószövetségi vallásba.

Krisztus szent embersége olyan külső, látható eszköz volt, mely egy láthatatlan, isteni valóságot hordozott és közvetített az embereknek. Ezért mondjuk ezt az emberséget "ős-szentségnek", melyből minden szentség származik. Isten az üdvösség művét látható, földi eszközök igénybevételével valósította meg: igazsága földi szavakba öltözött (Szentírás), az üdvösség művét látható társaságra bízta (Egyház), a kegyelemközvetítést külső szertartásokhoz kapcsolta (liturgia). Ezekben a hit szemével kell meglátnunk az isteni tartalmat. A keresztény embertől tehát távol áll mind a szűklátókörű anyagelvűség, mind pedig a külsőt megvető állelkiség (álspiritualizmus). Ennek az egyensúlyos katolikus gondolkodásnak is táplálója évről évre a Karácsony, hogy "míg látható módon ismerjük meg az Istent, ezáltal a láthatatlanok szeretetére ragadtassunk" (a karácsonyi prefációból).

1. Merüljünk bele teljesebben a liturgia gazdagságába. Karácsonykor az Egyház három különböző szövegű misét engedélyez (éjféli, hajnali, ünnepi). Hív a karácsony nyolcada alatt tartott misékre, a templomi, közösségi vagy egyéni zsolozsmázásra. Nem illik, hogy egyetlen misével elintézzük az ünnepet, s utána csak eszem-iszomba merüljünk.

2. "Aki szeret, az énekel". Énekeljük ebben az időben többet az Úr énekeit. Sőt becsüljük a társas világi éneklésre való bőségesebb alkalmat is: ezek kedves öröme is az Úr ajándéka, s átjárhatja a karácsonyi derű.

3. A társas élet krisztusi szellemű gyakorlata is a karácsonyi napokra tartozik. Ápoljuk a nemes barátságokat, emberi kapcsolatokat (beszélgetések, a magányosok és betegek látogatása, levelezés).

1. Főképpen az ünnepi örömet hirdető templom. Hagyományosan több gyertya ég az oltáron, sőt szép a gyertyákkal kivilágított templomhajó. A fehér és arany miseruhák, a nagymise ünnepélyessége is az öröm hírnöke.

2. Visszatér a legszebb karácsonyi ének: a Gloria (Dicsőség a magasságban). Énekeljük e napokban kétszeres örömmel, hiszen a betlehemi angyaloktól tanulta, s a karácsonyi öröm szellemében növelte himnusszá az ősegyház e magasztaló éneket.

3. Sok kedves szokást kapcsolt a népi áhítat a Karácsonyhoz. Ezek ugyan nem liturgikus szimbólumok, de segítik a karácsonyi lelkületet. Ilyenek: a betlehem és a betlehemes játék, mely a gyermekek szeme elé állítja a születés eseményét. Ilyen a Németországból az újabb korban elterjedt fenyőfa, mely zöldjével az örök életre, ajándékaival pedig a Kisded kegyelmi ajándékaira emlékeztet.