„Felüdíti a lelkem.”

Zsolt 23,3a

Könnyeimet nyelve osztottam meg barátnőmmel elkeseredésemet. „Úgy igyekszem rendet tartani az életemben. Esténként végiggondolom a másnapi tennivalókat. Reggel dühös elhatározással nekilátok, hogy mindent elvégezzek. Sosem elég a nap 24 órája, hogy mindennek végére érjek. Másnap reggel ugyanígy nekilendülök, de akkor már a tegnapról elmaradt tennivalók is hozzáadódnak a maiakhoz. Nagyon elfáradtam.”

Drága barátnőm és mentorom nyugodt hangon félbeszakított: „Wendy, meg kell tanulnod pihenni.”

Nagyot sóhajtva kérdeztem csendesen: „A pihenés olyasmi, amit tanulni kell?”

„Igen – válaszolt határozottan. – Meg kell tanulnod pihenni.”

„Oké – mondtam, - ezentúl korábban fekszem le, s naponta is szundítok egyet, ha nagyon fáradtnak érzem magam.”

Azt gondoltam akkoriban, hogy kimerültségemet fáradt testem pihentetésével enyhíthetem, s azzal, ha egy-egy délutáni szundítással megszakítom a rohanást. De ő nem erre gondolt. Ő tudta, mi a különbség aközött, mikor fizikailag fáradtak vagyunk, és egy kis szunyókálásra van szükségünk, meg aközött, mikor a szívünk, a lelkünk, az elménk fáradt el.

Az igazság az, hogy nem csak azért vagyunk fáradtak, mert túl sok a tennivalónk. Kimerültségünket lelkünk ki-merült, azaz kiszáradt volta okozza. Mindnyájunkban ott egy lélek, mely fonnyadozva sóvárog a felfrissülésre, a felüdülésre, a megújulásra, valamire, amit tennivalókkal telezsúfolt napunk nem mindig ad meg neki.

Könnyű elrejteni lelkünk kimerültségét. Külsőleg rendezettnek, érzelmileg stabilnak, higgadtnak tűnünk. Belül viszont gyakran reménytelenül túlterheltek, kifacsartak vagyunk. Kimerültségünk írja nem a délutáni lepihenés: egyedül Istenben találhatunk gyógyulást.

A 23. zsoltár Istent pásztorként mutatja be. Kiemelt igénk szerint Pásztorunk „felüdíti” a lelkünket. Utánanéztem a „felüdít” szó eredetijének, és azt találtam, hogy sokkal több van benne, mint első hallásra gondolnák.

Az itt használt héber szó a „shub”, amit főleg visszatérésnek fordítanak. Visszatér és újrakezd. A „felüdít” azt jelenti tehát, hogy visszatérünk Istenhez erőt gyűjteni a továbbinduláshoz.

Az Újszövetségben Jézus azt állítja magáról (Jn 10,14), hogy Ő a mi Jó Pásztorunk. Az itt használt görög „poimen” szó jelentése „pásztor”, valaki, aki vezeti, oltalmazza és gondozza a nyájat. Amikor visszatérünk Pásztorunkhoz, Jézushoz, ő vezetni, oltalmazni fog, és gondoskodik minden szükségletünkről.

Jó Pásztorunk csak akkor tudja felüdíteni a lelkünket, ha szívünket és elménket elfordítjuk a világ zajától, nyüzsgésétől, vissza Őfelé. Az Úrral kettesben töltött idő békességre vezet, és erőt ad a folytatáshoz.

Szükséged van felüdülésre? Végezd el ezt a kis tesztet:

A férjed minden megnyilvánulása felbosszant?

Ha neked kell intézned a gyermekeid ügyes-bajos dolgait, többnyire sértődés a vége?

Minden reggel stresszes vagy, szorongva ébredsz?

Ha igennel válaszoltál akárcsak egyre is a fenti kérdések közül, üres tankkal próbálsz előre jutni, végső tartalékaidat éled fel.

Tanulj meg pihenni.

Fordulj vissza a Jó Pásztorhoz.

Kérd meg, hogy üdítse fel a lelkedet.

Fogadd be szeretetének, irgalmának, kegyelmének új adagját.

Ha ezt teszed, Ő kicseréli fáradtságodat erőre, sértődöttségedet hálára, ingerlékenységedet türelemre, szorongásodat békességre.

Az Úr vár rád.

Menj el a találkára. Felfrissít és megújít majd, lehetővé teszi, hogy békességének, szeretetének és örömének újra megtapasztalásával térj vissza a világba, hogy tovább szolgáld családodat, barátaidat.

Uram, segíts, hogy elcsendesedjek előtted. Adj nyugalmat, amilyet csak Te tudsz adni. Újítsd meg, üdítsd fel fáradt lelkemet. Tölts fel csordulásig. Ámen.