Christopher Wren, aki a londoni Szent Pál Katedrálist (a világ legszebb épületeinek egyikét) tervezte, írt azoknak az építőmunkásoknak a reakciójáról, akiket megkérdeztek, hogy mit csinálnak. Azok a munkások, akik fáradtan és egykedvűen végezték a munkát, így válaszoltak: „Téglát rakok" vagy „Követ hordok".
Egy munkás azonban, aki éppen maltert kevert, nagyon vidámnak és lelkesnek tűnt. Amikor megkérdezték tőle, hogy mit csinál, azt válaszolta: „Egy pompás katedrálist építek."
Közvélemény-kutatások arra az eredményre jutottak, hogy legtöbben utálják a munkájukat. Nem várakozásteljesen indulnak munkába, hanem sokkal inkább unják azt, és elegük van belőle. Abban reménykednek, hogy megnyerik a lottót, és életük hátralevő részében egy napot sem kell dolgozniuk.
Isten nem arra teremtett bennünket, hogy munkánk untasson és kielégítetlenül hagyjon. Arra teremtett, hogy szolgáljuk őt mindennel, amit teszünk, így a munkánkkal is. A „munka" szó a Szentírásban az „imádat"-nak egy kifejezése. Isten azt akarja, hogy munkánkat örömmel végezzük, mert az Isten dicsőségére van. Ez Isten dicsőítésének egyik módja. Pál azt írja, hogy munkánkat örömmel kell végeznünk, mivel nem embereknek, hanem Istennek végezzük azt. (Lásd Kol 3,23.) Egy másik helyen azt írja: „... bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!" (1Kor 10,31).
Ha csak úgy tekintünk a munkánkra, hogy valamivel meg kell keresnünk néhány ezer forintot, hogy abból megélhessünk, akkor nem találunk örömet benne. De ha elhatározzuk, hogy munkánkkal Istent dicsőítjük, akkor nemcsak örömet fog jelenteni a munkánk, de Isten gondoskodni fog minden szükségünkről is.
Kommentáld!