„Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért. Hiszen még az igazért is alig halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.”

 Róm 5, 6-8

Zsenge tizennyolc éves koromban, egy nyári éjszaka találkoztam először a kegyelemmel. Első főiskolás évem végén tértem haza, egy sor hibás, destruktív döntéssel magam mögött. Utáltam magam. Nemrég megtért édesanyám megérezte kétségbeesésemet, és este későn, mikor már elcsendesült a ház, leült mellém, és kérte, mondjam el, mi baj van.

Letört voltam és megviselt, elmondtam neki minden rossz tettemet, s a sötétséget, ami elborította miattuk a lelkemet. Sírt, ahogy minden anya sírt volna a helyében. Sírtam én is szégyenemben és bánatomban, hogy nem fordíthatom meg az idő kerekét, nem tehetem meg nem történtté mindezt. Mikor az utolsó zsebkendőm is cafatokban volt már, felnéztem rá, és vártam a szidást. Tudtam, hogy megérdemlem. Ám amikor a tekintetünk találkozott, az arca ellágyult, felállt, és azt mondta: „Jézus szeret téged, és megbocsát”. Majd odajött hozzám, átölelt, és hozzátette: „Én is megbocsátok”.

Kegyelem. Hát ez az volt. Abban a pillanatban átéltem a déli mellékutak mentén a templomok hirdetőtábláin gyermekkoromban annyiszor látott feliratok igazságát: „Jézus megment!” „Vére által megtisztulsz!” „Van Szabadítónk!” Jézus feláldozta az életét értünk, nem akkor, amikor én (és az emberiség többi része) jól viselkedő fiúk-lányok, hanem amikor rosszak, romlottak voltunk. Képzeld ezt el.

„Köszönöm”, szóltam Hozzá, és kiléptem a fényre. Szinte éreztem, ahogy a szívem újraindul, a lelkem felépül, az életem új irányt vesz.

Több mint húsz év telt el a nyári éjszaka óta, és azon töprengek, vajon mi volt gyakrabban: továbbadtam-e a kegyelmet a környezetemnek, vagy akadályoztam az áramlását. Táplálok-e magamban sérelmeket, amiket elkövettek ellenem? Számolom-e mennyi időt, pénzt, szolgálatot szánok másokra? Megadom-e a jó szándék feltételezésének ajándékát családomnak, barátaimnak, vagy az idegennek, aki besurran előttem a parkolóban az épp felszabaduló helyre, amire percek óta várok bekapcsolt villogóval? Úgy szeretnék mindezekre igennel válaszolni.

Uram, köszönöm, hogy szerettél, amikor bűnös voltam. Segíts, hogy ne váljak közönyössé áldozatod iránt, mutasd meg, hogyan adhatom tovább másoknak kegyelmedet. Ámen

.