És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé.  És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve.

Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: "Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak."

Jel 21,1-4.

TEMETŐK MÉLY NYUGALMA

Isten letöröl minden könnyet a szemükről. (Jel 21,4)

Gyermekkoromban valami különös félelem fogott el a temetők láttán. Ma sem tudom, miért volt bennem ez az érzés, amely mára úgy oszlott el, mint a hajnali köd a késő őszi égen. 

Sok év telt el azóta, és ahogy a világ, az évszakok örökös változásban vannak, úgy változtam én is. Szeretem a temetők mély nyugalmát, a sírok között álmodó mélabús csöndet, az elégett viaszgyertyák finoman édeskés illatát, a keresztekre akasztott koszorúk néma bánatát, a pislákoló mécsesek vigaszt nyújtó fényeit.

Isten jelenlétét érzem. Olyan nyugalom és béke árad végig testemen és lelkemen, amelyhez fogható talán csak az eljövendő Új Világban vár majd ránk. Sejtelmesen suhognak a temetői fák lombjai a szél karjaiban, ősi titkukat osztják meg az arra járóval. 

Nagyanyám sírjánál imádkozom, megérintem a hófehér márványba vésett nevét, és hallani vélem biztató üzenetét. Éppen úgy vigasztal, mint amikor gyermekként zokogva és kétségbeesetten rohantam hozzá, hogy kötözze be a vérző sebet az ujjamon. 

A távolban megkondul a templom harangja, az ég felé emelem tekintetem, és érzem, ahogy az arcomról csorduló könnyeim letörli az Isten...

Imádság: Mindenható Istenünk, köszönjük az örök élet reménységét és a mindennapokban adott örömét. Ámen.

Isten jelen van életünk minden napján és az örök életünkben! 

Paudits Zoltán (Sükösd, Magyarország)

IMÁDKOZZUNK A REMÉNY NÉLKÜL ÉLŐKÉRT!