Jim Elliot mártírhalála fiatal keresztyén vezetők egész nemzedékére volt hatással. De vajon mi a helyzet, amikor szenvedésünk láthatatlan marad? Akkor is dicsőíthetjük Istent? Igen!

Joni Eareckson Tada élete nagy részét kerekesszékben töltötte. Tizenhét évesen szenvedett balesetet: sekély vízbe ugrott és súlyosan megsérült, válltól lefelé lebénult.

A balesetet követő két évben depresszióval küzdött, megkeseredett, az öngyilkosságot fontolgatta, és hitével kapcsolatban is kételyek gyötörték. A kórházi rehabilitáció során három-négy fiatal lánnyal lakott egy szobában, akik hasonlóan súlyos állapotban voltak.

Egyiküket Denise Waltersnek hívták.

Denise élte a tizenhét éves gimnazista lányok felhőtlen életét, amíg egy nap váratlanul megbotlott az iskola lépcsőjén. Gyengének érezte a térdét, de a tanítás végére már járni is alig tudott.

Hazament, lefeküdt, ám amikor fel akart kelni a vacsorához, már deréktól lefelé béna volt. Kis idő múlva lebénult a felsőteste is, aztán megvakult. Gyors lefolyású szklerózis multiplex volt a diagnózis.

Ott feküdt tehát ő is a Greenoaks Rehabilitációs Kórházban mozdulatlanul, nem látott, s beszélni is alig-alig volt képes. Nem igazán lehetett vele kommunikálni, szobatársai is csak röviden, akadozva tudtak pár szót váltani a lánnyal.

Rövidesen megfogyatkoztak a látogatói, csupán édesanyja tartott ki mellette. Ám Denise és édesanyja hívő volt.

A mama minden este meglátogatta, felolvasott a Bibliából, és együtt imádkozott haldokló lányával.

Denise tudta, hogy meg fog halni, ám ez a halál túl lassan érkezett ahhoz, hogy kegyesnek nevezhessük. A lány nyolc végtelenül hosszú éven át feküdt a kórházban.

Aztán meghalt.

Joni bevallja, mennyire felzaklatta Denise sorsa. Mindenekelőtt saját veszteségét, saját szenvedését kellett feldolgoznia.

Felidézve a kérdéseket, amelyek naphosszat kavarogtak a fejében: ,,Miért épp velem történt? Keresztyén vagyok, Jézus követője.

Miért kell életem végéig kerekesszékben élnem?

Hogyan hozhatna ki ebből bármi jót is Isten?

Miért bízzak egy olyan Istenben, aki ezt megengedte?"

Joni végül lassan mégis bizakodni kezdett. Felismerte, hogy a szenvedésnek mégiscsak lehet értelme, s ez többnyire Isten dicsőségének mélyebb megértésével van összefüggésben.

Egyre inkább úgy tekintett a szenvedésre, mint lehetőségre, amelynek révén bizonyságot tehet a világ előtt Isten dicsőségéről.

Ha az emberek látják, hogy türelemmel viseljük a szenvedést, talán felismerik, hogy Isten valóban létezik.

Denise halála azonban megviselte Jonit. Itt egy lány, aki szereti Jézust, soha nem panaszkodik, s látszólag értelmetlenül szenved. Senki sem volt tanúja kínjainak. ,,Soha senki nem mondta neki: Szeretném azt a békességet magamnak is, amely benned van. Hogyan juthatnék hozzá?"

Denise haláláról értesülve Joni megosztotta kételyeit néhány barátjával. Egyikük elővette a Bibliát, és a Lukács 15,10-hez lapozott, ahol arról van szó, hogy mennyire örvendeznek az angyalok egy-egy bűnös megtérésén. Az Efezus 3,10-ben pedig arról olvastak, hogy az angyalok figyelik, mi történik Krisztus egyházában. Ha eszükbe jutott volna, Jób könyvét is fellapozhatták volna, hiszen Jób szenvedéseit is angyalok egész serege kísérte figyelemmel, meg az ördög.

És ekkor Joni végre megértett valamit.

A szekuláris világnézet szerint egyedül ez a világ létezik, az itt és most anyagi valósága az egyetlen valóság.

A természetes létezik, a természetfölötti nem. Az immanens valóságos, a transzcendens nem: nincsenek angyalok, démonok, szellemek és lelkek, Isten vagy gonosz.

A világ ,,immanens keretein" belül, ahogy Charles Taylor megállapítja, semmi esély a reményre, amelyet Joni ebben a pillanatban megérzett. ,,Csakugyan! - jelentettem ki boldogan... tehát Denise szenvedése sem volt hiábavaló... Még ha nem is törődött vele sok ember, akkor is tudta, hogy ott, a magányos betegszobában figyelik - mégpedig sokan, nagyon sokan."

Ha szeretnénk megérteni Joni felfedezését, érdemes elvégeznünk egy gondolatkísérletet.

Tegyük fel, hogy holnap reggeltől egy napon át minden szavunkat, tettünket és gondolatunkat rögzíti egy tévékamera!

A felvételt világszerte sugározzák a tévécsatornák, és jó eséllyel egymilliárd ember látná.

Másképp élnénk-e azon a napon? Én biztosan.

A legkisebb gondolat, amely átsuhan a fejemen, a legjelentéktelenebb cselekedet is óriási jelentőséggel bírna.

Természetesen kissé rémisztő is a helyzet, és igyekeznék a legjobb arcomat mutatni. Mindemellett rendkívül izgalmas lenne ez a nap a számomra. Mindig is el akartam mondani pár dolgot a világnak. Végre megtehetem! Roppant nagy hatása lenne. Egészen új értelmet nyerne ez a nap.

Nos, ha a keresztyénség igaz, pontosan ez történik velünk. Ugye, tudjuk, hogy a felvétel már rég elindult?

Elképzelhetetlen, de valóságos szellemi világ vesz bennünket körül. Adásban vagyunk, s minden, amit teszünk, több milliárd szellemi lény szeme előtt zajlik.

S persze Isten is lát mindent. Ahogy Joni írja Denise-ről: ,,Az angyalok és a démonok... álmélkodva figyelték, ahogy ez a leány soha nem panaszkodott és soha nem volt türelmetlen. Mindez kedves, jó illatként szállhatott fel Isten elé."

Nincs olyan szenvedés, amelynek ne lenne értelme.