Amikor megérkeztem a városba, ahol ma élek, láttam, hogy gyönyörű hely,
sokan a vakációjukat is itt töltik. Azért, hogy megmutassam Istennek,
mennyire nagyra értékelem, hogy ilyen vendégszerető városban élhetek, a
szociális munka számára köteleztem el magam. 15 éve önkéntesként
vezetek egy keresztyén szervezetet, amely csaknem ötszáz szegény gyerek
szükségleteivel törődik.
Nemrégiben a munkámról beszéltem, és egy barátom kétkedve fogadta, hogy
ingyen dolgozom.
Úgy gondolta, őrült vagyok, mert fizetség nélkül teszem mindezt.
Vajon igaza volt?
Amikor ezen töprengtem, 82 évesen is világos gondolkodású, egészséges
anyám hívott, hogy elmondja, milyen gyönyörű volt náluk a vasárnapi
istentisztelet.
Amikor letettük a telefont, újra csörgött. Hatéves unokám kérdezte, hogy lemennénk-e a partra a héten. Természetesen igent mondtam.
Nem pénzért dolgozom, de gazdag vagyok. Anyám jó egészsége, egy ölelés az unokámtól, a város szépsége, egy reggeli séta nyáron a hűvös
homokban, egy családi ebéd, nevetés a nappaliban - mérhetetlen áldások,
és értékesebbek bárminél, amit pénzért lehet kapni.
Istenünk, köszönjük kegyelmedet. Milyen nagyok áldásaid,
amelyekkel megtöltöd életünket! Ámen.
Kommentáld!