Jézus szavai szerint "a szegények mindenkor veletek lesznek". Ennek igazságtartalma vitathatatlan; velünk vannak, közöttünk élnek, és ahogy az akkori, úgy a mai ember is nehezen tud bármit is kezdeni velük. Még a hívő ember is! Az egyik pécsi templom faliújságján a következő felirat jelent meg: "A templom békéje és tisztelete érdekében... kérjük a koldulni kényszerülő szegény Testvéreket, hogy a templomban és annak környezetében ne kéregessenek. Kérjük templomunk Híveit, hogy a templomon belül és annak környezetében ne támogassák a kéregetőket." 

A Bibliában is találkozunk kéregetőkkel. Bartimeus, vagy az Ékes kapuban ülő sánta is az volt. Viszont ezek az emberek nem tehettek mást, betegségük ugyanis megakadályozta őket a munkavégzésben. Manapság nem csak Bartimeusokkal találkozni. Nem egyszer előfordult velem is, hogy valaki ezekkel a szavakkal jött hozzám: "Őszintén bevallom, hogy alkoholista vagyok, a pénzt is italra kérem". Márpedig italra én sem adok. Aztán volt olyan is, akinek próbáltam munkát szerezni, de kiderült, hogy ő azért nem akármilyen munkát hajlandó elvállalni. Mit is mondott Pál apostol? "Aki nem akar dolgozni, ne is egyék." A lustaságot, az alkoholizmust, a tenni nem akarást nem szabad támogatni. Talán a pécsiek is találkoztak olyanokkal, akik a hívek jóindulatából éltek, s egy-egy mise, vagy istentisztelet után az összegyűjtött pénzt valamelyik sarki kocsmában gurították le a torkukon. Ez valóban nem tartható.

Viszont a felirat szövege is elgondolkodtató: "A templom békéje és tisztelete érdekében..." A templom akkor a legbékésebb, ha nincs ott senki, legfeljebb én. Tavaly nyáron Egerben jártunk. Nagy meleg volt, így a testünknek is jól esett egy-egy hűvös templomba beülni néhány percre. Békés templomok voltak ezek, melyekben csak néhány turista ténfergett, akik a freskókat, szobrokat nézegették. Ez a meghitt állapot azonnal eltűnt, amikor egy több gyermekes család lépett be az ajtón. Láthatóan nem szoktak hozzá az ilyen helyekhez és ahhoz sem, hogy itt "illik" csendben lenni. A gyerekek sikongatni kezdtek - élvezték, ahogy a hangjuk visszaverődik a templomfalakról. Na volt ám szemráncolás, méltatlankodás!

Nekem sem könnyű prédikálni, ha a gyerekek hangoskodnak. De mit tegyek? A templom békéje érdekében tiltsam ki őket? És egyáltalán a templom békéje a legfontosabb? Nem az emberi életeké? Természetesen igyekezni kell arra, hogy ne borzoljuk egymás idegeit, de Jézus sem a templom békéjének fontosságát prédikálta. "Az én békességemet adom nektek..." - mondta a tanítványainak, a békétleneknek, az aggódóknak, a kitaszítottaknak. Azt hiszem, hogy ez lenne a legfontosabb. Talán a baj nem is a koldusoknál keresendő, hanem nálunk, nálam, a mi, az én szívemben. Mert hol vannak a Péterek, a Jánosok, akik megállnak az Ékes kapunál, vagy a mai templomok környezetében és nem ezüsttel meg arannyal, hanem a Jézus Krisztus nevében, az Ő erejével oldják meg a problémákat? Minden tiszteletem a pécsieké és az érintett belvárosi templomé, de számomra mégsem előremutató, hogy most még csak szép szóval, de később talán kordonnal és lakcímkártyával próbáljuk megteremteni a templom békéjét. Azt hiszem, hogy Jézus sem ezt az utat választaná...