„Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!”( 5Móz 6,5)

Nem felejtem el a napot, amikor Arttal eldöntöttük, hogy történjék bármi, szeretni fogjuk Istent, és törekedni fogunk a Vele való állandó kapcsolatra.

Kórházban voltunk, akkor hathetes középső kislányunkkal. Tökéletesen egészségesnek látszott, mígnem allergiás rohama lett az anyatejben lévő fehérjétől, és az újszülött intenzívosztályon kötöttünk ki. A negyedik napon közölték az orvosok, hogy Ashley-nek sürgős műtétre van szüksége, és nem sok esélyt adtak az életben maradására. 

Öt percet kaptunk, hogy elbúcsúzzunk kisbabánktól, mielőtt beviszik a műtőbe.

Összetört szívvel álltam.

Szerettem volna felkapni, magamhoz szorítani, és elrohanni a kórházból. Belelélegezni a kicsi testbe az én életemet. Helyet cserélni vele. Sokkal könnyebben elfogadnám a saját halálomat, mint a gyermekemét. Art imádkozott felette, majd elbúcsúztunk tőle, és sírva hagytuk, hogy elvigyék. 

Mikor kiértünk a kórházból, a parkolóban zokogva omlottam Art karjaiba. Gyengéden tenyerébe vette az arcomat, hogy nézzek rá, és emlékeztetett, hogy Ashley Isten gyermeke, tőle kaptuk, vissza is veheti magához.

„Lysa, Isten még nálunk is jobban szereti Ashley-t – mondta szelíden. – Bízzunk a tervében.”

És akkor mondott valamit, ami fordulópontot jelentett Istennel való kapcsolatomban: „Állapodjunk meg a szívünkkel, hogy bármilyen kimenetele lesz is Ashley műtétjének, szeretni fogjuk Istent”.

Először ellenkezést váltott ki bennem Art kérése. Az az érzésem volt, hogy ezzel rábólintok Isten akaratára, ha magához veszi Ashley-t.

Minden porcikámmal ragaszkodtam a gyermekemhez, és ellenálltam Istennek. De bármennyire össze voltam törve, éreztem, hogy Isten velünk érez. Úgy éreztem, odavon magához, és gyengéd irgalommal körülölel. Isten első kézből tudta, mit érzünk, mert ő is átment rajta. Akarhatok bármit, a gyermekem jövőjét igazából nem tudom irányítani.

Sírva engedtük át Istennek drága kisbabánkat, és megígértük, hogy történjék bármi, szeretni fogjuk Őt.

Úgy tűnt, minél inkább átadom magam Istennek, annál kevésbé nyom a perc súlya. Megéreztem Isten erejét, és ez megszüntette az ismeretlentől való félelmet. Abbahagytam a „mi lesz, ha” –képzelődést, és így szóltam magamban: Rendben van, Istenem. Megnyugszom Benned. Nem gondolok arra, mi lesz ezután. Benne maradok a jelen pillanatban, békességben.

Azon a napon nem csak a pillanatnyi helyzete vonatkozóan, hanem egyszer s mindenkorra megszilárdítottuk Isten-szeretetünket. Nem voltunk boldogok, de valami megmagyarázhatatlan nyugalom áradt szét a lelkünkben. Az a tudat, hogy Az visel gondot Ashley-re, Aki még nálunk is jobban szereti, és akinek a terve kislányunk életére tökéletes, békét adott összetört szívünknek.

Ashley életének ez a szakasza csodával végződött, és mi nagyon hálásak vagyunk. Az orvosok sem értették, hogyan történt, de kislányunk teljesen felépült. Ki értené Isten döntéseit kéréseink meghallgatásának módjáról? 

Átéltem a hasonló helyzetek másfajta kimenetelét is, amikor kicsi húgom nem gyógyult meg, és mi ott álltunk tehetetlenül, összetört szívvel a koporsó mellett. Mindkét esetből ugyanazt tanultam: bármi legyen is Isten válasza, bízzunk Benne, és szeressük tovább. Nem kell mindent értenem. Bíznom kell. Ez a teljes önátadás a békesség és az Isten-kapcsolat olyan mélységével ajándékoz meg, amit semmi más nem tud előidézni. Mindennek a forrását mai alapigénk tárja elénk: szeressem Istent teljes szívemből, teljes elmémből, és minden erőmből.

Az életben minden bizonytalan. Mint árapály a tengeren, változnak a körülmények. Az ismeretlen néha nagyon ijesztő tud lenni. Ahogy nem vagyunk hatással a dagály érkezésére, ugyanúgy nem tudjuk irányítani életünk folyását sem. 

De minden percben eldönthetjük, hogy hagyjuk a lelkünket, nyugodjék meg Istenben.

Uram, szeretnélek az Írás utasítása szerint teljes szívemből, teljes elmémből, minden erőmből szeretni. Mutasd meg, hogyan szüntessem meg vágyamat az irányításra, amikor bizonytalan, nehéz körülmények közé kerülök. Vezess, hogy történjék bármi, szeretni tudjalak Téged. Ámen.

Lysa TerKeurst