Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta;

Lukács 10:33 

Négy hónappal ezelőtt Ashley barátnőm elköltözött. Nagyon hiányzott, de csak ezen a héten realizálódott bennem, hogy miért is volt a barátsága akkora ajándék számomra. A titok egyszerűen az, hogy mindig volt ideje számomra. 

Nem arra gondolok, hogy időt szakított arra, hogy a telefonon beszéljünk, kávézzunk egyet, vagy találkozzunk a játszótéren. Sokkal többről volt szó, mentálisan és érzelmileg is tudott lassítani, hogy jól szerethessen. Sohasem volt túl stresszes és nem engedte, hogy a mindennapi teendői beszippantsák annyira, hogy ne legyen ideje vagy energiája a másik emberre. Volt ideje imádkozni értem, emlékezett a gondjaimra az időbeosztásomra, odafigyelt a bennem feszülő kérdésekre, és végigkísért a döntéseimben. 

Szerintem az ilyen mélységű barátságok már nagyon ritkán fordulnak elő mostanában. A legtöbben, (engem is beleértve,) túl elfoglaltak vagyunk, programjaink zsúfoltak, leterhelnek bennünket a saját terveink, ügyeink, időbeosztásunk, és szolgálatunk. 

Azonban, ha a bibliai példákra tekintek, egészen másfajta hozzáállás tárul elém. Sohasem szabadna annyira elfoglaltnak lennünk, hogy ne legyen időnk arra, hogy mások felé szolgáljunk. Gondoljuk csak át a Lukács evangéliumának 10. fejezetében leírt történetet! Akik továbbhaladtak anélkül, hogy segítettek volna a sérült emberen, nem fontos emberek voltak, akik fontos szolgálatokat végeztek? Szégyenkezve gondolok arra, hogy hány ember mellett sietek el naponta, elhitetve magammal, hogy szolgáló életet élek, miközben észre sem veszem, hogy azért nem állok meg és segítek, mert a saját életem tennivalói emésztik fel az energiámat. Talán éppen a szépen csillogó hangzatos dolgaim gátolnak abban, hogy valóban észrevegyem a szükségben lévőt? Túl stresszes, elfoglalt, leterhelt vagyok ahhoz, hogy igaz barátja legyek a mellettem lévő embernek? 

Jézusnak, az Univerzum Urának, a Világ Megváltójának mindig volt ideje, hogy beszélgessen a gyermekekkel, együtt egyen a bűnösökkel és megálljon, hogy a betegeket meggyógyítsa. Egyszer valaki így fogalmazott: „Jézus sohasem sietett.” Az biztos, hogy az evangéliumok tanúságtétele szerint, úgy tűnik, igaz ez az állítás, mert bármikor, amikor az emberek Jézus útját keresztezték, sohasem volt számára terhes vagy kellemetlen hogy megálljon és segítsen. 

Uram! Köszönöm a teljes és tennivalókkal teli életet, a feladatokat, a programokat és az értékes lehetőségeket, melyek körbe vesznek. Atyám, azonban arra kérlek, hogy a szolgálatom és a sűrű időbeosztásom ne terheljenek le annyira, hogy valóban igaz barát lehessek. Ha kell, segíts, hogy lelassuljak, Uram! Nyisd fel a szemeimet, hogy észrevegyem a szükségben lévőt, és késztess arra, hogy olyan lelkülettel forduljak feléjük, hogy te tennéd.  Ámen 

(Forrás: Girlfriends in God,  Are You Too Busy To Serve? Jessica Smartt , used with permission)