„Annyira oktalanok vagytok, hogy amit lélekkel kezdtetek, most testben akarjátok bevégezni?” 

Gal 3,3

Ha már érezted Isten hívását, ismered azt a tiszta izgalmat – és félelmet – amit érzel, mikor nekiindulsz, hogy válaszolj a hívásra. Tudod, mit jelent hitben járni, követni Őt az ismeretlenbe. Átélted azt a hatalmas lelki megújulást, ami eltölt, mikor kimondod az igent, és teljesen Rá bízod magad.

Súlyosak és riasztóak lehetnek ezek az igen-időszakok az életünkben, ugyanakkor fel is töltenek energiával, lelkesedéssel. Sosem éreztem magam közelebb Hozzá, mint mikor nekiindultam hittel, követve a célt, amit elém tűzött, ami nagyobb volt, mint amit magamtól elérhettem, és tisztán láttam, hogy Isten-tervezte cél.

Aztán telik az idő. Az izgalom első hullámai elcsitulnak, feloldódnak a mindennapi menetelés monotóniájában, ahogy az úton talált napi kis feladatokat végzed. A nagy cél, ami olyan felemelőnek, hatalmasnak tűnt az elején, egyre zsugorodik, ahogy közeledünk hozzá. Kezdeti izgalmunk lassan átadja helyét az apátiának.

És egyre gyakrabban kilépünk a Szentlélek ritmusából, s elkezdünk a magunk feje szerint cselekedni.

Minél kevésbé félünk, annál inkább átvesszük a vezetést. Kezdjük erősnek érezni magunkat, s ennek arányában csökken ráhagyatkozásunk Arra, Aki elhívott a feladatra.

Mikor elém került a mai igénk, szó szerint elállt a lélegzetem a felismeréstől. A válaszom Pál kérdésére: igen. Oktalan voltam. Saját erőmmel – „testben” – akartam elvégezni a feladatot.

Hová lett a napi Ráhagyatkozás, annak a vágya, hogy Isten rajtam keresztül tevékenykedjen? Megerősödtem, megnőtt az önbizalmam, kevésbé éreztem, hogy szükségem van Rá. A test átvette az irányítást, a Lélek hangját elhallgattatta bennem.

Talán te is átélted már, hogy észrevétlenül átvetted a vezetést. Érezted saját alkalmasságodat, s ez önteltté tett, mint engem is.

Soha többé nem akarok öntelt lenni. Szítani akarom a tüzet, lankadás nélkül, tudni mindig, hogy egyedül alkalmatlan vagyok minden helyzetben, amibe Isten állít.

Miután elolvastam a Gal 3,3-at, kiírtam egy kis kártyára, s odaraktam az éjjeliszekrényemre, hogy mindig lássam, amikor felkelek. Amikor ránézek, kérem Istent, hogy irányítsa figyelmem a bennem élő Szentlélekre, ne hagyja, hogy a magam útját kezdjem járni, segítsen céljaimat mindig az Övéhez igazítani. Akkor is, ha ehhez meg kell, hogy alázzon. Akkor is, ha új célt kell, hogy elém tűzzön, s ezzel kiragad komfortzónámból. Akkor is, ha kezdhetek mindent elölről. A Lélekkel kezdtem el, s úgy is akarom befejezni, hogy végig szorosan belékapaszkodom.

Gondolom, te is ezt szeretnéd.

Uram, a Szentlelkeddel indultam neki, s végig tartani akarom vele a lépést. Segíts, hogy Rád hagyatkozzam, és ne a saját erőmre. Amikor úgy érzem, képes vagyok valamire, mutasd meg gyengeségeimet, hogy soha ne próbáljak emberi erőfeszítéssel előre jutni, hanem hagyjam mindig, hogy a Te erőd vigyen előre. Ámen.