„De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység.” 

Róm 5,3-4

Kaptál már olyan besorolást, olyan címkét, amit nem te választottál? Olyat, ami érzed, rád ragad, és életed végéig meghatároz?

Amikor először kaptam meg a diagnózist, hogy pajzsmirigyrákom van, épp ezt éreztem. „Szegény” lettem.

Az orvos szerint semmit sem tehettem volna a megelőzésért. Olyan volt tehát, mintha egy ellenség véletlenszerűen engem pécézett volna ki.

Fájt a szívem. Néha úgy éreztem, egy bokszringben vagyok, ahol a rákkal járó újabb és újabb kihívások mindegyre gyomorszájon vágnak.

Mintha a diagnózis nem volna elég, másfajta megpróbáltatások is következtek belőle. A „rákos” címke befolyásolta az egészségbiztosítási besorolásomat, de megakadályozott abban is, hogy vért adhassak. Gondolhatná valaki, mekkora butaság azon siránkozni, hogy nem szurkáltatom magam rendszeresen, de gyakran adtam vért, és nagyon rosszul esett, hogy olyasmiért „büntetnek”, amiről egyáltalán nem tehetek.

Igazságtalannak tűnt az egész élet. Isten nem tudná átírni a címkét?

Több évnek kellett eltelnie, míg Istennek sikerült megváltoztatnia nézőpontomat. Kezdtem ajándéknak tekinteni a rákot, mely számtalan élettapasztalattal gazdagított, amikből türelem, kipróbált erény és remény fakadt.

Mai alapigénk segített megérteni, hogy Isten ezzel az igazságtalannak tűnő címkével a jellememet akarta fejleszteni. „De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység…” (Róm 5,3-4).

Megtanultam valamit ebből az igeszakaszból. Nem az a cél, hogy nehézségeinknek örüljünk. Inkább az, hogy örvendezzünk, tudva hogy Isten valamit művel velünk a szenvedésünk közben. Persze, könnyebb mondani, mint érezni, de hálás vagyok (na jó, többnyire hálás vagyok), mert Isten alkalmat adott rá, hogy ezek kialakuljanak bennem.

A Róma 5-ben szereplő vonások (türelem, erény, remény) egymásra épülnek. A sorsdöntő diagnózis óta egyre inkább azt látom, hogy Istennek célja volt a szenvedésemmel. Kegyelmével arra indított, hogy mint egy tükörben, szembenézzek az életemmel, és közelről megvizsgáljam. A rák segített, hogy férjemmel újraalkossuk az irányadó fontossági sorrendet életünkben. Közösséget váltott a családunk, ahol idősebb, istenfélő segítőkre leltünk, és a férjem önálló vállalkozásba kezdett.

Ebben a hónapban ünneplem rákdiagnózisom nyolcadik évfordulóját. Már nem „áldozat” van a címkémre írva, hanem „győztes”. Túlélő vagyok. Nem a múltamat ünneplem, az nem volt mindig érdemes rá, a jövőm viszont annál inkább. Már azzal is, hogy egyáltalán van. Hálás vagyok, hogy a végtelen Istent szolgáljuk, aki képes újraírni a címkéinket függetlenül attól, hogy mit tettünk mi, vagy mit tettek mások velünk.

Mennyei Atyám, adj nekem türelmet azalatt, míg a megpróbáltatást győzelemmé változtatod. Segíts, Uram, hogy leszedjem magamról a negatív címkéket, amiket mások aggattak rám, és élhessek a Te címkéid szerint. Köszönöm, hogy erényt és reményt kovácsoltál bennem, és kérlek, segíts az áldozat-léttől a győztes-léthez vezető utamon napról napra. Ámen.