„Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam az Istenhez.” 

Zsolt 18,6

Nem tudnám megmondani, mikor kezdődött, de emlékszem, hogy heteken át szinte mindennap felhúzott valamivel a férjem.

Egyik este, egy elég intenzív „beszélgetés” végén J.J. azt mondta, hogy teljesen mindegy, mit tesz, mennyire igyekszik, sosem vagyok megelégedve. Igaza volt. Állandóan találtam benne kivetnivalót férjként is, apaként is.

Az viszont, hogy szerinte én olyan vagyok, akinek semmivel sem lehet a kedvére tenni, a már addig is felpörgetett indulataimat kitörésre késztették, felkaptam a kabátomat, s az ajtót becsapva magam mögött elviharzottam. Forró könnyek csorogtak az arcomon, ahogy újra-meg újra végigjátszottam magamban a veszekedésünket.

Rá akartam jönni, mi baja van J.J-nek, Jézusra akartam bízni, hogy tegye már rendbe, ezért elkezdtem panaszkodni róla Istennek.

Egyre csak soroltam a sérelmeimet, mígnem egyszer csak meghallottam saját belső hangomat. Ez a sok mocsok, amit elmondok, mind belőlem fakad. Minden, amit kiokádok magamból.

Nos, akkor jöttem rá, hogy nekem van szükségem segítségre.

Istenre volt szükségem, hogy megvilágítsa, mi folyik itt. Hogy segítsen megfejteni, hogyan jutottunk idáig hét év boldog házasság után.

Nem csak sírtam már, hanem az Úrhoz kiáltottam segítségért.

Dávid király nálam sokkal jobban értett ehhez. Ő mindig Istenhez kiáltott nyomorúságában. Barnes így ír a Kommentárban a Zsolt 18,6-ról: „A ’nyomorúságomban’ kifejezés valószínűleg nem egy bizonyos alkalomra vonatkozik, hanem arra a természetes beállítódásra, hogy bármilyen komoly baj vagy veszélyhelyzet esetén ő mindig Istenhez kiáltott, és nála segítséget talált.”

Azon az estén, mikor végre abbahagytam a mondókámat, és figyelni kezdtem, megéreztem, hogy Isten rámutat, miszerint én J.J.-től azt várom el, amire az én apám nem volt alkalmas sem apaként, sem anyám férjeként.

Összetört szívű gyermeki éveim egy szétesett családban erős hiányérzetet és mély csalódást hagytak bennem. Sosem sirattam el a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” állapotot, amire vágytam, de soha nem is volt részem benne.

A beteljesületlen vágyak megkeseredett elvárásokká váltak.

Próbáltam megalkotni a magam verzióját a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” állapotra, és ettől irányítóvá, ítélkezővé váltam. Azt hittem, ha J.J.-ből olyan férjet és apát faragok, amilyet elképzeltem, akkor a saját régi csalódásaimról megfeledkezhetem.

Hordasz-e magadban olyan sebeket, amiktől ellenséges vagy? Elvárásokat, amiknek senki sem tud megfelelni? Meg akarsz javítani valakit, helyrehozni egy szituációt? Szükséged van segítségre?

Nekem szükségem van, és Isten ott van, hogy segítsen.

Várja, hogy kiáltsunk Hozzá. Nem csak egyszer, gyors válaszra várva. Hanem ahogy Dávid király, kialakult Isten-függőséggel. Isten segítségére rendszeresen szükségünk van.

Mialatt végiggondoltam, mit éltem át gyermekkoromban, és ez hogyan befolyásolta házasságomat, megtanultam, hogy a gyógyulás útján tett minden lépés előtt Isten segítségét kérjem. Kértem, segítsen megtalálnom az áhított biztonságot Benne, mint Apámban. Kértem, segítsen elsiratni mindannak hiányát, amire vágytam apámtól, és soha nem kaptam meg. Kértem, segítsen megbocsátanom apámnak, és eleresztenem a düh, az elhagyatottság, a megsebzettség érzését. Kértem, segítsen elengednem férjemmel szembeni irreális elvárásaimat, feladnom a harcot a magamképzelte „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” állapotért.

Idő kellett mindehhez, sok-sok imádság és nagy bátorság, de Isten mindig jelenvaló segítség volt a folyamatban, aki megmutatta, hogyan engedjem el múltamat és fájdalmaimat, hogy megragadhassam a reményt, a gyógyulást.

Csak hogy tudd, odavagyok a férjemért. És nagyon-nagyon hálás azért a napért, amikor végre az Úrhoz kiáltottam segítségért.

Uram, Hozzád kiáltok. A segítségedre van szükségem, hogy……. Kérlek, mutasd meg, hogyan kezdjem el, és segíts minden lépésnél, amit meg kell tennem az úton. Ámen.