„Hiszen kegyelemből üdvözültetek a hit által, s ez nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék.”

Ef 2, 8-9.

Szeretek visszagondolni az útra, amin Isten a Vele való mostani kapcsolatomig vezetett. Próbáltad már? Végiggondoltad már, milyen eseményeket, milyen találkozásokat, kiket használt erre Isten a múltban?

Ahogy számbaveszem Isten működését az életemben, eszembe jutnak helyzetek, emberek, akik hozzájárultak Isten iránti szeretetem kialakulásához. Édesanyám és édesapám, akik a gyülekezetbe járás fontosságára szoktattak. Nagymamám gyengéd szeretete Isten gyöngédségéről beszélt. Megjelenik előttem Kathy néném, aki annyiszor hallgatott végig és sírt velem együtt zaklatott kamaszéveimben. Ifjúsági vezetőim hétről hétre mellettem álltak akkor is, ha tudták, hogy többször nyúlok az italhoz, mint a Bibliához, nem adták fel, és Isten sem adta fel.

Egy Ifjúsági élettáborban töltött hét hatására szemem és lelkemben új módon nyílt meg Isten előtt. Egy sziklán ültem, fölöttem a csillagos ég, és elgondolkoztam életem üres foltjain. Egész nap azért küzdöttem, hogy csinos, kedves, népszerű legyek, de bármennyire igyekeztem, éreztem, hogy egyikben sem vagyok elég jó.

Egyetlen menedékem a termosznyi bor volt, amit a szekrényemben rejtegettem. Ha eleget ittam, legalább egy időre elhittem, hogy megfelelek a magam állította mércének, olyan vagyok, amilyen lenni szeretnék.

A sziklán ülve el kellett ismernem, hogy az elégedettség, amit az italtól kaptam, csak ideig-óráig tart, és csak árnyéka annak, amire valóban vágyom. A vágyott elismerést és szeretetet csak Abban találom meg, aki feltétel nélkül szeret engem. Tudtam, hogy ez a személy Jézus.

Valahogy így imádkoztam: Jézus, nem ismerlek teljesen, de azt tudom, hogy annyira szeretsz, hogy meghaltál a kereszten, csak hogy megszabadíts a megérdemelt büntetéstől. Köszönöm, hogy ezt tetted értem. Szeretnék a gyermeked lenni most és mindörökké. Köszönöm, hogy Uram, Megváltóm és a Barátom vagy.

Ennek a meghatározó percnek és a Jézushoz vezető lépéseknek az emléke hálával tölt el. Jézus iránti szeretetem megújul tőle, és újra meg akarom Őt találni, ahogy felidézem, Ő hogyan talált rám.

Próbáld meg te is, szakíts rá időt ma vagy a héten, hogy felidézd azokat az embereket, azokat a helyzeteket, amiket Isten jelzőtáblákként az utadra helyezett, hogy Hozzá vezessenek. Állj meg az egyes állomásoknál, és köszönd meg Istennek azt az embert vagy azt az eseményt. Adj hálát a szeretetért, amivel Isten kinyúlt érted, és ami soha nem hagy el.

Mialatt ezt olvasod, talán eszedbe jut olyan időszak, amikor a mostaninál teljesebben szeretted és követted Istent, de azóta valami visszahúzott és eltávolított Tőle. Imádkozz, kérlek, hogy életedet visszafordítsd Isten követésére.

Nem ismerem a történetedet, de azt tudom, hogy Isten keres téged. Hát nem csodálatos, hogy Ő figyel ránk akkor is, amikor mi nem veszünk Róla tudomást? Állandóan működik az életünkben, hogy közelebb húzzon a szeretetéhez.

Uram, hála tölt el, ahogy felidézem, hogyan kerestél engem szereteteddel. Köszönöm, hogy Te előbb szerettél engem, már akkor, amikor én még nem is figyeltem Rád. Köszönök minden embert és minden eseményt, amiket az utamra helyeztél, hogy Hozzád vezessenek. Szítsd fel újra lelkemben szereteted tüzét, hadd lobogjon egyre erősebben. Add, hogy minden, amit teszek, mondok, ami vagyok, mind a Te soha nem múló szeretetedre mutasson.  Ámen.