„Kiálts hozzám és meghallgatlak; nagy és megfoghatatlan titkokat akarok rád bízni, amelyekről még nem tudsz semmit.”

Jer 33,3

Szoktad irigyelni, hogy Isten mások imáját bezzeg meghallgatja?

Emlékszem, hányszor belém sajdult, mikor újabb meghívó érkezett egy babaköszöntő buliba. Fiatalasszony koromban alig vártam, hogy anya lehessek, de a pozitív terhességi teszt feletti örömöm pár hét múlva elszállt egy vetéléssel. És bár őszintén örültem mindig, ha egy barátnőm állapotos maradt, mégis mindig meggyötört, hogy azokon a rózsaszín vagy világoskék meghívókon nem az én nevem szerepel anyaként.

Ezt hívom én válaszirigységnek. Azt a „szegény én” mentalitást, ami szétárad bennem, mikor azt tapasztalom, hogy mások kéréseit hamarabb megválaszolja Isten, mint az enyémeket. Vagy a válasza „Nem”-nek vagy „Még nem”-nek tűnik.

Életem különböző korszakaiban gyakran tört fel bennem válaszirigység.

Gyermekkoromban irigyeltem azokat a társaimat, akik édesapjukkal és édesanyjukkal éltek, mert a mi családunkat kettészakította egy válás. Bármily erősen kulcsoltam is össze apró ujjaimat, és könyörögtem Istenhez, apu nem jött vissza hozzánk.

Az iskolában a többi lány csinossága, jó cuccai, fiúbarátai után vágyakoztam. Nekem átlagos kinézetem volt, a ruháim turkálókból származtak. És az iskolaújság sportszerkesztőjeként minden fiú a haverom volt, de barát egy sem akadt köztük.

A főiskolán azokat irigyeltem, akiknek Isten meghallgatta imáját egy fényes fegyverzetű lovagért (aki gyémántgyűrűt is hozott), én meg senkinek sem kellettem.

Szívem tele volt kérdésekkel. Istenem, miért hagyott el apukám? Az én lovagom hol van? Miért nincs egy kisbabám, akit a karomon tarthatnék? Uram, én mikor következem?

Megtanultam az évek során, hogy a válaszirigységet nem könnyű orvosolni. Ahelyett, hogy beleragadnék a csalódásba, vállaljak aktív szerepet a gyógyulásban.

Helyezzem át figyelmem fókuszpontját. Mikor Istenhez kiáltok, ahogy Jer 33,3 buzdít, higgyem, hogy Ő megtartja a szavát. „Nagy és megfoghatatlan titkokat” fog nekem mondani, amiket még nem ismerek. Néha ezek lesznek a válaszok a kéréseimre. De többnyire tudod mik a „nagy és megfoghatatlan titkok?” Ők az ok, amiért mintha nem válaszolna Isten a könyörgéseimre.

Míg Isten jóságosan válaszol, magamnak is fel kell tennem néhány kérdést. „Mit akar megtanítani nekem Teremtőm, amit soha nem tanulhatnék meg, ha azonnal kiszabadítana ebből a szituációból?” „Milyen jellemvonásokat épít bennem a várakoztatásával? Türelmet? Bizalmat? Együttérzést? Elégedettséget?”

A válaszirigység gyógyszerét nem lehet mikróban gyorsan elkészíteni, hosszasan kell pepecselni rajta.

Hinnünk kell, hogy Isten válaszol. Egyértelmű lesz a válasza: lehet „igen”, „nem” vagy „még nem”. Ő képes, hajlandó és készséges a válaszadásra – és ezt szoktuk elfelejteni: – amikor jónak látja, amikor leginkább alkalmas a válasz arra, hogy Fiához hasonulásunk folyamatában hasznunkra váljék.

Előfordulhat, hogy hosszasan kell Isten várótermében tartózkodnunk. Én is voltam ott, tudom, mit jelent: arra szolgál, hogy ne csak a választ lessem a könyörgéseimre, hanem igyekezzek mélyebb kapcsolatra lépni a Válaszadóval.

Köszönöm, Uram, tökéletes terveidet, tökéletes időzítésedet, s a tökéletes módot, ahogy fejlődésemet segíted várakozás közben.  Ámen.