„És így felelt: Kicsoda vagy, Uram? És az így felelt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De kelj fel, menj be a városba, és majd megmondják neked, mit kell cselekedned.” ApCsel 9:5-6

Lysa TerKeurst a színpadon állt, megosztotta velünk „A kiválóság nyomában” című tanúságtételét, de az én lelkem színpadának közepén a Szentlélek adott elő. Az az este, a szokásos éves She Speaks Conference (A nő beszél konferencia) estje, egyike volt a néhány válaszút-élménynek, amit átéltem: tudtam, hogy Isten szól hozzám, és kéri, hogy döntsem el, melyik irányba indulok tovább.

Lysa felszólította a közönséget, hogy tegyenek félre mindent, ami akadályozza, hogy a legtökéletesebb úton kövessék Isten hívását. Azon az estén a Szentlélek gyengéden jelezte, hogy valami visszatart a kiválóság útjáról. Nem valami nagy bűn. Nem egy titkos cél. De valami, ami Isten előtt számított.

Vajon nekem is számított? S mit tegyek vele? Visszavonultam az imaszobába azon az éjszakán, s mikor kijöttem, tudtam, milyen lépéseket kell megtennem.

Amikor hazatértem, hamar rájöttem, hogy keményebb lesz a harc, mint amire számítottam. Isten megmutatta, hogy valami „ártalmatlan” dolog elvonta az időmet és a figyelmemet, eltérített attól, amire Isten meghívott: hogy könyveket írjak, tanúságtételeket dolgozzak ki, s hogy több időt töltsek Jézussal.

Nem a szuper-kereszténnyé válást céloztam meg, csak elindultam egy felfedezőúton: merre hív Isten engem, az ő leányát?

Az Apostolok Cselekedetei 9. részének elején Saul küldetést teljesít: Damaszkuszba siet, hogy foglyul ejtse Krisztus követőit. Egy hang és egy Fény megállítja az úton. Földre esik, és megkérdezi: „Ki vagy te, Uram?”

Ez volt Saul személyes válaszútja. Maradjon-e azon az úton, amelyen elindult, vagy álljon meg, és engedje, hogy Isten vegye át az irányítást? Nem volt könnyű, de Saul átadja Istennek az uralmat az élete fölött, és a többi már történelem. Mi lett volna Saullal, ha figyelmen kívül hagyta volna Isten hangját?

Előkelő ember volt, római polgár. Sokan tisztelték, sokan féltek tőle. Maradhatott volna az eredeti úton, élvezve hatalmát és hírnevét. Ehelyett egészen más irányba fordult, egy olyan útra, ami a végzete felé vitte. Új utakat fedezett fel. Felfedezte, amit Isten mindig is tudott, hogy ki és mi ő valójában.

Talán te is megérezted mostanában azt a szent zúgolódást. Talán te is válaszúthoz értél.

Nekem az segített leginkább, hogy magam is feltettem Saul kérdését: „Kicsoda vagy, Uram?”

Felmértem az időmet. Felmértem az álmaimat. Felmértem kapcsolatomat az engem szerető és ismerő Istennel. Mi az, ami vezeti az életemet?

Amikor megtaláltam a választ, már tudtam, milyen irányba kell tovább indulnom. Nagyon hálás vagyok, hogy olyan Istenem van, aki megállít az úton, és megmutatja, merre menjek tovább.

Atyám, köszönöm, hogy annyira szeretsz minket, hogy megállítasz az úton. Köszönöm, hogy ismersz minket. Tudod, mire vagyunk képesek, ismered gyengeségeinket. Köszönöm, hogy egy gazdag, általad teljes életre vezetsz.  Ámen.