Ekkor előállt egy törvénytudó, hogy megkísértse Jézust, és ezt kérdezte: "Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?"
Ő pedig ezt mondta neki: "Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?" Ő pedig így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat." Jézus ezt mondta neki: "Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz."
Ő viszont igazolni akarta magát, és megkérdezte Jézustól: "De ki a felebarátom?"
Válaszul Jézus ezt mondta neki: "Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton, de amikor meglátta, elkerülte. Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte. Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta; odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?"
Ő így felelt: "Az, aki irgalmas volt hozzá."
Jézus erre ezt mondta neki: "Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj."

Lk 10,25-37.

EGY JÓ SZAMARITÁNUS

A törvénytudó így válaszolt: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat. (Lk 10,27)

Gyermekkoromban szerettem apám szabóműhelyében hallgatni őt, amint a gyermekkoráról mesél munka közben. Nagyon boldog gyermekkora volt Örményországban 1915-ig, a háború kitöréséig. Ekkor el kellett menekülnie otthonából. Folyton mozgásban volt, nappal gyalogolt, éjjel a fák között rejtőzött.
Egyik nap, amint haladt lefelé egy úton, egy csapat fiút pillantott meg, akik fenyegetően közeledtek, hiszen apám örmény keresztény volt. Beugrott egy árokba, és felemelve karját kiáltott: "Istenem! Ments meg!" Kétségbeesetten leintett egy arra haladó autót. A sofőr megállt, és azt kérdezte: "Hová tartasz?" Apám ezt dadogta: "Bárhová."
A férfi elvitte őt egy fogadóba, és tiszta ruhát adott neki. Apám megfürdött, rendes ételt evett, és a fogadóban aludt aznap éjjel. Másnap köszönetet akart mondani, de a férfi már nem volt ott. Kifizette a szállást, és pénzt hagyott ott apámnak. Ki volt az az ember? Apám sohasem tudta meg.
Ez az idegen az irgalmas szamaritánus példázata szerint élt, gondját viselte apámnak, pedig idegen volt.
Mindannyian tanulhatunk tőle jóságot, és emlékezhetünk, nekünk is van lehetőségünk, hogy szeretettel és könyörülettel forduljunk másokhoz.

Imádság: Kegyelmes Istenünk, köszönjük, hogy vigyázol ránk, és váratlan módon segítőket küldesz az életünkbe. Ámen.

Kinek a megsegítésére hív ma engem Isten?
Rebeca Boyadjian (Montevideo, Uruguay)