Emlékezzünk...1871. 02. 02 meghalt Báró Eötvös József író, költő, reformpolitikus
Eötvös József:A megfagyott gyermek
Ily késő éjszaka ki jár
Ott kinn a temetőn?
Az óra már éjfélt ütött,
A föld már néma lőn.
Egy árva gyermek andalog,
Szivét bú tölti el,
Hisz az,ki őt szerette még,
Többé már fel nem kel.
Anyja sirjára ül zokog
Az árva kisfiu:
,,Anyám,ó édes jó anyám!
Szivem beh szomorú!
Mióta eltemettek itt,
Azóta bús fiad,
Nincs a faluban senki most,
Ki néki csókot ad.
Nincs senki,aki mondaná:
Szeretlek,gyermekem!
Puszta a ház,hideg szobám,
Nem fűtenek nekem.
Melléd temetve én is itt,
Miért nem nyughatom?
Szegény és elhagyott vagyok,
Hideg a tél nagyon!"
Az árva búsan zengi igy
Kinos panaszait,
Felelve rá a téli szél
Üvöltve felsivit.
A gyermek fázik,könnyei
Elállnak arcain
Borzadva néz körül,de itt
A holtak hantjain
Mély nyugalom uralkodik,
A csend irtóztató,
Csak szél sóhajt a fákon át,
Sziszegve hull a hó.
Fölkelne,jaj! de nincs erő,
Lankadva visszadől
A kedves dombra- felsóhajt
S mély álomba merül.
És im az árva boldogul,
Jól érzi most magát:
Elmultak minden gondjai,
Az álom hiv barát.
Szive még egyszer feldobog,
Mosolygnak ajkai,
Csöndes- nyugodva alszik ott-
Meghaltak kinjai.
Kommentáld!