Illés bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. Egyszer csak így szólt hozzá az ÚR igéje: Mit csinálsz itt, Illés? Ő így felelt: Nagyon buzgólkodtam az ÚRért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni.
Az ÚR ezt mondta: Jöjj ki, és állj a hegyre az ÚR színe elé! És amikor elvonult az ÚR, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az ÚR előtt; de az ÚR nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az ÚR nem volt ott a földrengésben. A földrengés után tűz támadt; de az ÚR nem volt ott a tűzben.
A tűz után halk és szelíd hang hallatszott.
Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a barlang bejáratánál.
Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés? Ő így felelt: Nagyon buzgólkodtam az ÚRért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. Ekkor azt mondta neki az ÚR: Menj, kelj ismét útra a pusztán át, Damaszkuszba, és amikor odaérsz, kend fel Hazáélt Arám királyává. Azután Jéhút, Nimsi fiát kend fel Izráel királyává; Elizeust, az ábél-mehólái Sáfát fiát pedig kend fel prófétává a magad helyébe! És aki majd megmenekül Hazáél kardjától, azt Jéhú öli meg, és aki megmenekül Jéhú kardjától, azt Elizeus öli meg. De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg a Baal előtt, és minden szájat, amely nem csókolta meg azt.

1Kir 19,9-18.

A CSEND EREJE

Régész vagyok, és történelmi területeken segítek felügyelni az építkezéseket. Egy alkalommal a belvárostól nem messze felügyeltem egy ásatást. Dél volt. Az ebéd idejére abbamaradt a mozgalmas építkezési munkálat. A hatalmas kőfejtőgép zörögve leállt, és csend ereszkedett a területre. Mivel a fülem hozzászokott a légkalapács dübörgéséhez, különösnek tűnt a csend az ásatás területén.
De meghallottam olyan hangokat is, amit korábban nem: a járművek fékezését az útkereszteződésben, egy türelmetlen sofőr dudálását, a város zaját a háttérben. Aztán egy templom harangjának zúgását hallottam a távolban.
Vajon hány generációt hívogatott ez a harang? - gondoltam. Hány embert emlékeztethetett ez a harangszó Istenre?
Rájöttem, hogy a csend tette lehetővé számomra, hogy halljam a harang zúgását. Ebben a disszonáns világban égető szükségünk van a csendre, hogy Illéshez hasonlóan meghalljuk Isten hívását: "Gyere ki, és állj a hegyre az Úr színe elé!" (1Kir 19,11)
Félelmeinkben talán mi is elrejtőzünk. Ha csendben figyelünk, félelmeinkből Isten a szolgálat új útjaira hív bennünket.

Imádság: Istenünk, csendesítsd le szívünket és elménket, hogy hallhassuk szavadat és oda menjünk, ahová küldesz! Ámen.

A csend lehetővé teszi, hogy meghalljam Isten hangját.
Stephen Smith (Texas, USA)