Hajdú Levente: KIÁLTVÁNY
Ébredj fel végre, nemzetem, ha sors bősz átka sújt,
Rabláncodat szakítsd ma el, ha meggyötört a múlt!
Hazádat védd és megbecsüld, mert oly nagy volt az ár,
Mit hoztak érted őseid - vérük égbe kiált!
Ha élted is kell áldoznod, áldozd büszkén, magyar,
S nevedet a földbe s égre véreddel írd be majd!
S a cél, mely eddig éltetett, éljen hát most tovább,
Jövendő büszke századok zengjék diadalát!
Itt szült a gyilkos indulat sok értelmetlen csatát,
S a harcban elesettekért itt mondtak száz imát.
E nemzet védte lelkesen s vakmerőn e hazát,
s ostromló ütközet után kitűzte zászlaját.
Itt haltak népünk nagyjai hős vértanúhalált,
S a bitón - várva sorsukat - éltették a hazát.
Megvívta forradalmait ez elszánt kis sereg,
S mert nagy volt ellen s túlerő, nem mindig győzhetett.
De bátor az, ki halni mer, s hazájáért teszi,
Panasz nélkül fogadja el, mit sorsa nyújt neki.
S a csatazaj ha elcsitult s a béke feldereng,
E népnek harci tetteit regélik ezredek.
Kit annyi vész és kínteher megtörni nem tudott,
Kinek vígság és jó kedély csak oly ritkán jutott.
S aki békében élni vágy annyi viszály között -
Terjeszd ki hát védőkezed, Uram, feje fölött!
Ébredj fel, kérlek, nemzetem, ha sors bősz átka sújt,
S e szót: Szent Világszabadság - örökre megtanuld!
Hazádat védd és megbecsüld, hisz oly nagy volt az ár,
Mit hoztak érted őseid - vérük égbe kiált!...
Kommentáld!