A HEGYI BESZÉD
A völgyben már ballagott az alkony,
megindult lassan a hegyre fel.
Fent még egy pár aranysugár vibrált
a fák tetején,mint bibor lepel.
A felszálló por már nem kavargott,
megnyugodott,mint a fáradt tömeg.
Elcsendesült a mozgás,morajlás,
csendben voltak mind az emberek.
- Ott ült már fent Ő,akihez jöttek.
Nézte őket úgy,mint aki szánja.
Magába méllyedt hosszan,csendesen,
majd beszédbe kezdett,tanitásba.
Arról beszélt,kik a boldogok...
Ilyet ember még sohasem hallott!
- Boldogok azok,akik szegények,
és nem azok,akik gazdagok.
De gazdagabbak mindenkinél:
akik szeretnek és irgalmasok.
- Boldogok azok,akik sirnak,
mert ők örülni fognak majd.
- Boldogok,akik szelidek,
mert szóval enyhitenek gondot,bajt.
- Boldogok,akiknek szivük tiszta,
belőlük béke tükröződik vissza.
- Boldogok a könnyeket törlők,
a bántást megbocsátók,felejtők,
mert nincsen bennük fájdalom,
nincsen félelem,nincsen harag,
a szivük mindig nyugodt marad.
- Igy beszélt a méltóságos csendben,
és könny csillogott a fáradt szemekben:
S valami fel nem fogható remény
ébredt a szivek belsején.
- S amig ez a föld forogni fog,
és lesznek rajta emberek,
a Hegyi Beszéd megújul,
és szivekből szivekbe megy.
- A boldogság titka nem titok már.
A szivünk benne hisz és remél.
Mintha nekünk is mondta volna,
ott,a galileai hegy tövén.ÁMEN
-Páskúlyné Kovács Erzsébet verse-
Kommentáld!