Köszönöm, Uram, a testvéreket.
(No, nem azokat, kik mindig dicsérnek
és felsorolják erényeimet,
mert az ilyenek fabatkát sem érnek!)
.
De köszönöm például azt a testvért,
ki leszidott a beszédem után:
- Mit suttogsz? - s tényleg már a múltkor megkért,
ne motyogjak úgy magamba, sután.
.
És köszönöm azt a hetyke diáklányt,
ki jól megmondta: Nem szenvedhetem
a maga csélcsap prédikációját,
mert énszerintem szerkezettelen.
.
Köszönöm azt a kedves, hívő bácsit,
ki mindent eleve jobban tudott,
ha prédikálok: a szemembe ásít
s szívembe látva kérdi: mi bajod?
.
Köszönöm azt az ifjú férfit is,
ki arról hallott szólni: Adj, ha kérnek!
- S hogy tanításom ne legyen hamis,
ágyam kérte - ötheti fekhelyének...
.
Hálát adok azért az asszonyért,
ki durván förmedt rám: Nézni is iszony,
ahogy az a templomfal most kinéz!
- S hat hét múlva újjáépült bizony!
.
S köszönöm azt a morc fiatalasszonyt,
ki száz hibámért szüntelen pörölve
közben fölmosta a templompadlót,
s a poros padokat mind letörölte.
.
Köszönöm a híres öreg tanárt.
Nagy kéréssel zaklattam éjszaka.
- Nem, már ily későn néki minden árt...
Megtette mégis, úgy küldött haza.
.
Szemem végigtekint a testvéreken,
akik éppen akkor toppantak be hozzám,
amikor asztalhoz ültem éhesen,
hogy kedvenc étkem magam falatoznám.
.
Köszönöm őket, és mindazokat,
kik éjszaka kirángattak az ágyból,
és rosszkor kértek szolgálatokat,
vagy éjfélkor sem mentek ki szobámból.
.
Köszönöm együtt most mindnyájukat,
szemem sarkából rájuk visszalesvén,
mert annyi szentigaz, hogy nélkülük
még ennyire se volnék most keresztyén.
.
Köszönöm azokat, kik ki is nevettek,
míg köztük csetlőn-botladozva éltem,
de szívük mélyén tán mégis szerettek,
és imádkoztak néha velem, értem.
-Siklós József verse-
Kommentáld!