Uram, ma összetalálkoztam egyik szolgáddal,
s papod azt kérdezte tőlem:
örököse vagyok-e Isten királyságának?
Tudom, Uram, akkor ott fenn a hegyen,
a te Istened népére gondolhattál,
szorgalmas hangyasereg, ki ültet, ki nyes, ki öntöz, ki arat, -
menjetek ki a földjeimre és szőlőimbe,
s szolgáljatok becsülettel: szólt a Gazda,
hisz' jól tudjátok, az idő-lovak elnyargalnak.
És ők indultak. Kezeik nyomán fakadnak
halk áhítat-rügyek. Indultál Te is. Alázatosan,
egyenest fel, magadra hagyatottan.
Seb a szíved, seb a vállad,
homlokodon vadtövis szánt vérpatakokat -
és Te mégis minket oltalmazol.
S újra hangzott a kérdés: örököse vagyok-e Isten országának?
Uram, én tetőtől-talpig gonosz vagyok, megtagadtalak téged,
hogy' szegődhetnék el birtokodra, béreslegénynek!
Torkomig dobog sóhaj-szívem.
Hát meríthetek újból Isten kegyelméből?
Hát igazán lehet nekem is tiszta s gyógyult életem,
szeretni akaró, élni akaró?
Uram, Te nem akarhatod,
hogy aki belefáradt a bujdosásba, az elvesszen!
Most már csak veled szeretnék élni, szenvedni és örülni.
Jól ismered hajléktalan szívemet,
hogy az nem ragaszkodik szennyéhez,
csak szólj, s én sietek, Uram, amikor Te azt kívánod,
Hozzád, feledni ezt a sivárságot,
útmutatásod alapján: teljesen mezítelen. - -
Csak ne zárd be jöttmented előtt az eget!
Kommentáld!