Ötszázan zsúfolódtak össze az előadóteremben, hogy meghallgathassák dr. Orosz László ateista fizikust, a BME egyetemi docensét és dr. Ruff Tibor keresztény filozófust, teológust, a SZPA főiskolai docensét istenkeresésről, hitről, ateizmusról. Beszélgetőtársuk Dr. Lukács András biofizikus, a PTE egyetemi docense volt.

Már jóval az előadás előtt teljesen megtelt a terem, ahova nagyon sokan nem is fértek be. Nekik maradt az élő közvetítés. Nem csoda, hogy az Eszmék háborújára egy hadseregnyi hallgató volt kíváncsi, hiszen egyrészt a téma, másrészt az előadók személyisége is nagy vonzerőt jelentett. Elég rákeresni dr. Orosz László előadásaira a neten, és rögtön megjelenik az ajánlatok között egy milliós(!) nézettségű videó.

Mórocz Balázs egyetemi lelkész (Hit Gyülekezete) köszöntötte az érdeklődőket és az előadókat. Lukács András moderátorként arra hívta fel a figyelmet, hogy a nézők kérdéseit is várják. Érkeztek is folyamatosan a kisebb-nagyobb papírdarabkákra felírt, régóta válaszra váró egyéni dilemmák, amik mégis mindannyiunk kétségeit közvetítették az előadás alatt. Egy és háromnegyed óra telt el a tartalmas, izgalmas és elgondolkodtató érveléssekkel teli beszélgetésből, mikor az első hallgatói, őszinte és céltudatos kérdést feltették az elődóknak:

Most akkor Isten létezik, vagy sem? És földönkívüliek léteznek?

Ruff Tibor: Az én meggyőződésem szerint Isten létezik. Egészen biztos vagyok benne, de ez intuitív meggyőződés, tehát logikai úton bizonyítani nem tudom. A földönkívüliek létezése semmiképpen sem zárható ki, hiszen nem ismerjük az egész univerzumot. Ha pedig a Bibliát is bevonom a válaszba, akkor angyalok léteznek.

Orosz László: Akinek szüksége van Istenre, annak létezik, akinek nincs szüksége Istenre, annak nem létezik. A földönkívüliekkel kapcsolatban természettudósként azt válaszolom, hogy a természeti törvényeink univerzálisak. Ugyanazokat a törvényeket látjuk itt, mint amikor belenézünk a Hubble űrteleszkópba és vizsgáljuk a sokmillió fényévnyi távolságra lévő objektumokat. Ugyanolyan hidrogénatomot látunk ott is, mint itt. Ez meggyőz minket arról, hogy ugyanazok a természeti törvények vannak mindenütt. E szerint van véges valószínűsége annak, hogy a sokmilliárd galaxis sokmilliárd csillaga között minimum még egy intelligencia létezhet.

A hitről, mint személyes élményről érdeklődőm. Hogyan változott meg a gondolkodásmódjuk hitről és ateizmusról? Mi volt az az élmény, ami ezt okozta? – szólt az újabb nézői kérdés.

„Az a szeretet, amivel Jézus életét adta a bűneinkért, maga az Isten” – vallja Ruff Tibor.

Ruff Tibor: Görög filozófiát tanultam meggyőződéses ateistaként az ELTE-n. Mindenkit, akivel addig kapcsolatba kerültem, az ateizmusról igyekeztem meggyőzni. Az egyik görög filozófia órán Steiger Kornél elemezte Hérakleitosz „logosz” fogalmát. Hérakleitosz azt állította, hogy logosz a világmindenség archéja, alaplétezője, amit ő egyszerre anyagi és szellemi természetűnek tekintett. Vagyis szerinte a világmindenségben van egy értelem. Ezt tanultuk, és közben Steiger Kornél tanár úrnak volt egy oldalmondata, hogy erről a logoszról állítják azt a keresztények, hogy megtestesült egy emberben, a názáreti Jézusban.

Nagyon megragadott ez a mondat. A Bibliát otthon felütve elkezdtem olvasni a János evangéliumát, ami úgy kezdődik, hogy kezdetben volt a logosz, a logosz Istennél volt, és Isten volt a logosz. Ez kezdetben Istennél volt, minden őáltala lett, nélküle semmi sem lett, őbenne volt az élet, az élet volt az emberek világossága, és a világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogadta be azt… A logosz húsvér testté lett…

Amikor idáig jutottam, teljesen átszellemültem. Megkockáztatom, hogy nem is voltam ott akkor már abban a szobában. Megjelent előttem képszerűen Jézus Krisztus, ahogyan a kereszten függ, mögötte az ég teljesen sötét, egy hangos kiáltással meghal, erre megrendül a föld, a sziklák megrepedeznek. Az egész lényemmel azt fogtam föl és éltem át, hogy itt tényleg a Logosz halt meg, és rendültek meg a világmindenség erői. Ugyanakkor az is világossá vált számomra, hogy akkora szeretetet, amivel Jézus a mi bűneinket magára vette annak minden következményével és büntetésével együtt, és abba belehalt, korábban elképzelni sem tudtam volna.

Furcsa, amit mondok, de abban a pillanatban még ateista voltam, viszont alig tíz másodperccel később az vált ellenállhatatlanul erős gondolattá bennem, hogy az a szeretet, amivel Jézus életét adta a bűneinkért, maga az Isten. Újabb tíz másodperc után pedig arra jutottam, hogy ez az ember biztosan feltámadt a halálból, mert ez a szeretet hatalmas, nagyobb, mint a természet törvényei.

Fél perc leforgása után olyan hívővé lettem, mint ma vagyok. Nem kételkedem abban, hogy a Biblia által leírt csodák igazak. Nem azért lettem hívő, mert szükségem volt rá, hogy az legyek. Sőt, évekig menekültem, hogy ne kelljen meghoznom a hívői létből fakadó erkölcsi döntéseket. Megpróbáltam ilyen értelemben nem hívővé lenni, de olyan volt, mintha a szívemet kellene kitépni, és eldobni magamtól. Nem volt más lehetőségem, mint az életvezetésemet hozzáigazítani ahhoz, amit kaptam, Vagyis annak a szeretetnek megfelelően kell élni, amit ebben az élményben, mint Istent megismertem. Akkor megtértem a szó erkölcsi értelmében is, és semmi okom nem volt arra, hogy ettől eltávolodjak. Azóta meg vagyok győződve arról, hogy a világmindenséget Isten teremtette, az abban működő rend az ő logosza, rendező értelme.

Azt a bizonyos személyes élményt, amit magam nem éltem át, de átélve láttam másokon, elfogadom” – mondta Orosz László.

Orosz László: Most láthattuk, hogyan lett Saulból Pál. Sok ilyet láttam már, amikor az istenkereső, és közösségbe járó időszakom volt. Tudom azt, hogy mi a különbség hívő ember és megtért között. Tudom azt, hogy sokan vannak a hivatalosak és kevesen a választottak. Láttam megtéréseket a saját szememmel. Ilyen élményeket, amiket Tibor említett, másoknál is tapasztaltam. Ezek valóban a teljes lelket felkavaró és megváltoztató élmények. Nekem ilyenben nem volt soha részem.

Ebben az időszakban rengeteget beszélgettünk és filozofálgattunk ebben a teológus közösségben arról, hogy érveket, észérveket, magyarázatokat találjunk Isten létére. Nagyon gyakran ma is azt érzem, hogy amikor beszélgetünk hitről, kereszténységről, vallásról, mindig mintha logikus érveket keresnénk arra, hogy márpedig Isten kell, hogy létezzen. Ilyen filozófiai vitában sokszor részt vettem. Ezért ha most ide egy kalapba betennénk egy fekete meg egy fehér golyót, és kihúznánk a fehéret, rendkívül jó védőbeszédet tudnék tartani arról, hogy az Úristen igen is létezik. De ha a fekete golyót húznánk ki, ugyanilyen lelkesen tudnék beszélni arról, hogy márpedig nem létezik az Úristen.

Magyarul nem filozofálni kell a vallásról és a hitről. Mert az Úristent nem érdekli, hogy milyen jól filozofáltál. Azt a bizonyos személyes élményt, amit magam nem éltem át, de átélve láttam ezeken az embereken, elfogadom. Nekem ebben nem volt részem. Az Úristen egy agyagból csinálhatja a szenny edényét, meg a szentség edényét is. Ki korlátozná a fazekast abban, hogy milyen edényt csináljon? Hát én nem a szentség edényénél csináltattam. Így döntött, kész… A Tibornál pedig úgy döntött. Ő nem tud változtatni azon, hogy ne legyen hívő. Én meg ateista vagyok, azon nem tudok változtatni, és nem is akarok.

Mindig azt kérdezik tőlem, hogy akkor mégis béke van-e bennem? Azt mondom, hogy igen. Volt bennem egyfajta kognitív feszültség amiatt, hogy tudok érvelni amellett is, hogy van az Úristen, meg ellene is, de mi a fenét érek ezzel? Mindig azt éreztem, hogy ebben az egészben nem tudok hinni. Mégis mi volt az utolsó fordulópont? Én, Orosz László személyesen nem látom magamban azt a lelket, ami a testemtől függetlenül létezni fog, és amikor meghalok, tovább él. Az biztos, hogy nincsen bennem ilyen lélek. Azt én látnám. Észrevenném. Tudnék róla. Nincs.

Következésképpen, ha az Atyaúristen olyan, hogy én vele semmilyen kapcsolatban nem leszek, nem voltam, akkor miért is filozofálnék róla. Ha valakinek megvan a személyes élménye, amit hitnek mondunk, biztosan megtalálja önmagában azt a kis valamit, amit léleknek hívnak. Ami majd tovább él, és a többi… Az ő számára van, mert ebben hisz. Számomra meg nincs, mert azt tapasztalom, hogy bennem nincsen. Ennyi az egész…

(gyorplusz.hu)