„Tartsatok szent böjtöt, hirdessétek ki, hogy ünnep lesz!

Gyűjtsétek össze a véneket, az ország minden lakóját Isteneteknek, az Úrnak a házába, és kiáltsatok az Úrhoz!” (Jóel 1,14)

A böjtről való vélemények alapvetően két véglet között mozognak. Vannak, akik csupán a böjtölés lelki értelmezésével, spirituális aspektusával hajlandók foglalkozni. A másik véglet pedig nem is akar hallani a böjtölés lelki oldaláról, csak testi böjtöt ismer.

Gyökössy Endre ír le egy történetet, amikor egy asztaltársaságban kijelentik: „ma már csak háromféle ember böjtöl: a sportoló, de azt úgy hívják, edzésterv; a hízásra hajlamos ember, de azt úgy hívják, fogyókúra, valamint a gyomorbajos, azt pedig úgy hívják, diéta.”

Természetesen, az igazság megint csak a két véglet között rejlik. A mi problémánk inkább az: létezik-e egyáltalán református böjt? Érthető a reformátusok bizonytalansága, hiszen a reformátorok is szemérmességgel szóltak a böjtről.

A Heidelbergi Káté például egy szót sem ejt róla mint szükségről. A második Helvét Hitvallás azt írja a huszonnegyedik fejezetben, hogy a böjt hasznos lehet a kegyességünk gyakorlásában, de nem támogatja a liturgikusan előírt böjtölést: „Magános böjtöt bárki is tarthat közülünk, aszerint, amint érzi, hogy a lélek süllyedez a jóban. Minden böjtölésnek szabad, kész és valósággal alázatos lélekből kell származni. A negyvennapi böjtre nézve vannak ugyan bizonyságok a régi korban, de nem kell és nem is lehet ezt a hívőkre ráerőszakolni.”

Kálvin az Institutióban az egyházfegyelem témakörben ír a böjtről. Nem igazán támogatja a közösségi böjtöt. Ennek oka, hogy a megszentelődést, a szívek megszaggatását az egész életre érvényesnek tartja, és ezt nem korlátozná időkre és alkalmakra: „a pásztorok, ahogy az idők parancsa megkívánja, tekintsék kötelességüknek, hogy a népet böjtölésre vagy nyilvános könyörgésre buzdítsák (…), amelyekre nézve sem az időpont, sem a mód, sem a forma nincs előírva Isten Igéjében, hanem az egyház szabad döntésére van bízva.” Ezek után nem csoda, hogy sokak számára nem létezhet olyan, hogy református böjt. Erre pedig azt mondjuk, hogy a maga nemében igaz, hogy úgynevezett református böjt nincs, de van biblikus, evangéliumi böjt, ez pedig nem lehet idegen tőlünk.

Milyen is az evangéliumi böjt? A böjt az önmegtartóztatás, a bűnbánat ideje, azaz a Krisztushoz tartozásunk megerősítésének és visszaállításának az alkalma.

Gyökössy úgy gondolja, a böjt a ráeszmélés ideje arra, hogy életünkből hiányzik Isten, és ezt orvosolni kell. A böjt korrekció, az önmagunktól elfordulás és az Istenhez odafordulás, a szent visszatérés ideje, amint azt a tékozló fiú is tette. A böjt a megüresedésünk időszakává is lehet, azért, hogy azután Isten szeretete egészen betöltsön bennünket. Egy katolikus teológus írta: „Aki nem böjtöl, az egyben annak adja a tanújelét, hogy ő már valami mással töltekezett be, de nem Istennel.” (Anselm Grün)

A böjt az állhatatosságunk próbája lehet. Egy alkalommal Luthert arról tájékoztatták, hogy Melanchton haldoklik. Luther azonnal sietett a betegágyhoz. Szomorúan fölé hajolt, majd térdre esett, és küzdött Isten előtt a gyógyulásáért. Aztán odament a betegágyhoz, és megragadta barátjának kezét. Melanchton ezt mondta: „Drága Luther, miért nem engedsz távoznom békében?” „Nem, nem, Fülöp, még nem tudunk nélkülözni.” Végül visszanyerte egészségét, és még éveken át dolgozott a reformáció ügyéért. Amikor Luther hazatért, ezt mondta feleségének: „Isten visszaadta Melanchton testvéremet, közvetlenül az imára adott válaszképpen.”

A böjt a keresztyénségünk belső ügye, ahol kivételesen nem másra mutogatunk, hanem magunkat visszük ítéletre. Ezzel a böjt alázatra nevelésünk ideje azért, mert Isten „a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad” (1Pt 5,5).

A böjt az imádságos csend ideje. Megint Gyökössyt idézem: „A böjt azt jelenti, hogy az ember el mer fordulni magától azért, hogy sokkal intenzívebben odafordulhasson az élő Isten vezetése felé, hogy az imádsága ne monológ, hanem dialóg legyen.”

Aztán szóljon a böjti elmélkedésünk az önmegtartóztatásról. Idézhetjük itt Chrysostomost: „Azért van szükség önmegtagadásra, mert hibázunk a mértékletesség megtartásában.”

Végül Ravasz László azt ajánlja, hogy a böjt idején elmélkedjünk az ember bűneiről, a Sátán erejéről, de ezt ne reménytelenül tegyük, és feloldozás nélkül „meakulpázva”, hanem mindig a kereszt diadalának a fényében. Tehát a böjtünk mindenekfelett legyen nagypéntek-centrikus. Elmélkedjünk a bűnről úgy, mint amely megoldást nyert a kereszten függő Isten Fia áldozatában. Böjti napjaink útvonalat jelentsenek, amelyen a nagypénteki kereszt alá felkészült lélekkel jutunk.

Olvassuk az evangéliumi szabadulástörténeteket, hogy eljuthassunk a felismerésig: Krisztus valóságos szabadító, a kereszt valódi győzelem a bűn átka felett, Krisztus valóban szenvedett értünk. Istennek kedves és számunkra nagyon fontos az igaz böjt.

Legyen áldott a húsvét adventje, a böjti időszak mindnyájunk számára!

Koncz Tibor