És onnan eltávozva Jézus a Galilea tengere mellé ment, és felmenvén a hegyre leült. És nagy sokaság ment hozzá, vivén magukkal sántákat, vakokat, némákat, csonkákat és sok egyebeket, és odahelyezték őket Jézus lábai elé, ő pedig meggyógyította őket úgy, hogy a sokaság álmélkodott, látván, hogy a némák beszélnek, a csonkák megépülnek, a sánták járnak, a vakok látnak, és dicsőítették Izráel Istenét. Jézus pedig előszólítván az ő tanítványait, ezt mondta: Szánakozom e sokaságon, mert három napja immár, hogy velem vannak, és nincs mit enniük. Éhen pedig nem akarom őket elbocsátani, hogy valamiképpen ki ne dőljenek az úton.

A tanítványai ezt mondták neki: Honnan volna e pusztában annyi kenyerünk, hogy megelégítsünk ilyen nagy sokaságot? Jézus ezt kérdezte: Hány kenyeretek van? Ők ezt mondták: hét, és néhány halunk. És parancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földön. És vette a hét kenyeret és a halakat, hálákat adott, megtörte, és adta a tanítványainak, a tanítványok pedig a sokaságnak. És mindnyájan ettek, és megelégedtek; és fölszedték a maradék darabokat hét teli kosárral. Akik pedig ettek, négyezren voltak férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül.

És elbocsátván a sokaságot, beszállt a hajóba, és elment Magdala határába. Amikor eljutottak Kapernaumba, a kétdrakma szedők Péterhez mentek és ezt kérdezték: A ti mesteretek nem fizeti a két drakmát? Ő ezt mondta: De igen. És amikor bement a házba, megelőzte őt Jézus, és ezt kérdezte: Mit gondolsz Simon? A föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót? A fiaiktól vagy az idegenektől? Péter ezt mondta: Az idegenektől. Jézus ezt mondta neki: Tehát a fiak szabadok. De hogy őket meg ne botránkoztassuk, menj a tengerre, vesd be a horgot, és vond ki az első halat, amely ráakad; és felnyitván a száját, egy státert találsz benne, azt kivévén, add oda nekik énérettem és teéretted.

Mt 15,29-39; Mt 17,24-27

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük ezt a csendes órát, amit elkészítettél nekünk itt a nap vége felé. Köszönjük, hogy hűséges voltál hozzánk ma is. Köszönünk minden jót, amit kaptunk és továbbadhattunk. Köszönünk minden tőled eredő tiszta gondolatot. Köszönjük, hogy te adtál fizikai erőt is, te vettél körül oltalmaddal sok olyan veszély között is, amikről talán nem is tudtunk.

Köszönjük a te kifogyhatatlan, meg nem érdemelt, gazdagon áradó szeretetedet. Köszönjük, hogy most mindjárt, a mi Urunk Jézus Krisztus áldozatára, áldozatos életére irányítod figyelmünket.

Magasztalunk téged, Jézus Krisztus, hogy önként mentél az átokra. Köszönjük, hogy volt hatalmad letenni a te életedet, és volt hatalmad ismét felvenni azt, és mindezt érettünk. Magasztalunk azért, mert neked semmi nem volt drága azért, hogy az Atya akaratát teljesítsd és a mi üdvösségünket megszerezd. Segíts, hogy soha ne unjunk meg téged dicsőíteni ezért. Könyörülj rajtunk, hogy mindnyájan elmondhassuk, hogy ezt az ajándékot kaptuk tőled, és soha ne hallgasson el a hála ezért az ajándékért a szívünkben.

Kérünk, tedd ma még világosabbá számunkra a te utadat. Mi téged akarunk követni. Azért tettünk most is félre mindent, szeretnénk téged jobban megismerni, hozzád közelebb kerülni, hozzád minden körülmények között ragaszkodni. Tudjuk, hogy csak nálad van biztonságban a mi életünk, és egyedül te vagy számunkra az örök élet.

Kérünk, bátoríts minket arra, hogy ennek az útnak az áldozatos részét is szívesen vállaljuk, hogy könnyű legyen lemondanunk bármiről teéretted és azokért, akikhez küldesz minket. Hogy valóban meg tudjuk tagadni magunkat, és úgy kövessünk téged. Erre erősíts meg minket kegyelmesen igéddel és Szentlelkeddel.

Ámen.

Vasárnap kezdődik a böjti időszak. Sokan már nem is tartják ezt számon, sőt azt sem tudják, hogy mit jelent. A húsvét előtti hét hetet nevezzük böjti időszaknak, amikor már jóval korábban a nagyhetet megelőzően Jézus szenvedésére koncentrál a hívő nép, és kíséri ezt az elmélyülést, elmélkedést, magunkba szállást némelyek életében a böjtnek valamilyen formája is.

Ez a világ nem akar tudni semmiféle böjtről. Ez a világ, amiben élünk, habzsol. Az egész azt sugallja, hogy kaparints meg magadnak mindent, ami elérhető, csavard ki a másik kezéből is azt, amire szükséged van, különösen, ha ő gyengébb és nem fog védekezni vagy visszaütni, szakítsd le minden napnak a maga virágát. A böjt teljesen idegen ettől a mi modernnek nevezett világunktól és gondolkozásunktól.

Lassan az egyházakban is visszaszorul, és homályba borul. A római katolikus testvéreknek voltak különböző böjti előírásaik és szokásaik. Egyre kevesebben veszik ezt komolyan, és még a hívők közül is kevesen gyakorolják a böjtöt. Nem tudom, közülünk ki szokott rendszeresen vagy alkalmanként böjtölni?

Márpedig Jézus ezt olyan természetes részének tartja a hívő életnek, mint az imádságot. A Hegyi beszédben egymás után szól arról, hogy amikor pedig adakoztok, imádkoztok, böjtöltök… egymás után jön ez a Máté evangéliuma elején. Nem mondja, hogy kell, magától értetődőnek tekinti. Isten gyermeke beszélget az Atyjával, imádkozik. Isten gyermeke szívesen segít másoknak, és a keveséből is ad, adakozik. Isten gyermeke böjtöl. Csak arról beszél Jézus, hogyan böjtöljünk. Természetesnek tartja, hogy ez hozzá tartozik a hívő élethez. Hozzá tartozik-e vajon a mi hívő életünkhöz? Nem érdem, Isten előtt nem szerez jó pontokat az, aki böjtöl. Nekünk hasznos. A hívő lelki kondícióját erősíti az, ha szokott böjtölni.

Szeretnék arról szólni, hogy a felolvasott két igerész alapján Jézus életében hogy érjük tetten ezt a böjtös szemléletet, aztán néhány gondolatot szeretnék Kálvintól mondani, végül pedig a magunk hívő életének a gyakorlatából szeretnék néhány példát említeni, hogyan lehet elkezdenünk vagy megú-julnunk, vagy igeszerűbben gyakorolnunk ezt a nagy lehetőséget, amit a Biblia böjtnek nevez.

A Máté evangéliumát olvassuk most, és egyre-másra ez lett hangsúlyossá számomra ezekben a jól ismert és sokat olvasott történetekben, hogy a mi Megváltónknak milyen böjtös szemlélete volt. Mennyire igaz az, hogy Jézus egész földi élete egyetlen nagy böjt volt, vagyis, hogy önként lemondott sok mindenről Isten dicsőségéért és a mi üdvösségünkért.

A böjt lényege mindig az, hogy önként vállalja valaki. Nem veri nagy dobra, ez bensőséges, meghitt gesztus. Csak az Atya tudja, meg én. Azt mondja Jézus: titkon csináljátok, és a ti Atyátok, aki titkon van, megfizet majd nektek nyilván. Ezt mondja az adakozásra és az imádkozásra is, érvényes ez a böjtölésre is. Önként vállalja az ember, nem érdemeket akar szerezni, hanem belső-leg akar elcsendesedni vagy meggazdagodni, vagy valamire jobban felkészülni. Mindenképpen a lelkiekre összpontosít, és ezért egy kicsit a háttérbe szorítja a testieket, mert azok úgyis mindig előretörnek és megkövetelik a magukét. Istenre figyel jobban, és másoknak áll a szolgálatára. Ebben segítség a böjt.

Nos, hogy derül ez ki Jézusnak az életéből, konkrétan ebből a két jelenetből, amit most olvastunk?

Az első arról szól, hogy Jézus felmegy a hegyre és tanít. Ennek híre megy, és az egész környékről hozzák az emberek hozzá a nyomorultjaikat. Ki segítene, és ki segíthetne jobban rajtuk, mint a megváltó Jézus? Ő pedig szánakozik rajtuk. Ez a szó nemcsak azt jelenti, hogy megesik a szíve valakinek a másikon, hanem azonnal tesz is érte valamit. Együtt érez a másikkal akkor is, ha esetleg semmi köze hozzá, de értesül a bajáról, együtt érez vele, és azonnal azon kezd gondolkozni: mit segíthetnék rajta? Eszébe sem jut ilyen: megéri-e, veszélyes-e, mibe kerül nekem. Tudok a bajáról, tudok-e segíteni. Ha nem tudok, nem tudok, ha tudok, akkor lássak munkához azonnal. Ezt jelenti ez a nagyon gazdag és kifejező szó a Bibliában: szánakozik.

Jézus tehát szánakozott rajtuk, és három napon keresztül tanította őket, és gyógyította a betegeiket. Háromnapi kemény, intenzív munka, szinte megállás nélkül. S akkor a végére ér. S mit szokott ilyenkor a legtöbb ember tenni vagy gondolni? Most már hagyjanak egy kicsit magamhoz térni. Most már legyen egy kis csönd. Napokig csak velük foglalkoztam, most egy kicsit már magammal hadd foglalkozzam. Gyertek tanítványok, üljünk le valami félreeső helyen, ahol békén hagynak, aztán van-e valami harapnivaló. Aztán egy kicsit beszélgessünk vagy aludjuk ki magunkat — vagy kinek mi esik jól, azt tegye.

Jézustól mindez teljesen távol áll. Befejezte a maga munkáját, és ilyenkor azt lehetne mondani: mindenki békében térjen haza, — de Ő nem ezt mondja. Elkezd gondolkozni azoknak a fejével, akiknek most már haza kell térniük. Azt mondja: messze vagyunk attól a helytől, ahol ezek laknak, és nincs mit enniük. Ezek kidőlnek az úton. Most ne játsszuk meg, mintha nem gondolnánk arra, hogy haza is kell érni, meg hogy éhesek. Ne tegyünk úgy, mintha ez nem lenne probléma. Ez mindenkinek a problémája, aki ott van. Oldjuk meg a problémát.

Még ezt is mi oldjuk meg? Az egyik evangéliumból kiderül a tanítványok értetlensége meg neheztelése Jézussal szemben. Ez nem a mi feladatunk! Te tanító vagy, tanítottad őket. Isten hatalmával tudsz gyógyítani, meggyógyítottad az összes beteget. Ez volt a mi dolgunk, a többit oldják meg ők. Emiatt ne a mi fejünk fájjon, hogy hazaérnek vagy nem.

Jézusnak azonban „fáj a feje” emiatt, és gondolkozik a másik fejével, érez a másik szívével, és együtt érez a másikkal, azonnal arra gondol, hogy ezen most hogyan lehet segíteni. Az egy pillanatig sem kérdés a számára, hogy segíteni kell. Nem lehet ennyi embert elbocsátani, akik esetleg összeesnek, elájulnak az úton, mert nem ettek. Félrehívja a tanítványokat, és munkamegbeszélés van. Hogy oldjuk meg? Azonnal igyekeznek meggyőzni Jézust, hogy ez megoldhatatlan. Ez nem a mi feladatunk. János evangélista megjegyzi: Filep apostol elkezd számolni, hogy hány dénár kellene ahhoz, hogy elég kenyeret vegyünk, de anynyi kenyér meg nincs a közelben. Ez nem is kérdés, mert annyi dénárunk sincs. Tehát ezt nem tudjuk megoldani.

Figyeljük meg, hogyan szoktuk nyugtatni mi a magunk lelkiismeretét: ez nem az én dolgom, ezt nem tudom megoldani, pedig a szívünk mélyén érezzük sokszor, hogy nekünk kellene tennünk valamit. Akkor kéri Jézus: hozzák oda azt a hét kenyeret meg néhány halat. Megsokasítja, elkezdi osztani a tanítványoknak. A tanítványok pedig hordják a népnek. Gondoljuk el, ez hogyan zajlott le. Négyezer férfi volt, ami azt jelenti, hogy legkevesebb tízezer ember volt ott, mert asszonyokon és gyermekeken kívül voltak négyezren. Minimum tízezer ember, egy kis város. Egyáltalán mekkora területen ültették le őket? Hány kilométert gyalogoltak a tanítványok ingajáratban odavissza, amíg kiosztották a kenyeret? Mennyi ideig tartott ez? Óriási munka. Három napig másokért voltunk itt, akkor most mi etessük meg őket, és ilyen áron? Leszakad a lábunk a végére.

Ez a böjt, amikor Jézusnak természetes, hogy miután sok mindent megtettem értük, még valamit magamra vállalok — értük. Lemondok arról, hogy mi leüljünk, csendben legyünk, kifújjuk magunkat, elsőnek mi lakjunk jól. Megsokasíthatta volna azt a hét lángos nagyságú kenyeret úgy is, hogy ők tizenhárman jól laknak, a többi meg gondoskodjék magáról. De ez az, ami nem fér össze a jézusi lelkülettel. Előbb ők lakjanak jól. Bizonyos, hogy a tanítványok is jóllaktak, de nem ők kezdték.

A kötelességen túl még valami ráadást is, kérés nélkül, szívesen. Miért? Azért, mert szükségük van rá, és ez elég. Meg sem köszönték, legalábbis nincs róla szó. Mint a tíz meggyógyult leprás közül a kilenc. Eszébe sem jut, hogy visszamenjen: köszönöm, Uram. Egy ment vissza csak. Itt sem olvasunk köszönetről és háláról. Jézus nem mérgelődik miatta, mert nem azért tette. Azért tette, mert éhesek voltak. Elég látnom a bajt, ha tudok segíteni, segítek. Önként, boldogan, morgolódás nélkül, semmit sem várva érte.

Egy pillanatra gondoljunk bele: mennyi keserűség születik a szívünkben csak emiatt: hogy a lelkemet teszem ki értük és meg sem köszönik. Észre sem veszik. Majd megtudjátok, ki voltam, ha nem leszek! — szoktak ezzel fenyegetőzni némelyek, mert nem bírják már a szomjukat elhordozni, hogy nem kapnak hálát. A böjt az, hogy nem várok érte hálát, semmit sem várok érte. Az a jutalmam, hogy Isten használ engem mások javára. Az az örömöm, ha sikerült valamilyen szükséget kielégíteni. Ezzel részemről be van fejezve, megyek tovább, s ha Ő előhoz egy másik szükséget, és tudok rajta segíteni, akkor azon is segítek. Ez a böjtös szemlélet.

Ez a világ azonban ennek az ellenkezőjére nevel bennünket. Ezért egyre nehezebb kisgyerekes, vagy egyáltalán gyerekes szülőknek lenni, mert ha valaki bibliai szempontok szerint igyekszik a kicsinyeknek a tudatát, jellemét formálni, egyre nagyobb ellenállásba ütközik. Attól nemcsak eltérő, hanem azzal szöges ellentétben levő szempontokat hoznak haza a gyerekek már az óvodából, iskolából is. Állandóan ütközik ez azzal, ami egy bibliás, keresztyén családban a norma, az értékrend lenne. Adjon Isten sok türelmet, bölcsességet, szeretetet minden mai szülőnek meg nagyszülőnek, mert egyre nehezebb lesz ez.

Jézus fölragyogtatja előttünk a böjtös életszemléletet, mint kívánatosat, de ennek az ellenkezőjét sulykolják a gyerekekbe, és az ellenkezőjére látnak sok példát.—

A másik történet az adópénzes. Pétert előveszik az adószedők, hogy a ti mesteretek fizet-e adót? Mielőtt még erről a kérdésről beszámolhatna Péter Jézusnak, — mivel hogy Ő mindent tud, azt is hallja, ahol nincs jelen fizikálisan, és azoknak a gondolatait is kimondja, akik nem mondták ki a gondolatainkat, Ő a fejünkbe és a szívünkbe is lát, — megkérdezi Pétert: Szerinted kinek kell adót fizetnie egy országban, meg vámot? A fiaknak, akiké ez az ország, vagy az idegeneknek? Péter kapásból mondja a helyes választ: az idegeneknek. Akkor tehát a fiak szabadok — mondja ki Jézus a fontos tételt. Igen.

Péter nem tudja, mi következik ebből. Vajon az-e, hogy mi fiak vagyunk az Isten országában is, meg ebben a kicsi országban is, tehát azok hadd beszéljenek, amit akarnak, fütyülünk rájuk, nem fizetünk semmit. Jézus azonban nem ezt mondja. Azt mondja: Meg ne botránkozzanak, fizesd ki az énértem, meg a teérted járó adót. Kicsit bonyolultan jut a pénzhez Péter. Különös, hogy Jézus miért ilyen utat ad neki, hogy fogjál ki egy halat és annak a szájában lesz a pénz, de az éppen annyi, ami két embernek egy esztendei befizetnivalója.

Itt is mondhatná Jézus: a világ Ura fizessen adót? nevetséges! Nem tudják ezek az adószedők, mit beszélnek! Nem ismerik Őt. Vagy elengedi a füle mellett, vagy kikéri magának, vagy felháborodik, vagy Pétert is felhergeli ellenük. Nem, egyik sem. Azt mondja: kifizetjük. Ez előírás, teljesítjük. A világ Ura is teljesíti. Ennyire megalázta magát, ennyire igaz, amit énekeltünk, hogy istenségét elrejtette, midőn testünket felvette. Nem a maga igazát hangoztatja vagy bizonygatja, hanem megalázza magát, és teljesíti azt, amit itt most elvárnak tőle.

Ez az igazi szabadság, amikor valaki le tud mondani a szabadságáról is. Ezt nevezi a Biblia böjtnek. Amikor szabad lennék valamire, de nem élek azzal a szabadsággal valamilyen magasabb szempont miatt. Amikor jogom lenne valamihez, de nem érvényesítem a jogomat valamilyen magasabb szempont miatt. Vagy azért, mert Istennek ez így kedves, vagy azért, mert ez így hasznos másoknak, vagy azért, mert edzeni akarom magamat lelkileg, és visszaszorítom tudatosan a testet a maga örökös követelőzésével együtt, és a lelkieket engedem előre, engedem érvényesülni. Tudatosan lemondok valamiről. Mindenki természetesnek tartaná, hogy élek vele, én azonban úgy döntöttem: nem, valami isteni, magasabb lelki szempont miatt, ahogy itt Jézus. Jézus szempontja az volt, hogy ne botránkoztassuk meg őket, inkább fizessünk. Ő ezt akkor fontosnak találta. Fontosnak találjuk-e adott esetben mi is?

Kálvin a böjtnek három formáját különbözteti meg. Azt mondja: van egy alapvető böjt, ami az újjászületett, hívő embereket jellemzi, hogy tudniillik ők egyszer és mindenkorra lemondtak arról, hogy a saját akaratukat érvényesítsék Isten akaratával szemben, és törekednek szüntelenül arra, hogy Isten akarata valósuljon meg az életükben, ha kell, a saját akaratukat félretéve is, vagy annak a halála árán is. Ez alapvető böjt, amire csak újjászületett ember képes. Egyszer és mindenkorra úgy döntöttem: legyen meg a te akaratod. Taníts engem a te akaratodat teljesítenem — kéri Dávid a 143. zsoltárban — mert te vagy Istenem. Többé nem én vagyok a magam istene, te vagy az én Istenem, ez pedig azzal jár, hogy félreteszem a magam akaratát, alárendelem a tiednek. Taníts engem a te akaratodat teljesítenem. Ez alapvető böjt Kálvin szerint.

Aztán van időszakos böjt, amikor bizonyos rövidebb ideig valamiről lemond a hívő, valamilyen magasabb szempont érdekében. Kevesebbet eszik, nem eszik, amit evett volna, másnak adja, amíg evett volna, addig inkább imádkozik. Ez teljesen szabad, ki-ki úgy, ahogy jónak látja, ahogy kialakult hívő gyakorlatában. Bizonyos időnként tudatosan a lelkiekre összpontosít, és ez csak úgy megy, ha valami testi dolgot háttérbe szorít, félretesz egy bizonyos ideig.

Pál apostol ír arról is, hogy lehetséges a házasságban szexuális böjt bizonyos céllal. Azt mondja: együtt határozzátok el, mennyi ideig, és akkor lesz annak értelme és tartalma. Van szóböjt, és óh de sokaknak kellene ezt gyakorolniuk, hogy elmondhatnám, de nem mondom el azért, mert a jelenlevők közül ez valakinek rosszul esne, azért, mert az hátrányos lenne annak, akiről szól, azért, mert semmit nem vinne előbbre, csak magamat tenném fontossá vele. Én pedig egyre kevésbé szeretném fontossá tenni magamat. Nem játszom a jól értesültet, nem adom tovább a pletykát, nem kezdődnek szövegeim így: hallottátok?! Nem mondom el, mert semmit nem épít, semmit nem visz előbbre. Ez kemény böjt, tessék kipróbálni. Mennyi áldás lesz rajta!

Böjt minden ki nem mondott bántó szó, böjt minden meg nem torolt sérelem. Visszaadhatnám, alkalmam van rá, mindenki igazat adna, még biztatnak is. Ne legyél ennyire mafla, hogy fát lehet vágni a hátadon. Azért megmondhatnád neki a magadét. Nem mondom meg a magamét, mert én nem a magamét akarom már mondani senkinek, hanem azt, amit az Úr ad a nyelvemre. Ezt, ami most eszembe jutott, és mögötte fűtenek az indulataim, ezt nem Ő adja a nyelvemre. Akkor nem mondom el. Nagy haszna van minden ilyen böjtnek.

A harmadik formája a böjtnek, amiről ő a legszívesebben és legbővebben ír, az, hogy általában a lelkieket akarja érvényesíteni a hívő ember az életében, és alkalomról-alkalomra, helyzetről-helyzetre erre figyel mindig, hogy az isteni, az igeszerű, a Szentlélektől ihletett érvényesüljön. Itt Kálvin gyakran idézi a Jóel 2,12-t, ami így hangzik: „Így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is. Szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez; mert könyörülő és irgalmas Ő, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt.”

Itt ezt a két kifejezést hangsúlyozza Kálvin: teljes szívetekből térjetek meg, és szíveteket szaggassátok meg, ne ruhátokat. A böjtnek külső jelei is voltak abban az időben. A ruha szélét behasogatták annak jeleként, hogy ők most nagyon szomorúak valami miatt. Bánkódnak a bűneik miatt vagy valami más miatt. Vagy hamut szórtak a fejükre sokszor, vagy a farizeusok már odáig vitték, hogy eltorzított, keserves arccal közlekedtek, hogy lássák az emberek, hogy ők milyen kiválóan vallásosak és böjtölnek. Nekik mondja Jézus: ne csináljatok cirkuszt ebből. Aki böjtöl, az éli tovább úgy a maga életét normálisan, mint másképp. Miért kell arról mindenkinek tudnia, hogy ő böjtöl? Ha szíved szerint böjtölsz, a legfontosabb személy úgyis tudja, és ez a mindenható Isten. Ez legyen elég, hogy Ő tudja. Erre mondja Jézus: kend meg a te arcodat. A hajukat meg az arcukat kis olajjal megkenték az emberek, ha nagy ünnepre mentek, vagy valami öröm alkalom volt. Örvendezve böjtöljetek — mondja Jézus. Ez nem a gyásznak az alkalma. Önként böjtöl, aki helyesen böjtöl és az Úrnak akar kedveskedni. Ne emberek előtt játssza magát. Szíveteket szaggassátok meg — mondja a próféta, — és ne ruháitokat.

Mit jelent ez számunkra a gyakorlatban? Sok minden elhangzott már erről. Van a böjtnek ilyen formája, hogy nem teszek meg valamit, amit megtehetnék, azért, hogy… és ennek van valami célhatározói folytatása. Vagy — ami itt a jézusi történetből kiderül — megteszek valami olyat is, amit nem lenne kötelességem megtenni, azért, hogy… ki ne dőljenek az úton. Így kerek ez a három nap. Nemcsak tanítást hallottak és gyógyulást kaptak Istentől, kenyeret is kapnak, mert arra is szükségük van. Nem teszek meg valamit, pedig megtehetném, mert így kedvesebb Istennek, meg így jobb mindenkinek. Elvégzek valamit akkor is, ha nem lenne kötelességem, mert így kedves Istennek és jobb másoknak. Közben lelkileg erősödünk.

Van olyan formája is ennek, hogy böjtté változtat valaki valamit. Nem ő döntött úgy, hogy azt a terhet hordoznia kell. Morgolódik és tiltakozik, de akkor is hordoznia kell. Egyszer csak rájön: ezt el is vállalhatom. Nem én terveztem így az életemet, de ha Isten jónak látja, hogy ilyen körülmények között éljek, akkor ezeket a körülményeket elfogadom. Akkor arról, amiről kénytelen voltam lemondani, most önként lemondok. Elfogadom, hogy le kell róla mondanom. Attól kezdve sokkal könnyebb, tessék kipróbálni!

Egy profán emlékemet elevenítem fel, de ez számomra azóta is sokat jelent. Egyszer egy konferenciatelepen kellett dolgoznom, és az volt néhányunknak a feladata, hogy a mosdókat, WC-ket tisztogassuk naponta. Tisztogattuk jó kedvvel, szívesen. Egy dolgot utáltam ebben mindig: amikor a lefolyók tele lettek szőrpamacsokkal hajmosás után, meg egyébként is. Hogy nem tudja kivenni maga után az, aki azt ott csinálta? Ő is látta, hogy amikor beszállt a kádba, nem volt benne, mikor kijött, benne volt. De nem látja, vagy nem akarja látni. Emiatt állandóan mérgelődtem, és ez elrontotta az egész munkát, amit egyébként szívesen csináltam. Az egyik ilyen mérgelődés során az jutott eszembe, hogy ez most kinek jó, hogy szidom a világot, szidom azokat, akik itt tisztálkodtak. Tulajdonképpen mindenkire haragszom, és így telik el a napom. Az a furcsa gondolatom támadt, hogy ezentúl, ha pamaccsal lesz teli valamelyik lefolyó, elkezdek énekelni Istent dicsőítő éneket.

Volt úgy, hogy egész nap énekelni kellett, a végén már elölről kezdtem az ismerős énekeket, de teljesen megváltozott minden, és ezért is emlékszem rá. Az egész közérzetem megváltozott, a munka másként haladt. Tulajdonképpen nem is az történt, hogy dolgoztam és közben énekelgettem, hanem énekeltem, dicsőítettem Istent, és közben végeztem a kötelességemet, függetlenül attól, hogy az éppen mi volt, ha ez az utálatos dolog jött bele, az sem tűnt fel. Ezt megjegyeztem, és arra gondoltam: nem lehetne ezt mindig alkalmazni? Mindnyájunk életében vannak olyan időszakok, olyan feladatok, olyan nehéz emberek, akikkel, amikkel nehezen boldogulunk. Amik elől menekülni szeretne az ember, ami miatt mérges. Néha még Istennel szemben is keserűség van bennünk, hogy miért ilyen körülmények között engeded, hogy éljek, Uram?! Tudjuk, hogy azok a körülmények pedig nem fognak változni. Ezt el lehet böjtként fogadni.

A koplalás, a kényszerűség átalakítható böjtté. Az Ő kezéből elfogadom. Ő ezt tudja, hogy nekem nehéz, és valószínűleg szándékosan adta. Valami jót akar kimunkálni az életemben ezzel, akkor ne tiltakozzam ellene. Engedjem, hogy elvégezze Isten az-által is az életemben a munkát, én meg akár könnyű, akár nehéz, dicsőítsem Őt.

Amikor Jézus a Hegyi beszédben a böjtről beszél, azt mondja: kend meg olajjal magadat és úgy böjtölj, valami effélére gondolhat. Örvendezve böjtölni, hálaadással böjtölni. Nem teszem meg, pedig megtehetném, még azt is elvégzem, amit nem kellene, azért, mert neki akarok kedves lenni. Azt akarom, hogy használjon mások javára, és mert szeretnék lelkileg jó kondícióban maradni. Ami pedig nehéz, az átalakítható böjtté.

Olyat is tapasztaltam már, hogy mihelyt valaki elfogadta azt a nagyon nehezet, Isten elvette az életéből. Elvégezte a munkáját. Megalázkodott, megtanulta nehéz terhek alatt is dicsőíteni Istent, akkor leveszi a terhet. Mert Ő egyikünket sem próbál feljebb, mint elszenvedhetjük. Sőt a próbával együtt a kimenekedést is megadja, hogy elszenvedhessük. (1Kor 10,13)

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, magasztalunk azért, mert nem tekintetted zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő vagy, hanem önként megaláztad magad, megüresítetted magadat, hozzánk hasonlóvá lettél, és engedelmes voltál egészen a kereszthalálig. Magasztalunk ezért a folyamatos böjtölésedért, lemondásodért, áldozatodért.

Köszönjük, hogy nekünk is megengeded, hogy tanulgassunk böjtölni. Köszönjük mindazt, ami eddig a böjtölésünk gyümölcse, haszna, áldása volt. Segíts ezt elkezdeni. Tedd ezt egyszerűvé, természetessé. Mutasd meg, hol kezdjük. Bocsásd meg, hogy oly sokat vétkezünk ellened és mások ellen azzal, hogy beszélünk, ragaszkodunk a magunk igazához, bizonygatjuk az ártatlanságunkat, körömszakadtig védjük a magunk érdekeit, és belefáradunk ebbe a sok görcsölésbe. Taníts meg minket előtted élni, járni, mint vidám, boldog gyermekek, akik tudnak lemondani, akik szívesen vállalnak többet is, mint amennyit muszáj, akik engedik, hogy megajándékozz minket sokszor éppen a lemondásaink közben és azok által.

Segíts ezt az előttünk levő néhány hetet másként eltölteni, mint a korábbi években. Taníts minket a te szenvedésedről gondolkozni, megváltó Krisztusunk. Töltsd meg a szívünket hálával mindazért, amit te tettél értünk, és te élj bennünk egyre hatalmasabban, hadd legyen könnyű teéretted, másokért bármiről lemondanunk. Legyen nekünk elég az, hogy valamit te látsz, s te megfizetsz nekünk nyilván.

Ámen.