„Ne aggódjatok semmi miatt, hanem imádságban és könyörgésben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” Fil 4,6-7

Erőteljes leckét kaptam Istentől egy szorongató helyzet által. Elvesztettem a kulcsaimat. Ugyanazon a karikán csüngött a kocsim, a garázs és a lakásunk kulcsa. Számbavéve aznapi tevékenységemet, két helyen lehetett a kulcs: a házban vagy az udvaron. Utóbbi helyen bárki felvehette. És betörhet hozzánk. És meggyilkolhatja a családomat. Érzed, ahogy erősödik bennem a pánik?

Eleinte higgadt voltam. Biztos meglesz, valahova letettem, anélkül hogy odafigyeltem volna. Meg fogom oldani, jött a biztatás a tudatom alól, és nekiláttam a keresésnek. Gyorsan végignéztem a lehetséges helyeket a házban, de sehol se láttam a kulcsokat. Négykézlábra álltam, s új perspektívából néztem át a helyiségeket, belestem minden bútor alá. Sehol semmi.

Nemsokára hazaért a férjem és a fiam, felszerelkeztünk zseblámpákkal, és nekiláttunk végigpásztázni az udvart. Többször. Ott sem voltak a kulcsok.

Mivel már rég elmúlt a lefekvési idő, félszívvel fohászkodtam egyet, az ebédlőasztal mellől néhány széket az ajtógombok alá szorítottam, aztán ágyba bújtam, s forgolódtam egész éjszaka. Valahol a szívem mélyén mégis meg voltam győződve róla, hogy megtalálom a kulcsokat.

Hajnalhasadtával újra átkutattam minden helyet, amit előző nap is, hátha valami elkerülte a figyelmemet. Most már valóban rám tört a félelem és az idegesség. Elgondoltam, hány száz dollárba fog kerülni a szükséges zárak lecserélése.

Felhívott egy barátnőm, a beszélgetés végén kértem, hogy nagyon erősen imádkozzon értem. Leraktam a kagylót, nekidőltem a kandallónak, és Istenhez kiáltottam: „Istenem, Te is tudod, hogy a főiskolai tandíjra tettük félre a pénzt. Nagyon félek, hogy betörnek hozzánk. Segíts, kérlek. Te tudod, hol vannak a kulcsaim. Nagyon kérlek, mutasd meg nekem!”

Nem éreztem rögtön, hogy új ötletem támadna a kereséshez, hátramentem, hogy a hátsó teraszon leszedjem a virágokról a fóliát, amit fagy ellen terítettem rájuk tegnap. Ahogy lerántottam, valami megcsillant. A virágcserép oldalán ott csüngött a kulcsom, akkor eshetett le, mikor előző nap itt dolgoztam.

Befelé menet nem győztem csodálkozni. Tudom, hogy Isten időbeosztása nem azonos az enyémmel, nem szokta rögtön teljesíteni a kéréseinket. Most mégis azonnal válaszolt a könyörgésemre. Miért vártam ennyi ideig azzal, hogy Hozzá forduljak?

Eszembe jutott, hogy egy hónappal ezelőtt behívtak egy újabb vizsgálatra a mammográfia után. Azonnal Istenhez fordultam, és másfél hétig szüntelenül imádkoztam, míg el nem jött a megbeszélt időpont. Abban a valóban súlyosnak tűnő helyzetben az imádság hatására megtapasztaltam Isten békéjét jóval azelőtt, hogy a negatív eredményt megkaptam volna.

Belegondoltam, hányszor visszatart az imádságtól – és ezzel Isten jelenlétének biztonságától, békességétől, erejétől - saját büszkeségem, a meggyőződésem, hogy kezelni tudom a helyzetet.

Mostantól kezdve a kulcsom emlékeztetni fog. Ajánlom neked is. Valahányszor elővesszük a kulcsainkat, jusson eszünkbe, hogy alázattal forduljunk Istenhez a nagy és a kisebb dolgokban. Ha megtesszük, megtapasztaljuk Isten békéjét, mely átmossa lelkünket és körülményeinket egyaránt.

Jézus, tégy alázatossá engem. Segíts, hogy Hozzád fussak mindennel, nagy dolgokkal és kicsikkel is. Jézus nevében, Ámen.

Amy Carroll: A Key to Remembering, Encouragement for today, 2014.06.23., www.proverbs31.org, kép:pinterest, fordítás: eszmelkedesek.blogspot