Miután ezeket elmondta, tovább haladt Jeruzsálem felé.  Amikor közel ért Betfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik:

 „Menjetek a szemben fekvő faluba, és amikor beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember: oldjátok el, és vezessétek ide.  Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért oldjátok el? - mondjátok ezt: Az Úrnak van szüksége rá.”

 Ekkor a küldöttek elmentek, és mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik.  Miközben eloldották a szamárcsikót, gazdái ezt kérdezték tőlük: „Miért oldjátok el a szamárcsikót?”  Ők így feleltek: „Mert az Úrnak van szüksége rá.”  

Azután elvezették azt Jézushoz, felsőruhájukat ráterítették a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust.  

Amint ment tovább, az emberek az útra terítették felsőruhájukat.  Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak,  és ezt kiáltották: „Áldott, a király, aki az Úr nevében jön!

A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!”  A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: „Mester, utasítsd rendre tanítványaidat!”  De ő így válaszolt: „Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.”

Lk 19,28–40

Az ókorban „népszerű” volt diadalmeneteket szervezni a győztes hadvezéreknek, uralkodóknak.

A mai napig mementóként állnak azok a diadalívek, kapuk, melyeken keresztül a dicsőséges győztesek bevonultak a városba, miközben a nép hangos ujjongással köszöntötte őket. 

A világtörténelem legnagyobb királyának, hadvezérének egy sokkal szerényebb ünneplés jutott, és az is csak rövid időre.

Néhány óra, és a pálmaágakat szakító és éneklő sokaság szétszéledt. Ráadásul a kor vallási vezetői, a farizeusok megpróbálták elhallgattatni az örvendezőket. 

A 24. zsoltárban ezt olvashatjuk: „Emeljétek föl fejeteket, ti kapuk, emeljétek föl, ti ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király! Ki az a dicső király? A Seregek Ura, ő a dicső király!” A Seregek Ura, a dicső Király, a királyok Királya, az uraknak Ura vonul be Jeruzsálembe, aki azért jön, hogy életét adja a bűnösökért. Méltó arra, hogy őt dicsérjük fennhangon? Természetesen méltó! Kész vagy te is imádni őt, leborulni előtte? 

Sajnos ma is akadnak hamis vallásosságtól áthatott emberek, akiknek gyanús Isten népének ünneplése, a fennhangon történő, örvendező dicsőítés. 

Nem lehet azonban megtiltani a Messiás dicséretét, mert ha mi, emberek elhallgatunk, akkor majd a kövek fognak kiáltani. Kedves testvérem, légy szabad Isten magasztalására, hódolatára, mert ő méltó a dicséretre!

Jézus, gyógyíts meg minket! Ments meg minket, Dávid Fia, ó, ments meg minket! Látod, milyen vakok vagyunk – ó, add nekünk a hit látását! Látod, milyen sánták vagyunk – ó, add nekünk a kegyelem erejét! És most, épp most, ó, Dávid Fia, tisztítsd ki minden önzésünket!

Jöjj és élj, uralkodj bennünk, mint a te templomodban, palotádban!

Ó, nagy Király, a te tulajdon nevedért kérjük ezt! Ámen.

(C. H. Spurgeon)