Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta,  és így szólt: „Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemeid elől.  Mert jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak;  földre tipornak téged és fiaidat, akik benned laknak, és nem hagynak belőled követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.”  Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat,  ezt mondva nekik: „Meg van írva: És az én házam imádság háza legyen, ti pedig rablók barlangjává tettétek.”  Ezután naponként tanított a templomban. A főpapok, az írástudók a nép vezetőivel azon voltak, hogy elveszítsék;  de még nem találták meg a módját, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép - hallgatva őt - rajongott érte.

Magyarázat

A virágvasárnap ambivalens ünnep. Rengeteg érzelem jelenik meg ezen a napon. A nép hangos ünneplése, a farizeusok megbotránkozása mellett láthatjuk Jézus sírását. A legrosszabb reakció a Jézussal való találkozás során a közöny, mikor nem érinti meg a szívet Isten szeretete, kegyelme.

A mi szívünkben ébrednek-e érzelmek, miközben nagyhétre készülünk?

Vagy megszokásból, rutinból száguldunk végig az ünnepi eseményeken?

Miért sírt Jézus? Miért szomorú, mikor a sokaság örül?

Nem önmagát siratja, annak ellenére, hogy tudja, néhány napon belül szörnyű kínok várnak rá. Jeruzsálemet siratja, az embe­reket, akik nem ismerték fel a meglátogatás idejét.

Azért sír, mert tudja, hogy az ünneplés, amellyel őt fogadták, nem valódi, nem helyes felismerésből, hanem hamis elvárásokból fakad.

Vajon ma is sír Jézus, ha látja világunkat? A sok bűnt, nyomorúságot, igazságtalanságot? Vagy látja gyülekezeteinket, életünket? 

Engedjük, hogy Jézus szomorúsága a mi szívünket is elérje?

Hogy ne legyünk közönyösek, vagy megbotránkozók, ha környezetünkre nézünk? Szomorodjunk mi is el az emberek és világunk állapotán, és engedjük, hogy ez a szomorúság még nagyobb odaszánásra, több szolgálatra indítson bennünket! Mert Jézus nemcsak szomorkodott, hanem kész volt életét áldozni azokért az emberekért, akik nem fogadták be őt. 

Ne így fogadjon téged lelkem!

ne ácsoljak keresztet én!

Vonulj be, Jézus, életemnek 

virágos bársonyszőnyegén!

(Kárász Izabella: Hozsannával)

Ha eddig kerested az örömöt: ezentúl kérjed! Mégpedig a Szentlelket kell kérni! (...) És esetleg várni is kell! Ettől nehéz ez. Mert nekünk minden azonnal kell. (...) És meg is kell köszönni! Úgy nagyon alulról. Térden. (Gyökössy Endre)