Egyszer, egy konferenciánkon felhívtam egy csapat kisgyereket a színpadra, hogy szemléltessek velük egy fontos dolgot. Mindegyikük kapott tőlem egy ajándékot, amit habozás nélkül elfogadtak. Sokan megköszönték, sőt néhányuk még azt is mondta, hogy szeret.

Ezek a kicsik szabadon elfogadták az ajándékaimat. Egyikük sem mondta: „Én nem érdemlem meg. Ezen a héten nem voltam elég jó, így nem fogadhatom el.” Egyikük sem nézett rám furán, hogy vajon miért adok neki valamit. Egyszerűen örömmel elfogadták az ajándékot!

Isten azt akarja, hogy úgy fogadjunk el Tőle mi is, mint ahogy ezek a gyerekek tették: szabadon és örömmel. A János 16:24 ezt mondja: „Kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.”

Ha állandóan görcsösen küszködsz, akkor lehet, hogy még nem fogadtad el szabadon Isten ajándékait – szeretetét, kegyelmét, irgalmát és megbocsátását – hogy azt az életet élhesd, amiért Jézus az életét adta.

Megszerezni kontra elfogadni

Inkább arra hajlunk, hogy megszerezzünk dolgokat, nem pedig arra, hogy elfogadjunk. Megszerezni valamit azt jelenti, hogy „erőfeszítés és küszködés árán hozzájutni.” Ha az élet csak az erőfeszítésről és küszködésről szól, akkor az nem túl élvezetes, hanem egy idő után frusztrálttá tesz.

Ha mi akarjuk megszerezni a dolgokat, azzal terhet veszünk magunkra, mert nekünk kell a körülményeket úgy alakítani, hogy végül meglegyen, amit akarunk. Viszont a Biblia elfogadásról beszél, nem pedig megszerzésről. Hit által fogadunk el, nem pedig cselekedetek által. Ez a legtöbb ember számára nagyon nehéz, mivel megtanultuk a világban, hogy meg kell dolgoznunk mindenért, ki kell érdemelnünk mindent.

Azonban Istent nem lehet megvásárolni, nem lehet kiérdemelni, nem lehet érte megdolgozni. Az ajándékait – megbocsátás, irgalom, kegyelem, üdvösség, szabadság – nem lehet kiérdemelni. Jézus kifizette az árat, amit mi soha nem tudnánk megfizetni, hogy ezeket az ajándékokat megkaphassuk. Egyszerűen el kell fogadnunk őket!

A szőrmebunda áldás

Régebben vallásos módon gondolkodtam, és azt hittem, hogy a jócselekedeteimmel kiérdemlem Isten jóindulatát. És pont ez volt, ami miatt nem kaptam meg Isten áldásait: mert megpróbáltam kiérdemelni azokat! Másokat is megítéltem, kritizáltam, és nagyon frusztrált, ha valaki olyan részesült Isten áldásaiban, aki szerintem nem érdemelte volna meg.

Volt régen egy szomszédasszonyom, aki a barátnőm is volt egyben, de aki nem volt olyan szellemi, mint én. Nem ment gyülekezetbe olyan sokszor, mint én; nem imádkozott annyit, mint én; nem adakozott annyit, mint én. Akkortájt imádkoztam Istenhez egy szőrmebundáért. Olyan nagyon akartam! Aztán egy nap jött a szomszédasszonyom a nagy hírrel: „Képzeld kaptam egy szőrmebundát!” Kinyitotta a dobozt, és ott volt az én szőrmebundám! Ráadásul egy olyan hölgytől kapta, akit mindketten ismertünk, és akinek Isten mondta, hogy ajándékozza a szomszédasszonyomnak a bundát.

Annyira dühös és féltékeny voltam! De megpróbáltam jó keresztény módjára válaszolni: „Dicsőség az Úrnak! Nagyon örülök!” Mindeközben az járt a fejemben: „Uram, el kell tüntetned őt a házamból! Hogy voltál képes neki adni azt a bundát? Ez egyáltalán nem fair! És velem mi lesz?”

A szívem nem volt rendben. Az indítékaim önzőek voltak. Isten meg akart áldani az ajándékaival, de nem kaphattam meg őket, mert megpróbáltam megdolgozni értük, kiérdemelni őket. Meg kellett tanulnom egyszerűen elfogadni.

Szükségünk van Isten szeretetére, megbocsátására, kegyelmére, irgalmára… Egyszerűen mondd Neki: „Istenem, kérlek, áldj meg. Elfogadom az áldásaidat az életemben. Nem azért, mert jó vagyok és megérdemlem, hanem azért, mert Te jó vagy!”

És az örömöd teljes lesz.

ÁMEN