A kárpátaljai Munkácsról érkezett a Csillagpont református ifjúsági találkozóra a hitvalló romákból álló Amaro Del együttes, amely a munkácsi pünkösdi gyülekezet dicsőítő csapatából alakult. Máig szolgálnak az istentiszteleteken, mellette évek óta koncerteznek szerte a Kárpát-medencében és Európában. Céljuk, hogy elvigyék az evangéliumot bármely népcsoporthoz, akiktől lehetőséget kapnak erre.

A koncertet követően dicsőítésről, hitről, romák és nem romák kapcsolatáról, valamint az ukrajnai háborús helyzetről is mesélt nekünk az együttes gitárosa, Jankovszki Ruszlán és menedzsere, Makszim Norbert.

Ruszlán, a színpadon állva milyennek találtad a ma estét, hogy érezted magad?

Jankovszki Ruszlán: Örömmel láttam, hogy a közönségből mindenki aktívan részt vesz a koncerten, énekelnek, táncolnak. De annak még jobban örültem, hogy nem is annyira koncert jellegű volt a ma esti fellépésünk, a fiatalok imádták az Urat velünk együtt. Igazán ez a célunk: ne csak szerepeljünk, hanem mindenki be legyen avatva, mert Isten dicsőségére zenélünk.

Mit szeretnétek adni a közönségnek?

Makszim Norbert: Az üzenetünk az evangélium üzenete, a zenekarnak ezért Amaro Del, azaz Mi Istenünk a neve. Minden dal arról szól, hogy mit tett a mi Istenünk a zenekar, a környezetünk életében. Szeretnénk, ha a romák roma stílusban kapnák meg ezt az üzenetet, a nem romáknak pedig a roma stíluson keresztül pozitív élményben, benyomásban lenne részük, és ezzel is híd épülne romák és nem romák között.

A koncert alatt együtt táncoltak, összekapaszkodva énekeltek romák és nem romák, igazán felemelő élmény volt a közönség soraiban átélni ezt. Tapasztaltok ilyet máskor is?

JR: Ennek nagyon örülünk. Isten egyesít népeket, akár olyanokat is, akik gyűlölködnek egymással, sok példát látok erre. Ez mindig visszaigazolja, hogy megéri tovább csinálni, nagyon jó visszajelzéseket is hallunk. Igazán ez hajt bennünket: az emberek áldást kapnak, mi is áldást kapunk, az Ige hirdetődik, az emberek hódolnak az Úr előtt.

Norbert, a koncerten elmondott bizonyságtételedben említetted, hogy korábban szkinhed (szó szerint: bőrfejű, Magyarországon általában rasszista nézeteikről ismert szubkultúrát értenek rajta) zenét hallgattál, és ma már Te vagy az együttes menedzsere. Ez is arra példa, hogyan történhet fordulat valaki beállítódásában. Mesélnél erről egy kicsit?

MN: Miskolcon nőttem fel, több roma család élt a közelben, nekem nem jó élményeim voltak. Tizenévesként, amikor találkoztam a szkinhed zenével és a romagyűlölők üzenetével, szimpatikusnak találtam azt a korábbi tapasztalataim miatt; úgy gondoltam, hogy igazuk van. Akkor még Istenről azt gondoltam, hogy nincs. Aztán a tinédzseréveimnek a végén, amikor nagyon bizonygattam, hogy Ő nem létezik, Isten valahogy megszólított. Akkor nagyon felrázott, sok mindenen elkezdtem gondolkodni. Rájöttem, hogy amit hallottam Jézusról, és amit olvastam a Bibliában, azt szeretném, az nekem kell. Itt volt egy fordulópont az életemben, elkezdtem gyülekezetbe járni, megtértem és sok minden megváltozott. Elkezdtem egy missziós szervezettel, a Kelet-Európa Misszióval dolgozni, így kerültem Kárpátaljára. Két évig laktam ott, azalatt találkoztam az Amaro Dellel Munkácson. Isten annyira megérintett abban a roma gyülekezetben, mint még sehol máshol. Ez olyan mély hatást tett rám, hogy amikor megkerestek azzal, hogy segíteni kellene a zenekarnak, elkezdtem velük dolgozni. Nagyon sok pozitív élményem van azóta is romákkal kapcsolatban. Azzal, amit Isten végez közöttük, bennük, rajtuk keresztül...

Az Amaro Del és az uszkai roma dicsőítő zenekar is ismert itt, Magyarországon. Valahogy az északkeleti régióból ilyen szolgálatok nőnek ki. Ti hogy látjátok ezt?

MN: Nagyon érdekes, ha a Google Trendsbe beírjuk a keresztény, Jézus, Biblia szavakat, akkor azt látjuk, hogy Északkelet-Magyarországon van a legtöbb keresés ezekre a szavakra – Nógrád, Szabolcs, Borsod megyében. Ebben a régióban van a legtöbb protestáns közösség is, a reformátustól a karizmatikusig mindenkit beleértve. Itt van és volt is nagyon sok megújulás majdnem minden felekezetben. A romák között is sok élő gyülekezet indul.

Mindenhol nagy hatást tesz a hallgatóságra a sajátos stílusú, dinamikus roma dicsőítés?

JR: Igen. Nem is nagyon van különbség, nagyon jól fogadnak nem csak a magyarok, de bármilyen nemzetiség.

Mi azért nem vagyunk olyan oldottak, mint a romák, ezt nem érzékelitek?

MN: Viszont nem is vagytok olyan zárkózottak. Norvégiába hívtak meg minket jó pár évvel ezelőtt, és a nézőközönség végigülte faarccal a koncertet, nem látszott rajtuk semmi. Ruszlán már megkérdezte tőlük, hogy tetszik-e nekik a koncert. A végén odajött egy hölgy, hogy életében még ilyen élményben nem volt része, csak nem láttuk. Ő belülről örült. Kultúrája és embere válogatja. Koncertek után nem szoktunk elmenekülni, sokat beszélgetünk az emberekkel. Legutóbb a horvát határ mellett voltunk egy faluban, egy romatelepen, és akkor odajött egy srác azzal, hogy ő drogos és szabadulni akar, szeretne megváltozni. Nagyon örült, hogy eljöttünk, és elmondta, hogy már régebben is hallotta az evangéliumot, és hogy ami a koncerten elhangzott, az neki szólt, most mit tegyen. Ilyenkor kiderül az is, mi zajlik emberekben a zenénk, dalaink hatására.

Háború van Ukrajnában – ilyenkor a zene egyszerre tűnhet kevésnek is, de van, amikor az a bátorítás, amit ad, a legtöbb. Zenekarként hogy élitek meg ezt a helyzetet? Milyen hatással van ez a szolgálatotokra?

JR: A mi térségünktől a háborús terület 1700 kilométerre van. Mi a gazdasági összeomlást érezzük a bőrünkön. És azt, hogy érkeznek behívók, mozgósítják a férfiakat. Gyakran vannak temetések, a szomszédságban vannak fiúk, akik holtan kerültek haza, ezt átéljük mi is. Folyamatosan figyeljük a híreket, hogy mi zajlik, folyamatosan imádkozunk a gyülekezetben, gyűjtéseket szervezünk az ottaniaknak, akik bajban vannak. Ahogy tudunk, mi is segítünk. Ennél közvetlenebbül nem érint minket a háború, de annál inkább dicsérjük az Urat, keressük Istent, és hirdetjük az evangéliumot.

MN: Beszéltem néhány lelkipásztorral, akik a háborús területről jöttek. A protestáns egyházak nagyon nehéz helyzetben vannak a szóban forgó két megyében. Vannak, akiktől elvették az imaházakat, voltak, akiket kivégeztek, gyülekezeti szolgálókat, presbitereket. A protestantizmusra azt mondják, hogy Amerika-barát, ezért alapvetően ellenség. Lutheránusok, reformátusok, pünkösdiek, baptisták – minden gyülekezetből menekültek már Kárpátaljára az üldözések miatt. Sőt, még az ukrán ortodoxokat is üldözik az orosz ortodoxok. Több forrásból megerősítették, hogy az orosz ortodoxok kijelentették, ők az egyetlen elfogadható felekezet. Luhanszk és Donyeck térségében a Szovjetunió felbomlása után kezdhettek az orosz anyanyelvű ukránok is neoprotestáns gyülekezeteket létrehozni. Van olyan közösség, akiknek az imaházából erőszakkal fegyverraktárat csináltak az elmúlt időszakban. Erről a sajtóban nem esik szó.

Az ilyen jellegű erőszakkal szemben az emberek tehetetlennek érezhetik magukat. Ti talán jól tudjátok az Isten-dicsőítő szolgálatot végezve, hogy a könyörgésnek mekkora ereje van. Hogy látjátok, milyen hatása van az imának és az imádatnak erre a világra?

JR: Van, amikor egyszerűen nem is tudjuk, hogy hogyan imádkozunk, Isten akaratát kérjük. Imádkozunk persze azért, hogy ne legyen háború. Másik oldalról viszont a Biblia azt írja, meg kell, hogy ezek történjenek. Csakis Isten tudja, hogy ezt hogy fogja rendezni. Kérjük, hogy az Ő akarata legyen meg. A keresztényeket is az Úr tudja vezetni ebben a helyzetben. Azért is imádkozunk, hogy az emberek forduljanak Istenhez, hogy ébredés kezdődjön. Azokon a helyeken, ahol a harc zajlik, az egyházak már egyesültek. Ha nem lennének a keresztyének, nagyon sok ember meghalna, mert a hívők fogadják be a menekülteket. Etetik, ruházzák őket, mindenféle gyűjtéseket szerveznek, önkéntes szolgálók mennek és végzik a dolgukat, mert az államnak nincs pénze, és nem is nagyon foglalkozik most ezekkel a dolgokkal. Az egyházak biztosítanak menedékhelyet, és emberek térnek meg, miközben megtapasztalják a szeretetet, a gondviselést. Ez alkalmas idő arra, hogy az evangélium hirdetődjön.

MN: Ami kívülről nézve is feltűnt, hogy amikor a konfliktus kirobbant, az utcákon, tereken Ukrajna-szerte rendeztek imaalkalmakat. Nekem mindig a Jelenések könyvéből jutnak eszembe azok a részek, amikor Jézus elmondja a hét gyülekezetnek, hogy mi a panasza ellenük, vagy miért dicséri meg őket. Voltak olyan gyülekezetek, amelyek ellen nem volt Jézusnak panasza, de az mind üldözött és nagyon nehéz helyzetben lévő gyülekezet volt. Valahogy a nyomás alatt, a nehézségek és a próbák között az egyház világít, és meg tudja élni azt, amit olvas a Bibliában. Nagyon nincs is más választása. Ha könnyű az élet, könnyű sok mindennel elfoglalni magunkat, de amikor egyértelmű a kérdés, akkor az embernek muszáj végiggondolnia, mi a fontos, és akkor szívből kell válaszolnia Istennek az Igére. Ezt látjuk Ukrajnában is. Talán azért is vannak roma közösségekben olyan megújulások Magyarországon is, mert ők élnek az egyik legnehezebben, és a nehézségben Istenhez fordulni könnyebb. Isten pedig válaszol. Igen, megengedi, hogy nehézségek legyenek. Lehet, hogy épp azért, hogy hozzá tudjanak ezek az emberek fordulni. Biztos kapaszkodó az az Ige, hogy „minden javukra van azoknak, akik Istent szeretik" (Rómaiakhoz írt levél 8. rész, 28. vers). Mint minden nehézséget, a háborús helyzetet és a nélkülözést is Isten szeretete tudja megfordítani az emberek javára.

Jakus Ágnes

Képek: Jakus Ágnes; Vargosz/Csillagpont