A temetkezés a régmúlt időkben mindig is egy különleges esemény volt, mondhatni, hogy nagyon sokat mítoszok öveztek és legendák keringtek utána. Például ott vannak a fáraók is, akik ennek megfelelően nagy hangsúlyt fektettek a temetésre, de mindenképpen meg kell említeni a vallást is.

A korabeli kereszténység ugyanis ugyanúgy fontosnak tartotta a temetkezési szertartásokat és annak különlegességét, mint például az egyiptomiak.

Az első labirintusrendszerre csupán 1578-ban találtak rá, ennek a katakombái pedig Róma alatt húzódtak meg. Még nem bizonyították be, de feltehetően ez egy ősi temetkezési hely lehetett, a maradványok pedig az első keresztény mártírok lehetnek.

Abban az időkben Diocletianus által súlyos keresztény vérengzések voltak, így a halott keresztény emberek eltemetésére nem maradt túl sok idő.

A maradványokat így valószínűleg titokban temették el, viszont a nyomok arra utalnak, hogy ezeket a szenteket a bátorságuk miatt, illetve keresztény hitük miatt kellett meghalniuk.

Az említett maradványokat csak úgy emlegetik manapság, hogy a „Katakombák szentjei”. Nem maradtak azonban az eredeti helyükön, sőt mondhatni, hogy többet utaztak a maradványok, mint egy átlagos magyar család.

Lényegében számos európai országban kikötöttek, például a legtöbbet elszállították Németországba, hogy helyettesítsék a Protestáns Reformáció idején elpusztított szent ereklyéket.

Szinte kivétel nélkül mindegyikre jellemző volt, hogy értékes ruhákba öltöztették és ékszerekkel díszítették. Ezekre arra volt szükség, hogy szimbolikus jelentéssel ruházzák fel őket. A templomokban kiállított maradványok egyértelmű üzenetet intéztek a hívőkhöz: „A hithű keresztények haláluk után válnak igazán gazdaggá.” A katakomba-szentek gyakorlatilag három évszázadon keresztül szolgálták a közösségüket, mintha csak védelmeznék azokat.

Később aztán megkérdőjelezték a hitelességüket és egyre több kétely merült fel, így a jövő nemzedéke leginkább kínos tévedésként gondolt csak rájuk. Részben ennek is köszönhetően, egy részüket a 19-20 században elpusztítottak, egy másik részüket pedig pusztán csak elrejtették a nyilvánosság elől. Ugyanakkor voltak olyan templomok, ahol még az 1950-es években is felbecsülhetetlen kincsként őrizték a feltámadást váró maradványokat.

A történethez hozzátartozik, hogy még a mai napig is vannak olyan maradványok, amelyeket nem állítottak ki. Paul Koudounaris lényegében egy önjelölt kincsvadász, valamint régész és felkeltette az érdeklődését a maradványok eredetének felkutatása.

Meg is tette a szükséges lépéseket, mégpedig eredménnyel, amelyről könyvet is publikált, amelynek a címe Mennyei testek: kultuszkincsek és a katakombák látványos szentjei. A könyvben olyanokról lehet olvasni a maradványokkal kapcsolatban, mint az életmódjuk, a haláluk körülményei, illetve a katakombákba kerüléseinek körülményei.

Nyilván felmerülhet a kérdés benned is, hogy miért is nem mutatták már be korábban ezeket a felbecsülhetetlen kincseket, illetve történelmi hagyatékot. Minket is foglalkoztat, de sajnos mi sem tudjuk erre a választ. Minden esetre nagyon sokak szerint a maradványokkal kapcsolatban az egyik leghitelesebb írás a fentebb említett könyv.

Bármennyire is kevés idő volt ezeknek az eltemetésére és bármennyire is nem torelálták a hatalmon lévők, elképesztő, ahogyan gyakorlatilag feldíszítették a holttestet. Egyébként talán érdemes is volna számolgatni egy kicsit, hogy a képeken látható ékszerek árából mondjuk hány éhezőnek lehetett volna segítséget nyújtani.

Szerző: Őri Ervin