Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetőjének levelét változatlanul közöljük.

Kedves Barátom!

Tájékoztatni szeretnélek az Európai Unióban lejátszódott legújabb eseményekről, mert a bibliai próféciák szempontjából is figyelemre méltó történésekről van szó, amelyek az elkövetkező években nemcsak az európai nemzetek jövőjét határozzák majd meg, hanem lényeges változásokat indítanak el a világ geopolitikai helyzetében is.

Az unió válságának okai

2019 májusában lesznek az európai parlamenti választások, a kampány most indul el, és az elmúlt napokban a főszereplők részéről olyan kijelentések hangzottak el, amelyek a kampányt tematizálni fogják legalább májusig, de már most előre lehet látni azt is, hogy a választás után a szuverenisták és a globalisták közötti küzdelemnek nem lesz vége, a jövő alakulását pedig meg fogják határozni a két egymással szemben álló hatalom között a májusi választás után létrejövő erőviszonyok.

Jelenleg az Unió válságban van, ennek sok oka között a tömeges és illegális migráció elhibázott kezelése mélyítette el leginkább a tagországok közötti ellentéteket. Az Unió jelenlegi formájában működésképtelen, és az európai elit fél attól, hogy véglegesen leszakad az Egyesült Államoktól, Kínától, sőt Oroszországtól is, s így marginális szerepet fog betölteni a világpolitika alakításában; ennek számos negatív következménye pedig a tagországok polgárainak életminőségében is romlást idézne elő. Ez a félelem különösen erőteljesen a német és francia hatalmi elit körében tapasztalható. 

A jelenlegi Európai Unió még nem birodalom, tévedésnek tartom azokat a keresztény körökben elterjedt minősítéseket, melyek a mostani Európát a Jelenések 13. fejezetében szereplő fenevaddal azonosítják. De kétségkívül lehet belőle ilyen birodalom, illetve létrehozhatja annak fundamentumait, ráadásul már a közeljövőben. Emiatt lett biblikus szempontból nagyon izgalmas az európai parlamenti választás kampányának kezdete, és az előttünk álló hónapok a választás igazi tétjét még inkább egyértelművé fogják tenni meglátásom szerint.

Nagyhatalmak és a nemzetek

A jövő Európájával kapcsolatban több elképzelés is megfogalmazódott az elmúlt években a bal és jobb oldalon álló politikai szereplők részéről egyaránt. E nézetek közül a legnépszerűbbek azok, melyek a még erőteljesebb integrációban látják a bajok orvoslását, ezeket nevezzük globalistáknak, mert a tagállamok rendszereit egységesíteni akarják, s ennek irányító és kormányzati szerveit a nemzetek fölötti státusba helyeznék, e centralizált hatalomnak alárendelnék a tagországokat, így csak a kevésbé lényeges dolgokkal kapcsolatos döntési jogkörök maradnának meg a nemzetállamok kompetenciájában.

Ezt a koncepciót elsősorban a franciák és a németek képviselik, mert ez a struktúra az erős és nagy európai országok érdekeit szolgálná, és számukra biztosítana olyan részesedést a világ feletti hatalomból, amit a történelem során többször is szerettek volna megszerezni – főleg katonai erőszak által –, most pedig lehetőséget látnak arra, hogy békés úton, különböző szintű egyezményekkel, szövetségkötésekkel és alkudozással megvalósítsák ősi vágyaikat.

Az európai, főleg a kelet-európai tagországok azonban nem akarnak még erőteljesebb integrációt, hanem inkább nemzeti önállóságuk megőrzését hangsúlyozzák, amelyet a nyugati országokkal való szoros és partneri együttműködés keretében képzelnek el; valamint ezek az országok ragaszkodnak keresztény tradícióikhoz is, és emiatt szemben állnak az ultraliberalizmus kulturális forradalmával. Ez a kisebbségi csoport nemzetek, nemzetállamok Európájában szeretne a jövőben is élni, birodalmi fennhatóság nélkül.

A kétféle európai jövőképpel kapcsolatban az európai hatalmi és politikai erők ezen a héten vallottak egyértelműen színt az Európai Parlamentben az úgynevezett Sargentini-jelentés megszavazása során, amely Magyarországot az európai demokratikus alapértékek megsértése miatt vádolja. Ez a jelentés pontokba szedi azokat a területeket, ahol a dokumentum szerzője szerint az Orbán-kormány szembe megy mindazokkal a demokratikus európai normákkal, amelyek alapján létrejött és fennáll az Unió, sőt szerzője azt is javasolja, hogy Orbán kormányának antidemokratikus hatalomgyakorlása miatt az Európai Bizottság alkalmazza az úgynevezett 7. cikkelyt hazánkkal szemben, ami országunk egyes jogköreinek megvonását és korlátozását jelentené az EU hatalmi intézményeiben, és a későbbiekben jelentős összegű pénzelvonással is sújthatná a magyarokat.

A jelentés figyelmen kívül hagyja azt, hogy Magyarország a többi kelet-európai országhoz hasonlóan még posztkommunista társadalom, annak ellenére, hogy ezen éppen a jobboldali pártok, köztük az Orbán-kormány pártja (Fidesz) igyekeztek túllépni. Ez egyelőre egyik kelet-európai országnak sem sikerült teljesen, emiatt minden keleti országra rá lehetne bizonyítani a demokráciadeficitet. Azonban véleményem szerint ez a nyugati országokra is épp így igaz, annak ellenére, hogy ők már a 2. világháború után – döntően az Egyesült Államok jóvoltából – elkezdhették rendszereikben a diktatúra lebontását és a demokrácia építését.

A posztkommunista társadalmi struktúrák túllépésének véleményem szerint az egyik legnagyobb akadálya éppen az, hogy a nyugati politikai elit a szovjet típusú kommunizmus bukásakor a reformkommunistákkal kötött szövetséget, hogy a privatizáció folyamatában domináns gazdasági és pénzügyi szerephez jussanak ezekben az országokban, valamint termékeik számára a kelet-európai piacot megszerezzék. Ennek az időszaknak egyértelmű nyertese Németország lett. Gyakorlatilag egész Európa a németek lábai előtt hever piacként már több éve. A Sargentini-jelentés szavazásának eredménye is azt bizonyítja, hogy a német jobboldal továbbra is a marxista alapon álló kelet-európai balliberális politikai erőket tartja közelebb állónak magához, mint a keresztény színezetű, nemzeti jobboldali tényezőket.

Diktatúrák visszhangja

Néhány mondatot szólnom kell a jelentés tartalmáról is.

Nagyon sok hazugságot, illetve olyan információt tartalmaz, amelyeket a szerző arra használ fel, hogy a magyar valóságot torz és hamis színben tüntesse fel. A hazugságoknak és a valóságnak olyan keveréke a jelentés, amelynek szellemisége és célja egyaránt botrányos és elfogadhatatlan számomra. Negyven évet éltem diktatúrában, elég mélyen ismerem a hazug propagandisták módszertanát, hiszen személyem is nem egyszer vált ilyen támadás célpontjává, ebben az Unió még nem tudta utolérni a megboldogult bolsevik retorika színvonalát, és bár Judith Sargentini úrhölgy szembetűnően igyekszik felzárkózni az ő szintjükhöz, ehhez még sokat kell tanulnia a megtévesztés, valósághamisítás és karaktergyilkosság tudományából.

A jelentés állításainak cáfolatára most nem térnék ki részletesen, csupán érzékeltetni szeretném, hogy mi a problémám vele. Például a bíróságok függetlenségének kérdése azért problematikus szerintem még hazánkban (ezt sajnos személyes tapasztalataim alapján is vélelmezem), mert a kiváló és felkészült bírák mellett olyanok is vannak, akiknek a régi rendszerhez kötődő titkosszolgálatokhoz való viszonyuk befolyásolja döntéseiket. A választások tisztaságával, illetve a választási rendszer objektivitásával az ellenzéki politikusoknak és balliberálisoknak csak az után lett igazán problémájuk, miután a parlamenti választás napján éjfél körül kiderült, hogy nem nekik, hanem a Fidesznek lett 2/3-os többsége a parlamentben.

A felsőoktatással szemben is a liberálisok sivalkodása csak az után lett hangos, hogy a Soros-féle egyetem jogtalan privilégiumait kezdte el piszkálni a kormány. Az is tovább szította a balliberális kör indulatait, hogy a kormány megakadályozta egy neves magyar egyetemen, hogy az gender tanszéket működtessen. A kormány beavatkozását a magyar társadalom többsége is támogatta, mert a magyar adófizetők döntő többsége nem akarja finanszírozni a szexuális devianciát hirdető aktivisták képzését.

Anticionisták rasszistáznak

A Sargentini-jelentés az általános emberi jogokkal kapcsolatban is elmarasztalja a magyar kormányt. Ezen a területen a kritikáknak ugyan van némi valóságalapjuk, de az idevonatkozó kormányzati intézkedéseket mindenki a világnézete alapján ítéli jónak vagy rossznak. Keresztényként helyesnek tartom, hogy az Orbán-kormány óta a magyar alaptörvényben a tradicionális házasság definíciója szerepel, és bár a hatalom minden polgár számára biztosítja, hogy szabadon megválaszthassa életmódját, a homoszexuális jogokkal kapcsolatban ugyanakkor mindmáig elutasítja az ultraliberális felfogást, és a hagyományos családokat részesíti támogatásban, nem engedélyezte a melegházasság különböző formáit.

Az Orbán-kormányzat ideje alatt eddig nem volt államilag támogatott meleg- és genderpropaganda a közmédiában és az oktatási intézményekben, miközben a kulturális intézményekben tolerálta az ilyen jellegű előadásokat, álláspontokat. Nem tudok arról, hogy a hatalom bárkit is üldözött volna homoszexuális életvitele miatt.

A keresztény egyházak szabadon hirdethetik Isten Törvénye és Evangéliuma alapján a kinyilatkoztatást és a megtérést minden olyan cselekedettel és életmóddal szemben is, melyeket Isten Igéje bűnnek, rossznak ítél.

A kormány ellenzi továbbá az illegális migrációt, és a hatályos jogszabályok alapján dönti el, hogy kit enged be az országba. Egyházunkban is vannak olyan személyek, akik a közelmúltban kapták meg a magyar állampolgárságukat. Szerintem nincs Magyarországon sem nagyobb idegengyűlölet, rasszizmus, sem antiszemitizmus, mint a nyugati országokban, sőt az antiszemitizmus nálunk csökkent, míg nyugaton növekszik. Az anticionizmus európai központja nem Budapest, hanem Brüsszel.

Judith Sargentini egy holland zöld párt tagjaként harcos anticionista, vagyis a modern antiszemitizmus harsány képviselője, aki Izraelt apartheid államnak minősítette, és természetesen a melegjogok szószólója is. A nevezett hölgy úgy készítette el a jelentését, hogy csak balliberális újságírókkal, Soros György szervezeteinek aktivistáival és homoszexuális, leszbikus szervezetek képviselőivel konzultált, miközben nem volt kíváncsi sem a magyar kormány, sem jobboldali beállítottságú értelmiségiek, egyházi személyek és közéleti tényezők álláspontjára. A magyar egyházügyi helyzetről és vallásszabadságról is elsősorban egy olyan lelkész véleményét építette be a jelentésébe a szerző, aki közösségének taglétszáma kétszáz fő körül jár, és szoros szövetségben áll a balliberális politikai erőkkel, azok rendezvényein rendszeresen szerepelve. Az ő konfliktusát a kormányzattal speciálisnak is lehet nevezni, és nem tükrözi reálisan a magyar egyházügyi helyzetet. Ismerve némiképpen az európai vallásszabadság és vallási közösségek jogi helyzetét, azt mondhatom, hogy az idevonatkozó magyar törvények – néhány jogos kritika és kifogása ellenére is – a legliberálisabb jogszabályok európai viszonylatban is.

A média függetlenségének problémája európai probléma is, a magyar helyzettel kapcsolatban olyan kritikák hangzanak el, melyeket minden európai országról el lehet mondani, és csupán a részletekben és a módszerekben áll fenn számottevő különbség az országok között. Ez persze nem jelenti azt, hogy a magyar média helyzetével kapcsolatban ne lennének érvényes bírálatok; a képmutatás és az elfogultság okozza a jelentésben található kifogásokkal szembeni ellenszenvet.

A magyar média helyzete nem lett rosszabb az előző kormányzatok ideje alatti helyzetnél, de változás valóban történt, mert míg a baloldali kormányok regnálása alatt túlsúlyban voltak a piacon a balliberális médiumok, most az Orbán-kormányzat kifogásolható módszerekkel akarja átalakítani a médiát saját hatalmi érdekeinek megfelelően.

Arról azonban nem lehet beszélni – számos érdeksérelem dacára sem –, hogy felszámolta volna a szólásszabadságot vagy a teljes sajtót maga alá gyűrte volna. Egyes aggasztó jelenségek ellenére még van független média hazánkban, bár kívánatos volna, ha nagyobb és erősebb lenne. A balliberális pártokhoz és Soros György szervezeteihez kötődő médiumok ugyanolyan elfogultak és kirekesztőek, mint a kormányzati média. Az antikorrupciós retorikát a jelentés is tartalmazza, s bár a korrupció jelen van hazánkban is, a vita ezzel kapcsolatban arról szól a magyar közéletben, hogy rendszerszintű vagy csak járulékos kísérője-e az Orbán-kormányzásnak. Nekem is van szubjektív benyomásom erről, de azért nem kívánok találgatásokba bocsátkozni, mert az Uniótól sem idegen a korrupció, és az ezzel kapcsolatos összefüggéseket, ahogyan fenntartják és ösztönzik a visszaéléseket az uniós és tagországok döntéshozói egymás között, nehéz egy laikusnak pontosan megragadnia.

A Sargentini-jelentés szavazása előtt heves szócsata alakult ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök, valamint a jelentést előterjesztők és támogatók között az európai parlamentben. Ezt a közel két óráig tartó vitát én is végignéztem, és sok minden világossá vált számomra is abból, amit a legnagyobb európai hatalmak, Németország és Franciaország szeretnének létrehozni Európában. Sejtéseim és feltételezéseim eddig is voltak e nagyhatalmak tényleges szándékaival kapcsolatban, de egészen új helyzet jön létre, amikor legitim képviselőik erről őszintén, világosan és egyértelműen beszélnek.

Az elmúlt években a globalizációval és a migrációval szemben az európaiországokban is nőtt az ellenállás, ami a nemzetállamok melletti politikai pártok és mozgalmak társadalmi népszerűségének növekedését is eredményezte. Orbán Viktor a globalista Brüsszellel szembeni ellenállás vezetője lett kontinensünkön, akinek pártja az ez év tavaszán megrendezett parlamenti választáson újra kétharmados többséget szerzett. Ez jó hír volt az antiglobalistáknak, de Merkelnek, Macronnak és követőiknek, valamint a balliberális erőknek nem. Az elmúlt hónapokban a nyugati média fokozta a magyar miniszterelnök elleni támadásait.

A szuverén európa programja

Szeptember elején kezdődött el a nyílt összetűzés újabb fejezete. Több nyugati politikus, mint például Heiko Maas német külügyminiszter, valamint Merkel, Juncker és Macron egyaránt kijelentették, hogy szuverén Európát szeretnének, vagyis föderáción alapuló Uniót, szuperállamot, amit úgy szeretnének létrehozni, hogy a tagországok lemondanak szuverenitásuk bizonyos területeiről, mint például a külügy, a hadügy, a határvédelem, a gazdasági és pénzügyi önállóság, vagyis szuverenitásukat európai közösségi szintre helyezik. Merkel asszony pedig a német parlamentben arról beszélt, hogy a tagországok kezéből ki kell venni a külső határok őrzését, és azt az európai haderőnek kell átvennie. Magyarország déli határa nemcsak az államunknak, hanem az EU-nak is határa, tehát így kikerülne az ország határának őrzése saját, demokratikusan megválasztott kormányának kezéből. Merkel így akarja biztosítani a tömegméretű legális migrációt Európába, a migránsok beengedésében és elosztásában is az európai központi hatalom döntene, vagyis német dominancia alá helyezné a bevándorláspolitikát is.

Gyakorlatilag ez a döntés az országunkat katonai megszállás alá helyezné, és gyarmati helyzetbe taszítaná, mert ha az országba történő be- és kiutazásokat nemzetközi határőrség ellenőrizné, az a magyar államhatár megszűnését jelentené, és helyére a birodalom határát állítaná. Egyébként az ókori római impérium határa hosszú ideig szintén ezen a területen volt, a Duna folyó mentén. Ezek a német megnyilvánulások is azt jelzik, hogy Merkelék nem adták fel sem Vilmos császárnak, sem Hitlernek a német birodalom megteremtését szolgáló koncepcióját, csupán a metódus, az ideológia és a taktika, az eszközök igazodnak a mai kor követelményeihez, de az Európa feletti hatalom és uralkodás akaratát változatlanul őrzi a német elit.

A kelet-európai országok eddig abban a tévhitben éltek, hogy a jelenlegi Unió egyenrangú nemzetek konszenzusos, közös érdekek mentén történő szabad társulása. A csalódás e nyugati hatalmakban 2015-ben, a migráns tömegek Európába való behatolásakor indult el, mert a kialakult kaotikus helyzet rendezése és az őshonos többség védelme helyett Merkelék szavaikkal és intézkedéseikkel bátorították a többségükben muszlim vallású migránsokat arra, hogy akár illegálisan is, de jöjjenek Európába. Magyarországgal szemben ekkor indult el a világméretű lejárató kampány, mert kormánya a hatályos európai és magyar jogszabályokhoz ragaszkodva korlátozta, majd megállította az illegális migrációt. Orbán ettől fogva a nyugati uralkodó elit számára vállalhatatlan politikus lett. Különösen Soros György civilnek hazudott szervezeteivel került éles konfliktusba a magyar kormány, majd az elmúlt időben már az olasz kormányzat is, akik pedig a tengeri úton zajló embercsempészettel és migrációval szemben léptek fel, mondván: nem lesznek Európa menekülttábora.

A szuverén Európa létrehozása érdekében a németek és a franciák nagyon agresszív kampányt indítottak el a napokban a nemzeti önállóságukhoz ragaszkodó országokkal, illetve az ezt hirdető nyugati, szélsőjobboldalinak titulált pártokkal szemben. Ez a kampány nem nélkülözi a hazug vádaskodásokat, zsarolásokat és a megfélemlítést sem, stílusa a szovjet bolsevik uralomra emlékeztet számos vonatkozásában engem. És sajnos a szuverén Európa, vagyis az európai szuperállam képviselőinek van a legnagyobb esélyük arra, hogy a májusi európai parlamenti választást megnyerjék.

Az európai közéletben a negatív fordulatot az okozta, hogy a német keresztény politikai erők és az osztrák jobboldali néppárt, – amely régebben tradicionálisan a politikai katolicizmushoz kötődött, – most a globalista és sorosista balliberális politikai erők és Macron politikai irányvonala mellé állt a Sargentini-jelentés vitájában. Ennek a jelentésnek a tényleges célja szerintem is az, hogy Magyarország megbélyegzése és megbüntetése által megfélemlítsék a szabad nemzetek Európáját képviselő kormányokat és mozgalmakat. A vitában a globalisták által hangoztatott érvek ezt bizonyítják. A keresztények régóta beszélnek bibliai próféciák alapján arról, hogy a korszak végén a Római Birodalom újjáéled Egyesült Európai Államok formájában. Az elmúlt másfél évezredben többször is kísérletet tettek a világbirodalom helyreállítására, és ezeknek az elvetélt erőfeszítéseknek negatív romhalmazait hordozta eddig is az európai kultúra.

A vasfüggöny lerombolása után a kelet-európai országok nem azért csatlakoztak az Unióhoz, hogy a szovjet után egy másik birodalom alattvalói vagy provinciái legyenek. A Nyugat szabadságot és jólétet ígért a csatlakozóknak, ennek fejében azt kérte, hogy a kommunista Szovjetunió megszállása alól felszabadult országok nyissák meg a piacaikat előttük, amit naivan és néha felelőtlenül meg is tettek ezek az országok. A „mézesévek” után azonban e törékeny és sok gyarlóságot magukon viselő, de formálódó, zsenge demokráciákra a sarokból elővett vaspálca lesújtott a napokban, és egyre többen ismerik fel, hogy a nemes ígéretek megvalósulása helyett egy újabb vasigába kívánják belekényszeríteni ezeket a hányatott sorsú népeket.

Az a cinikus és arrogáns ki- és beolvasás, agresszív kioktatás és lekezelés, valamint ujjal mutogatás a vélt bűnbakra, amiből a magyar miniszterelnök részesült Strasbourgban, része ennek a gyalázatos, újfent birodalmi politizálásnak. A dülöngéléséről elhíresült EU-vezér Juncker is fokozta a feszültséget parlamenti beszédével, amelyben kilátásba helyezte az Európai Tanácsban a tagországok vétójogainak eltörlését, amely helyett a jövőben többségi szavazással döntenének az EU-s ügyekről. Ez a szándék is egyértelműen a német és francia hatalmat erősítené az unióban, ugyanis ezeknek az országoknak a gazdasági, pénzügyi és politikai zsarolási potenciáljuk szinte korlátlan, különösen a keleti tagországokkal szemben, akik hiszékenységüktől vezettetve kiszolgáltatottá lettek e nyugati elitnek, amely pedig – egyre több jel mutatja – brutális mértékben kezd visszaélni ezen országok vak bizalmával.

De az is látható már, hogy az Európa feletti uralomért a németek és a franciák között is zajlik vetekedés. Macron szeretné, ha franciáké lenne a politikai hatalom, amelyhez a németek adnák a pénzt. A németek pedig szeretnék átvenni Európa teljes vezetését, és a jelenlegi erőviszonyok alapján nagyobb esélye van annak, hogy Európa német dominancia alá fog kerülni. Tehát a helyzet úgy néz ki, hogy ha nem történik csoda, 2019 májusától kezdődően kortársai lehetünk egy világbirodalom megszületésének, amely először is önálló szuperhatalomként kíván felzárkózni Egyesült Államok, Kína és Oroszország mellé, majd pedig szeretne a világ vezető hatalmává válni, hogy a világ újra európai vezetés alá kerüljön. Ez pedig csak akkor tud megvalósulni, ha először a tagországokat megfosztják maradék szuverenitásuktól, és a nemzeti kormányok és parlamentek kompetenciáját minimális szintre süllyesztik le.

Ki mentheti meg Európát?

A Sargentini-jelentés vitájának voltak más nagyon fontos üzenetei is.

A jelenlegi európai parlamenti többség Obama és Clinton politikai és erkölcsi irányvonalát képviseli ma is, és kategorikusan elutasítja Trump politikáját. Az a benyomása az embernek, hogy számos európai politikus és közéleti tényező az USA illegitim vezetőjeként kezeli a törvényesen megválasztott Trumpot. Soros György rendszeresen tárgyalt az elmúlt időben az EU-vezetőkkel, egyébként pedig 2007-ben megalapította az Európai Külkapcsolatok Tanácsát, (European Council on Foreign Relations) és közvetítő szerepet tölt be az amerikai és európai árnyékhatalmak között is. Szervezeteinek fizetési listáján állítólag többek között Judith Sargentini is szerepel.

Soros és a háttérhatalmak más képviselői mindent megtesznek azért, hogy meghiúsítsák az antiglobalista, bevándorlásellenes, nemzeti és keresztény politikai erők megerősödését Európában, és ehhez most az európai jobboldali pártokban partnerekre leltek. Soros György néhány hónapja világosan meghirdette programját az általa alapított multinacionális think-tank, az Európai Külkapcsolatok Tanácsa konferenciáján tartott beszédében. Ebben elmondta, szerinte hogyan lehet „megmenteni Európát”:

„A nyers valóság arra kényszerítheti a tagállamokat, hogy az Európai Unió megőrzése érdekében félretegyék a nemzeti érdekeiket. Ezt sürgette Macron elnök az aacheni beszédében, és ebben Merkel kancellár – aki gondosan ügyel az odahaza vele szembenálló ellenzékre – is óvatosan támogatta őt. Ha Macron és Merkel sikerrel jár mindezen akadályokkal szemben, akkor Jean Monnet és a körülötte lévő vizionáriusok kicsiny csapatát fogják követni (akik megálmodták az Európai Uniót – a beszéd korábbi részében ezt kifejtette Soros). Mint mondtam, ennek a kicsiny csapatnak a helyébe az Európa-párti, alulról jövő kezdeményezések nagy seregét kell állítani. Én magam és a Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatom minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy segítsük ezeknek a céloknak a megvalósulását.” (Soros György „Hogyan mentsük meg Európát?” című megnyitó beszéde az Európai Külkapcsolatok Tanácsának ülésén, 2018. május 29.)

Az elmúlt hetek eseményei azt jelzik, hogy Soros hálózatának emberei – vezető politikusoktól a „civilekig” – precízen és szorgalmasan nekiláttak ennek az ukáznak a végrehajtásához.

 Számukra létfontosságú, hogy az európai politika az Obama nevével fémjelzett irányvonalat kövesse, mert ha ennek a folytonosságát képesek fenntartani a világpolitikában, a Trump-éra után egyszerűbben és sikeresebben lehet azt visszahozni Washingtonba, és eltüntetni vele a mostani elnök hagyatékát az amerikai politikából és társadalomból. Az elmúlt napokban megismerhettük a maffiára emlékeztető agresszív módszereiket, amelyeket álcázni igyekeztek ürességtől kongó hordó hangjához hasonlítható, az emberi méltóságról, általános emberi jogokról, igazságosságról és az európai népek családjáról szóló simulékony és édeskés szavakkal.

Nyilvánvaló lett az, hogy a szuverén Európa létrehozásának szükségességét tűzte zászlajára a liberális és a német politikai elit, ezzel fognak kampányolni, erről fognak győzködni bennünket májusig. Persze történhetnek előre nem látott események, melyek átírhatják az erőviszonyokat, erre példa a legutóbbi amerikai elnökválasztás. De bármi is fog történni, hívő emberként tudom, hogy a prófétai beszéd nem vész el, és ez a világkorszak Dániel próféta és János apostol látomása szerint fog befejeződni.

A liberálisok Európa-képének erkölcsi tartalma köztudottan szemben áll Isten törvényével, így az európai parlamenti választás kampányának a keresztények azért sem lehetnek passzív elszenvedői, mert hitvédelmi feladat megakadályozni olyan hatalmi rendszer létrejöttét az Unióban, amely rá akarja kényszeríteni a tagországokra a melegházasságot, az áltudományos genderelméleteket, az abortusz liberalizációját, a soft drogok legalizálását, a kötelező menekültkvótákat és minden olyasmit, ami ellentétes a zsidó-keresztény kinyilatkoztatással.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök ezekkel szemben vette fel a kesztyűt, s lett a nyugati elitklub előtt persona non grata és első számú közellenség. Ha Orbán feladná elveit, az ifjú osztrák kancellárhoz hasonlóan politikai szupersztár is lehetne belőle, de remélhetőleg ő a nehéz, keskeny utat választja a jövőben is, ami az eljövendő új korszakba vezeti Magyarországot.

Forrás: hitradio.hu