Már hajnalodott, amikor Jézus odament hozzájuk a tengeren járva. Mikor pedig a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrémültek, és ezt mondták: Kísértet ez! És ijedtükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Péter ekkor így válaszolt neki: Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen! Ő pedig így szólt: Jöjj! És Péter, kiszállva a hajóból, járni kezdett a vízen, és elindult Jézus felé. Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: Uram, ments meg! Jézus pedig azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél?

(Máté 14:25-31)

Jézus és tanítványai több mint ötezer embert vendégeltek meg öt kenyér és két hal segítségével. Milyen hatalmas dolog volt ez! A tanítványok nem csak szemlélői voltak Jézus csodájának, hanem személyesen együtt kellett működniük az étel kiosztásában is. Ezen férfiak számára Jézus csodáinak megtapasztalása nem számított újdonságnak. Sőt, szerintem magukat érett, odaszánt és megingathatatlan követőknek tartották, amikor azonban Jézus elküldte őket a tengerre egy kicsi halászhajóban, miközben Ő a hegyen imádkozott, a hitük igencsak próbára tétetett.

Minden csodás és békés volt, - a tanítványok hitét is beleértve - mindaddig míg a vihar le nem csapott. Nem így vagyunk mi is? Nagyon könnyű Istenbe hinnünk, míg az égbolt csodálatosan kék, és a halászháló szakadozik a halak súlyától. De akkor is erősen kitartunk hitünkben, amikor egy borzalmas viharban hánykolódó hajónk oldalába kapaszkodunk? A tanítványok kétségbeesésükben segítségért kiáltottak, és Jézus a lehető legtökéletesebb időben és módon meg is érkezett. Gyakran, a tanítványokhoz hasonlóan, mi is megkérdőjelezzük Isten időzítését és tetteit. Amikor értetlenkedve bizonytalankodunk, akkor hitünket gyakran a félelem zsarnoksága alá helyezzük. Krisztus elszánt követői azonban készek feladni a megszokott és ismert dolgokat az ismeretlenért, mert ők úgy döntenek, hogy inkább Istent követik hitben járva, - nem pedig látásban és emberi bölcsességben bíznak. A tanítványok félelmére Jézus bátorítással válaszolt, és egy hívást intézett feléjük, kérve, hogy hitben és engedelmességben lépjék meg az első lépést. Azonban a hajóban egyedül Péter volt az, aki engedett a hívásnak, és hitben cselekedett.

Máté evangéliumának 14. fejezetéből a 28-29. verseket így olvassuk: "Péter ekkor így válaszolt neki: Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen! Ő pedig így szólt: Jöjj! És Péter, kiszállva a hajóból, járni kezdett a vízen, és elindult Jézus felé."

Mert a hitben járás azt jelenti, hogy készek vagyunk feladni azt, amit látunk, a láthatatlanért és bizonytalanért. "A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés" (Zsidókhoz írt levél 11:1) Ez a vers a láthatatlan dolgokról való meggyőződésről és bizalomról szól, mert ha valamit nem látunk, még nem jelenti azt, hogy nem is létezik.

John Paton és felesége misszionáriusok voltak a Csendes óceán egyik szigetcsoportján. Egyik éjszaka ellenséges bennszülöttek vették körül a missziós telepet azzal a szándékkal, hogy felgyújtják a házakat, a házaspárt pedig megölik. Paton és felesége egész éjszaka imádkoztak, kérve Istent, hogy erősítse meg hitüket. Hajnalban csodálkozva látták, hogy támadóik egyszerűen sarkon fordulnak, és elmennek.

Egy év múlva a törzsfőnök keresztény lett. Paton megkérdezte tőle, hogy azon a bizonyos éjszakán mi állította meg őket tervük véghezvitelében. A törzsfőnök egy kérdéssel válaszolt: "Kik voltak azok a férfiak veletek?" Paton így szólt: "Senki sem volt velünk, a feleségemmel teljesen egyedül voltunk." Erre a bennszülött elmesélte, hogy katonák százait látták csillogó öltözékben és kivont karddal védelmezve a házaspárt. Isten nem csak készségesen, hanem örömmel is válaszol kéréseinkre. Sajnos azonban nem mindig tetszik nekünk válasza.

Tapasztalt halászként Péter jól ismerte a bárkákat és a viharokat. Azonban bizton kijelentem, hogy szerintem Péter még soha sem próbált meg előtte vízen járni, különösen nem tajtékzó tengeren. De hát ez mit sem számított, Jézus egyszerűen azt mondta: "Jöjj!" és ebben az egy szóban egy világot átölelő igazság rejtőzött. Erő minden próbához és viharhoz, bátorság minden jellegű konfliktus kezeléséhez, és az Isten jelenlétének ígérete. Minden egybefoglaltatik ebben a szóban azok számára, akik készek engedelmeskedni Jézusnak, elhagyják a bárka biztonságát, és kilépnek az ismeretlen vízre, hogy Jézushoz mehessenek. Isten azonban soha sem kényszeríti ránk akaratát. Engedelmességre hív bennünket, de a választást teljesen ránk hagyja.

Péter az engedelmességet választotta, amikor lecsatolta szandálját, felkötötte köntösét, és átlépett a bárka oldalán. Péter maga mögött hagyta az "ismert dolgokat", a biztonságot, átlépett félelmein, és egy mélyen gyökerező, Istenbe vetett hitben tette meg lépését. És ekkor történt az, amit mindannyian megtettünk már életünk egy bizonyos pontján. Levette szemét Jézusról és elkezdett süllyedni. Péter segítségért kiáltott. Olyan szép látni, hogy Jézus azonnal kinyújtotta kezét és megragadta Péter hadonászó karját. Én személy szerint valószínűleg hagytam volna ezt a kétkedő tanítványt, jól megleckéztetve, hogy egy súlyos kőhöz hasonlóan elnyelje a víz. Ám Jézus nem így viszonyult hozzá. Mert a mindent elfedező kegyelem jelen volt, - a viharban, Péter hitehagyásánál és a megmentésért való könyörgésben is. A szeretet meghallotta Péter kiáltását, és az irgalom megmentette őt.

Hogy vagy, kedves barátom? Viharban hánykolódsz éppen egy bárka oldalába kapaszkodva, azon töprengve, hogy vajon hol lehet Isten? Miért hallgat a menny? Bensődet félelmek és kétségek szorongatják? Kiálts hát Istenhez! Tedd meg hitben az első lépést, Ő eléd fog menni, és mindenképpen találkozni fog veled.

Atyám, a szívemet kétségek szorongatják, és nagyon félek. Szeretnék bízni Benned, Uram. Szeretném hitben megtenni a lépésemet, bízva abban, hogy te ott leszel mellettem a legnagyobb szükségben is, de bevallom, nagyon gyenge vagyok. Kérlek segíts, hogy meghalljam a hangodat a dühöngő hullámok zaja, és az emberi értelem tanácsának zajában. Adj erőt, hogy a körülményeim tengere ellenére is szememet mindig Rajtad tarthassam. Jézus nevében, Ámen

Ha félek is, benned bízom! 

(56. Zsoltár 4. verse)

Szerinted mit jelent Istenbe vetni a bizalmadat?

Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!

(János evangéliuma 14:27)

Szerinted a békesség irányítja az érzelmeinket, vagy inkább a helyén kezelt érzelmek biztosítják számunkra a valódi békét? 

Lépd meg hitben az első lépést, és engedd, hogy Isten békessége uralja szívedet!

A békesség nem a konfliktus mentességet, nem is a gondok hiányát vagy pedig a probléma-nélküliséget jelenti, mert a békesség nem egy érzés, hanem egy Személy - Jézus Krisztus - és amikor igazán megismerjük Őt, akkor tapasztalhatjuk meg a valódi béké

(Forrás: Girlfriends in God, Get out of that Boat, Mary Southerland, Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2014, Used with permission, http://www.girlfriendsingod.com/2014/get-out-of-that-boat-2/)