„Az Úr szavára lettek az egek, s szája leheletére az ég seregei.” Zsolt 33,6

Örökzöldek szegélyezik az utat, hegycsúcsok jelennek meg, majd tűnnek el, ahogy a szerpentin nagyot kanyarodik, majd visszafordul, állhatatosan emelkedve minden kanyarulattal. Meg sem tudom számolni, hányszor autóztam már ezen a kétsávos úton, mely Seattle városi világától kanyarog felfelé Kelet-Washington csendes kertjei, tanyái felé. Azért építették az utat, kifeszítve a világ többi része fölé, hogy összekösse keletet nyugattal.

Mikor hull a hó, az eget szürke-rózsaszín sávok díszítik. A holdfény szétszóródik, s a felhők játékával karöltve táncot jár a dombokon.

Itt találkoztam először, még gyermekként, a titkos csillagokkal – azokkal, amelyeket elrejt a városok fénye, s hogy megpillantsd őket, fel kell jutnod a fényköd fölé. Sötétedés után szüleink felállították a ragyogó piros teleszkópot az udvaron. Engem és a húgomat takarókba burkolva kivezettek a tiszta égbolt alá, ahol a teleszkóp lencséjén át még fényesebben ragyogott a sziporkázó csillagözön. Minden héten jártunk templomba, és szüleink naponta beszéltek nekünk Krisztus szeretetéről, de valójában ezek a csillagfényes éjszakák ragadták meg és irányították képzeletemet Isten felé.

Egy ideig egyenesen asztronauta akartam lenni. Negyedikes koromban részt vettem egy űrtáborban, mert arról álmodoztam, hogy a világegyetemben fogok bolyongani. Ma már azt halljuk a tudósoktól, hogy hallható az űrbeli rádióhullámok hangja. Valóban hallják. Olyasmi ez a hang, mint a régi tévék zaja volt, ha elment az adás, és szürkén bolhás lett a kép. Homályosan, de szól a hang.

A helyi planetáriumban azt tanultam, hogy a csillagok tágulását hang előzi meg. Mielőtt az univerzum ki- és tovaterjed, zaj hallatszik – illetve szerintem egy Hang szól. Létező hang. És most már hallják is.

„Az Úr szavára lettek az egek, s szája leheletére az ég seregei” (Zsolt 33,6).

Az univerzum állandó mozgásban van. Isten hangja sosem hallgat el. Velünk van.

Olyan erős hangon, amit ma már felfog az emberi technológia, most is parancsol a csillagoknak, hogy perdüljenek táncra és énekeljenek.

Ha úgy döntök, hogy csendben maradok és figyelek, elképzelem Istent, aki mindent egyben tart. Aki engem is egyben tart. Akkor is, ha úgy érzem, minden szétesett bennem és körülöttem.

Az Ő hangja és lélegzete teremtette a hatalmas csodát, amit az ablakomból látok. Az ezüst csillagok fénye szikrázik a havon, a csillagoké, amelyek parancsot kaptak az örök mozgásra egy Hangtól, melynek hatására tovább tágul a világegyetem.

A csillagok zenéje a szívembe ültetett Szó. A nyugalom perceiben Isten dala, mely maga a szépség és teljesség, gyógyít és életre kelt. Késszé formáz.

Ha közel húzódom a mindenség Teremtőjéhez a csendben, nyugodtan, csodálkozva, később vissza tudok úgy térni a nyüzsgő világba, hogy szívem békés egyensúlyban marad. Isten békéje valójában azt jelenti, hogy Ő nyugalmat ad – nem a vihar helyett, hanem annak kellős közepén.

Uram, köszönöm, hogy mindent egyben tartasz, békét és nyugalmat adsz életem viharaiban. Segíts odafigyelni, hogy Benned találjak nyugalomra. Jézus nevében, Ámen.

Kirsten Kill: Nyugalomra lelniEncou, ragement for today, 2018.02.28., www.proverbs31.org, fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu,