„Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt. Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel megmented magadat is, hallgatóidat is.”

1Tim 4,15-16

Azt hiszem, mindnyájunk életében elérkezik a pillanat, amikor őszintén meg kell vizsgálnunk, hogy érezzük magunkat, „hogy vagyunk”.

Nem egy barátnővel vagy családtaggal való beszélgetésre gondolok. Olyan éjféltáji, hajnali töprengésre inkább, amikor senkit sem lehet becsapni. Amikor nem sikálhatjuk csillogóvá az elénk táruló valóságot.

Van néhány dolog, amiben változnom kellene, de könnyebb mentségeket találni, mint megküzdeni velük.

Más területen jól teljesítek.

Annyi áldozatot hozok enélkül is.

Nekem is járhat ennyi kényeztetés.

A mostani lelkiállapotom nem alkalmas a küzdelemre. Majd később, mikor csendesebb lesz az életem.

Egyszerűen képtelen vagyok lemondani róla.

A Biblia nem írja kifejezetten, hogy helytelen lenne.

Igazából nem olyan nagy probléma; ha akarnám, abba tudnám hagyni, csak el kell határoznom. De nem most.

Mindenkinek van valami gyengéje, nekem is lehet, nem?

És így tovább. Ismerős?

A mentségek nem oldanak meg semmit. Nekem az étkezési szokásaimmal kellett pár éve őszintén szembenéznem. Lehet, neked más a gyenge pontod, de feltételezem, ismered ezeket a magyarázkodásokat, amik újra meg újra lezajlanak az elménkben.

A körforgás ismétlődik napról napra, hétről hétre, évről évre. Néha elhallgattatjuk a hangot, aztán megint felerősödik.

Egy egész életet leélhetünk mentegetőzésekkel, megadással, bűntudattal, elhatározásokkal, önostorozással, hogy megint nem sikerült kitartanunk, azzal az érzéssel, hogy vesztesek vagyunk, nem tudunk megváltozni.

Egy nap végleg eldöntöttem, hogy kilépek ebből a körforgásból, nem akarom ebben leélni az életemet.

Akkortól lehet változásra számítani, amikor komolyan elhatározzuk, hogy megváltozunk. Akarnunk kell lelkileg, testileg és a tudatunkkal. Ezen a három területen zajlik a csata.

Lelkileg: A Kollosszé 3,1-5-ben arra figyelmeztet Pál apostol, hogy figyelmünket az odafönt valókra irányítsuk. Hogy ezt megtehessem, meg kell ölnöm mindent földi természetemből, ami bálványként magasodik elém.

Bálványozás az, ha szükségleteimet Isten akaratával nem törődve próbálom kielégíteni. Ezt nem tagadhattam le. Az étel számomra gyakran ezt jelentette.

Lelkem egészsége azt kívánta, hogy legyek őszinte magammal.

Nem szívesen ismertem el, de gyakran fordultam az ételhez Isten helyett. Az evés időszakos jó érzésére támaszkodtam, hogy lelkem éhségét csillapítsam. És bármilyen mentséget találtam is magamnak, nem tudtam megnyugodni.

Testileg: Képtelen voltam súlyomat számottevő ideig egészséges határok közt tartani orvosi szempontból. Fogytam pár kilót, aztán hamar visszahíztam. Végül egy orvos elvégzett néhány vizsgálatot, megállapította a testtömeg indexemet, és közölte, hogy átjutottam a kritikus zónába. Micsoda?? Éreztem, hogy nehezebben mozgok, és zavar a túlsúly, de ha rám néz, senki nem mondta volna, hogy valami nincs rendben. Most meg ez az orvos azt állítja, hogy ha nem változtatok étkezési szokásaimon, bekövetkezhet a baj. A teszt kimutatta azt, amit szabad szemmel senki nem vett észre.

Testi egészségem azt követelte, hogy legyek őszinte magamhoz.

Egészséges étkezési szokásokra volt szükségem, nem összevissza nassolásra. Ki kellett alakítanom egy rendszert, hogy valódi változások történjenek, amik egészségi állapotomon javítanak, és segítenek a helyes súlyvesztésben.

Nem tagadhattam tovább. Igenis számít, hogy mit eszem. A testsúlyom tükrözi a táplálkozási szokásaimat.

A tudat szintjén: Ne henyélj. Ne köss kompromisszumokat. A kompromisszum (compromise) nem fér össze az ígérettel (promise).

Isten nem kompromisszumokat vár tőlünk, Ő reményt adott. Az Ő ígéreteiért létezünk. Többre vagyunk hivatva, semhogy az evés-hízás-stresszelés, evés-hízás-stresszelés ördögi körforgásában éljünk.

Érzelmi egészségem kedvéért őszintén szembe kell néznem magammal.

Isten úgy teremtett, hogy élelmet fogyasszak. De nem úgy, hogy az élelem fogyasszon el engem.

Drága barátnőm, az őszinte szembenézés önmagammal – lelki, testi, tudati szinten -, az első lépést jelentette a győzelem felé. Gondold át, van-e valami az életedben, a szokásaidban, amivel őszintén szembesülnöd kell?

Ne feledd, Jézus barátaiként képesek vagyunk felállni, megküzdeni a gyengeségeinkkel, és az Ő erejével Isten dicsőségére legyőzni őket – lelkünk, testünk és tudatunk szintjén.

Uram, adj elég bátorságot, hogy őszintén beszéljek Veled és önmagammal azokról a dolgokról, amikben kompromisszumokat szoktam kötni. Mutasd meg, hogyan használhatom a Te erődet, hogy fegyelmezettebben éljek – nem a magam, hanem a Te dicsőségedért. Ámen.

Forrás: Encouragement for today,  Lysa TerKeurst, www.proverbs31