Az Isten Lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják. (János 4:24.)

Jóllehet voltak, akik mindig is tudták, de azért elég hosszú volt a gondolat történelmi evoluciója, míg az ember megértette, hogy az Isten nem néma kőszobor, hanem Lélek.

Istennek nincsen keze, sem lába, sem haja, sem szája, sem szárnya, sem palástja, csak egyet tudunk: Lélek Ő és az élet forrása. Ha közelíteni akarunk hozzá, át kell lelkesednünk, amint Mózesnek mondta az Isten:

“Orczámat azonban, mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén.”(2 Mózes33:20) 

és ahogy Jézus Krisztus mondja Nikodémusnak: “Bizony, bizony mondom néked:

ha valaki újonnan nem születik (a Lélektől), nem láthatja az Isten országát.” (János 3:3)

Jóllehet voltak, akik mindig is tudták, hogy azért a gondolat evoluciójának el kell jutnia oda is, hogy az ember nem test, hanem lélek.

Akik radikális materialisták, tagadják a lelket, és azt hirdetik, hogy az ember puszta test, s a test halálával elenyészik minden. A g ö r ö g é l e t e s zmé n y megfestette a test és a lélek harmóniájának a freskóját, hirdetvén, hogy az ember test és lélek.

Erre azonban azt kell felelnünk, hogy az nem tagadható, hogy az ember használja egy darabig a testet, amit a jó Istentől kapott, de az ember nem a teste, mert a test nem más, mint egy öltözet, földből vétetett ruha, amely a használat során elkopik, megvénül, és visszadatik a

földnek.

Isten azt mondja: “Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra” (1 Mózes1:26)

és történt, hogy “Teremté tehát az Isten az embert az ő képére”

(1 Mózes 1:27).

Az Isten azonban Lélek, ezért az ember is lélek, az a belső ember, akiről Gárdonyi Géza beszél a Láthatatlan ember c. regényében, amint azt sírfelirata is tanúsítja az egri vár bástyáján: “Csak a teste”.

A kisgyermek megtanulja megismerni a testét, és rácsodálkozik az ujjaira, jé, hogy nekem mim van? S ahogy telnek az évek, a test folyamatosan változik, még a testet alkotó anyagok is folyamatosan és teljességgel kicserélıdnek az évtizedek alatt és az anyagcsere folyamán, de a kisgyermekben lakozó lélek az aggastyánná lett testben is ugyanaz.

A lélek kérdése valóban nem az, hogy mit együnk, mit igyunk, mibe öltözködjünk, hanem a lélek kérdése az, hogy örök életet nyerünk vagy kárhozatra ítéltetünk, megszentelődésben járunk-e vagy nyögjük a bűn és bűnhődés törvényét , az igazságban való öröm avagy az önzés keserűsége-e a sorsunk?

Isten képét a belső ember, a lélek őrzi.

Ezt a belső képet az önző én belül rejtegeti, arról tudomást venni nem akar, és elvesztegeti magát a test szolgálatában. Pedig a veszendő test, és az e l v e s z t e g e t t é n hiábavalósagaiban csak egyetlen reménység van, a belső ember belül hordozott Isten képének t ö r h e t e t l e n s é g e é s halhatatlansága.

A Lélek szerint való újjászületés annyit jelent, hogy az ember feladja önző énjét, meghal az ö n z é s n e k , é s a z í g y megüresített edényű Én és a belső ember által hordozott istenképűség egyesül, és bekövetkezik az az újjászületés, amiről János apostol beszél:

“Valakik pedig befogadták őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek; akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.” (János 1:12-13)

Az emberi élet végső célja tehát nem az arany, nem a földi hatalom, nem az esztelen tobzódás, hanem a Lélek által való újjászületés, az isteni valósággal mindinkább való egyesülés.

Ebben segítsen bennünket a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme!

György Attila László