„Akik viszont befogadták — vagyis akik hisznek benne —, azoknak mind felhatalmazást és lehetőséget adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (János 1:12, EF)

Társörökösök vagyunk Krisztussal. Ugyanazt az örökséget kaptuk, mint Krisztus! A részünk nem nyomorúságos alamizsna. Nem maradékokat örököltünk. Nem használt dolgokat. Nem hagytak magunkra minket a hidegben egy nagyon távoli rokonnal. Krisztus része a mi részünk! Ami az Övé, az a miénk is!

Csak gondolj bele, mit is jelent ez. Jézus készpénzre váltott egy végtelen összegről szóló csekket. Őt nem emésztette a neheztelés. A kétségbeesés nem uralkodott Rajta. Az Ő örömét nem vették el a hangulatváltozások. A meggyőződései megingathatatlanok voltak. Ő volt a hit bevehetetlen fellegvára. És amikor átadjuk Neki a szívünket, ő átnyújtja nekünk a csekkfüzetét.

Akkor miért nem úgy működnek a dolgok, ahogy kellene? Ha egyszer Krisztus társörökösei vagyunk, miért úgy vergődjük át magunkat az életen? Az örökségünk a tökéletes békesség, mégis tökéletes zűrzavarban és összevisszaságban érezzük magunkat. Jézus örömének mértéke a miénk, mégis úgy vánszorgunk, mint egy gyomorbajos szamár. Isten megígéri, hogy minden szükségünket betölti, mi mégis aggódunk és rettegünk. De miért?

Néhány ok felmerülhet.

Például az, hogy nem is tudunk az örökségünkről. Soha senki nem mondta nekünk, hogy „milyen mérhetetlenül nagy Isten ereje, amely hatékonyan működik bennünk, hívőkben” (Efezusi 1:19, EF).

Senki sem mondta, hogy nem a győzelemért harcolunk, hanem már győzelmi pozícióból harcolunk. Senki sem mondta, hogy az Ígéret földjét Isten már meghódította számunkra. Sok keresztény azért nem él az örökségével, mert nem is tudja, hogy van neki.

De te most már tudod. Most már tudod, hogy többre lettél teremtve, mint a pusztai vándorlás. Isten azért szabadított ki Egyiptomból, hogy megáldhasson az Ígéret földjén. Mózesnek emlékeztetnie kellett a népet, hogy „az Örökkévaló kihozott bennünket onnan, hogy bevezessen erre a földre, és azt nekünk adja” (5 Mózes 6:23, EF).

Oka van a megváltásunknak. Isten azért hozott ki minket a régiből, hogy bevihessen az újba. Azért szabadított meg, hogy felemelhessen.

Az ajándék megvan. Bízol benne?

Na és most jöjjön a második magyarázat a gyengeségünkre.

Nem hiszünk az örökségünkben. Ez volt Józsué őseinek is a problémája. Nem igazán hitték el, hogy Isten képes nekik adni a földet. Az izraeliták dicsőséges napjai már évtizedekkel előbb elkezdődhetett volna. Isten erre célzott, amikor ezt az ígéretet tette Józsuénak: „Nektek adok minden helyet, ahová léptek, ahogyan megígértem Mózesnek” (Józsué 1:3). Ismerősen hangzik? Ugyanezt az ajánlatot tettem a népnek Mózes napjaiban, de nem éltek vele. A pusztaságot választották. Ne kövesd el ugyanezt a hibát.

Józsué nem tette. A javára legyen mondva, szaván fogta Istent és megragadta az örökségét.

Tedd ugyanezt. Ragadd meg a tiédet.