Eljött az óra, s a kárhozat fia,

hűtlen elárulta, az Emberfiát,

mint egy elvetemült rablót elfogtak,

a gonosz ellenség, kezet emelt Rád.

Elhurcoltak, arcul ütöttek, s látva

ezt Péter, háromszor hagyta el ajkát

tagadás, mielőtt a kakas szólalt,

gyarlón, ahogy megmondtad előre már.

Őrzőid szemed betakarva csúfoltak,

megütöttek s hangzott gonosz káromlás.

Elmúlt az éj és szomorú nap virradt,

vittek főtanács elé, jött vallatás.

Hiába az igaz szó, ha ki vallat,

nem akarja hinni Isten igazát.

Pilátushoz vittek, aljas szándékkal,

de ő Tebenned semmi bűnt nem talált.

Heródeshez küldött át vádlóiddal,

aki szeretett volna látni csodát,

s mert eredménytelen volt faggatása,

kicsúfolt, s fényes ruhát adatott Rád.

Majd ismét Pilátushoz vezet utad,

megkérdezi Tőled, mi az igazság?

Valóban Te vagy a zsidók királya?

„Igen király vagyok”, s mily nagy igazság!

Szavaid titkát Pilátus nem tudhatta,

s hogy valóban nem ez a Te hazád.

Íme az EMBER, ő mégis ezt mondja,

de halál kiáltott Rád a sokaság.

Fájdalmas korbácsütések sújtottak,

és fejedre tettek töviskoronát.

Pilátus szabadon engedni akart,

a tömeg zúgva „feszítsd meg”-et kiált.

Végül győzött a gonosz akarata,

eldőlt: az ítélet, kínzó kereszthalál.

Mosta kezeit Pilátus, bár hiába,

terheli lelkét az ártatlan halál.

Ám vádlóidnak bűne még súlyosabb,

véred e népre, s utódaira szállt.

Ártatlan bűnhődik, a gyilkos szabad,

nem ismerték fel benned Isten Fiát!

Nem védekezel, s nem szól vádlón szavad,

levettették Veled a bíbor ruhát,

felöltöztettek saját ruháidba,

s indultál a kereszt keserves útján.

Kínzott tested, roskad a kereszt alatt,

Cirenei Simon éppen arra járt,

segített vinni a terhet parancsra,

Ó Uram, gyászos cél a végállomás!

Kietlen domb, Koponya-hely, Golgota.

A megfeszítést tűrted, mint a bárány,

Ecettel kínáltak és kicsúfoltak,

értük mégis Atyádhoz imádkoztál.

Kereszteden, Pilátus szavaival,

„Ez a zsidók királya”, felírat állt,

ruháidon a katonák osztoztak,

a köntösödet egynek kisorsolták.

Jobb és bal felöl latrok keresztje van,

egyik, felismerte benned a Királyt,

ma Velem leszel a Paradicsomba,

mondád, s nyerte bűnei bocsánatát.

Keresztedre feltekintve gúnyoltak,

Te, ki másokat megszabadítottál,

szállj le onnan, most szabadítsd meg magad.

akkor hiszünk Tebenned, kiáltották.

Szenvedő Anya áll a kereszt alatt,

fájdalomtól sajgó, szívvel tekint Rád,

s Te szólsz; „Asszony, íme ez a Te fiad”

és Jánoshoz; „íme, ez a te Anyád.

Éj sötétje borult, fényes nappalra,

elhagyatva Atyádhoz kiáltottál.

Elvégeztetett, hangzott végső szavad,

haláloddal világot megváltottál.

Kettéhasadt a templomnak kárpitja,

nem rejti már a Szentek- szentje titkát.

Megnyílt sírokból, szentek feltámadtak,

rendült a föld, repedeztek a sziklák.

A római százados mindezt látva,

hittel dicsőítette Istent mondván,

Ez az Ember igaz volt, tanúsítva

e szavakkal, Isten igazságát.

Gyolcsba takarva tettek sziklasírba,

bejáratát óriás kővel zárták,

őriztették azt zsidó katonákkal,

a szombat nyugalmát, gyász hatotta át.

Boldog meglepetés, húsvét hajnala,

kő elhengerítve, a sír nyitva áll!

Megölt tested a holtak közt nem maradt,

mert Isten kegyelméből feltámadtál!

Értjük-e vajon , e nagy örömhírt ma?

értékeljük-e, Krisztus áldozatát?

hiszünk-e az Ő feltámadásában?

hogy igaz hittel ránk is, feltámadás vár!

Schvalm Rózsa

(2011-04-20)