„Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket.” Jn 15,11-12

Miért olyan nehéz leállnom a munkával, s lazítani egy kicsit?

Sok embernek ez könnyen megy. Minden alkalmat megragadnak, amikor eldobhatják a portörlőt, ott hagyhatják a mosatlant, kikapcsolhatják a gépet, és irány a park! Vagy egy film. Vagy egy kirándulás. És sok-sok nevetés.

Szeretnék jobban hasonlítani hozzájuk.

Nem lehetne, hogy a személyiségtesztek egy időn túl már ne mindig ugyanazt az eredményt hozzák? Sajnos állandóan ugyanaz a konklúzió, amit a családom nagyon is jól ismer: felelősségteljes, komoly egyéniség vagyok. Olyan, aki vendégségben is nekiáll összeszedni a poharakat, tányérokat. És mindig az órát lesi, hogy időben történjenek az események. Az a típus vagyok, aki szerint első a kötelesség, s csak ha minden munkát elvégeztünk, akkor jöhet a szórakozás.

Csakhogy a munkát nem lehet bevégezni. Alig fejezem be az egyiket, már vár rám a következő feladat. Mindig volna még mit tenni. Ezért állandó hamis bűntudatom van. Örökösen.

Minden erősségünknek van jó és rossz oldala. A felelősségteljes személyiség jó oldala – hát az, hogy felelősségteljes vagyok. Ha valamire kimondom, hogy meglesz, biztos lehetsz benne, hogy elkészülök vele.

A rossz oldala viszont az, hogy úgy érzem, az egész világ súlya nyomja a vállamat. Bele lehet bolondulni, ha állandóan számon akarsz tartani mindent: azt is, ami rád tartozik – meg azt is, ami nem. Képtelen vagyok lazítani. Ráadásul még neheztelek is azokra, akik nem hajlandók velem együtt cipelni a világ súlyát. Hogy tudnak ennyi időt elvesztegetni?!

Hogy mi a valóság? Az, hogy nem az én dolgom mindent elintézni.

Az, hogy többet vállalok, mint ami az én feladatom, azt jelzi, hogy hiányzik belőlem a bizalom: Istenben – hogy jól végzi a dolgát, és másokban - hogy ők meg a magukét.

Nem hiszem, hogy Jézus ilyen csupa-munka-semmi-lazítás életet szánt nekem, mint tanítványának. Hogy én vigyem a terhét annak is, ami nem az én dolgom. Hogy a képernyő előtt üljek ahelyett, hogy másokkal találkoznék.

A Biblia méltányolja a szorgalmas munkát, de Jézus üzenete egyértelmű: szeresd Istent. Szeresd az embereket.

A János 15,11-12-ben így szól Jézus: „Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket.”

Jézus, akinek több elvégeznivalója volt aktív szolgálata három évében, mint nekem egy élet alatt, nem veszítette szem elől fő feladatát: azt, hogy szeresse az embereket. Ez néha tanításban nyilvánult meg. Máskor szolgálatban. Megint máskor együtt barangolt velük. Együtt vacsorázott velük. Lakodalomba ment velük. Magához vonta a gyermekeket. Ezek a munka nélkül töltött időszakok nem voltak üresek. Értéküket az adta, hogy ilyenkor Jézus más módon tudta kimutatni szeretetét.

Szerethetjük Istent és az embereket, amikor dolgozunk. És akkor is, amikor lazítunk, és jól érezzük magunkat.

Olyan igazság ez, amit gyakrabban kéne alkalmaznom saját életemre. Azt szoktam gondolni, hogy azzal mutatom ki a szeretetemet az emberek iránt, ha szolgálom őket. Pedig van, aki akkor érzi, hogy szeretem, ha egyszerűen csak együtt vagyok vele. És ez gyakran nem egy feladat közös elvégzését jelenti, hanem felszabadult együttnevetést, együttszórakozást.

Ez nekem kihívást jelent. Hogy akarjam jól érezni magam. Hogy akarjak együtt lazítani másokkal. Hogy igent mondjak a meghívásokra. Hogy kilépjek komfortzónámból. És hogy elengedjem a részleteket, az időbeosztást.

Munka mindig lesz. Emberek, akik velem akarnak lenni, nem biztos.

Isten elég jól ért a világ folyásának intézéséhez. Ráhagyhatom. Inkább fogjak kézen valakit, és hozzunk létre egy közös emléket, ami nem csak egy pipa a tennivalóim listáján.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy úgy alkottál minket, hogy tudunk nevetni. Köszönöm, hogy belénk oltottad a vágyat, hogy élvezni akarjuk az életet. Segíts, kérlek, hogy tudjak lazítani, és ki tudjam mutatni szeretetemet mások iránt anélkül, hogy közben az órámra néznék. Bocsásd meg, hogy sajnáltam az időt és figyelmet valakitől, akinek szüksége volt rám, mert ezzel elvont a munkámtól. Segíts, hogy ezentúl másként legyen. Jézus nevében, Ámen.

(Glynnis Whitwer: I Really Should Have More Fun, Encouragement for today, 2014.03.21., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu,